Rita, beszélhetnénk telefonon? És találkozhatunk személyesen? NEM!

Én egy gonosz szörnyeteg vagyok, aki elveszi az emberektől a személyes kapcsolattartás varázsát: nem telefonálok senkivel, és végtelenül végletes esetekben találkozom csak személyesen bárkivel is. Kivétel a családom és a nagyon-nagyon kis számú barátaim.

Hogy miért van ez így? Hogyan jut el egy vállalkozó addig, hogy nullára redukálja azokat a mások számára szociális szükségleteket, amik a világ működésének alapjai?

Elmesélem.

2009-ben könyvet írtam nőknek, az időgazdálkodásról, Hagyd a dagadt ruhát címmel, és a második kiadás 127. oldalán kezdődik A dimenzióváltás művészete című fejezet, amiből ha megengeded, idemásolok egy közepesen hosszú részt.

A dimenzióváltás művészete

Pár éve egy 50 fős konferenciát szerveztem vállalkozóknak. Egyszerre konzultáltam az előadókkal, és a helyszínt biztosító hotellal, egyszerre kezeltem a szobákba való elhelyezést és az étkezéseket, hogy ki, mikor érkezik, mikor ad elő, van-e valami különleges kívánsága, és a többi, ilyenkor felmerülő megoldandó feladat.

Egy 105 tételből álló listát pipálgattam ki folyamatosan, ahogy közeledtünk a konferencia napjához, úgy fogytak a tételek.

Mindezt úgy, hogy egyetlen pillanatra sem tettem ki a lábam itthonról, sőt, telefonon is csak pár percet beszéltem. Mindent e-mailben intéztem, mindenkivel. A két napos konferencia mindkét napja zökkenőmentesen, gond nélkül zajlott le, mindenkinek volt szobája, mindenki kapott vacsorát, egész nap kávéztak, üdítőztek a vendégek, és az előadások időbeosztása is percre pontosan tartható volt.

Mi kellett ehhez? Egy számítógép, ami egyébként is adott. Egy e-mail cím, amiről küldözgettem, és amire fogadtam a leveleket. Egy táblázatkezelő – én túlbonyolítottam, mert az Excelt használtam, és csatolt állományként küldözgettem, holott van ennél már sokkal jobb, kifinomultabb módszer, a Google Dokumentumokban, ahol nem kell csatolni a táblákat, elég csak megosztani azokkal, akikre tartozik még rajtunk kívül – és néhány üres lap, amire firkálgattam, és a költségeket számolgattam.

Jaj, ne feledjem a számológépet sem, kedvenc barátomat – persze ő jóval régebbi találmány, mint a dokumentum-megosztás, de a régit az újjal tökéletesen lehet ötvözni!

Kellett még az is, hogy higgyek abban – igazából én már egyértelműen tudtam -, hogy sikerülni fog telefonálgatás, utazgatás, személyes jelenlétet igénylő megbeszélések nélkül is megszervezni egy konferenciát, sőt, az igazat megvallva, eszembe sem jutott, hogy személyesen intézzem. Tudomásul kell venni, hogy nem csak mi vagyunk az interneten, hanem hála az égnek, már mások is. Tudomásul kell venni, hogy az interneten ügyeket intézni ugyanolyan jelentőségű – jogilag is! -, mint személyesen, papír alapú megrendelőket, szerződéseket aláírni. Semmi más teendő nincs azon túl, hogy használjuk ezeket az eszközöket, mint egyeztetni a másik féllel, hogy részéről rendben van-e az online, e-mailben, internetes űrlapokon keresztül történő ügyintézés.

Nagyon ritka már az olyan partner, aki nincs jelen online, de mondhatnám úgy is, hogy csak azok számítanak, akik jelen vannak online! Lehet, hogy találtam volna olcsóbb szállást, olcsóbb helyet, ha végighívogatom a szaknévsorban szereplő összes hotelt, de számomra megfizethetetlen előny volt, hogy innen itthonról, a számítógépen keresztül intézhettem mindent. Ez sokkal olcsóbb, mint utazni, telefonálni, várni másokra. Itt köszön vissza: “Az idő pénz.”

Az online ügyintézés egy másik dimenzió, és tudni kell ebben gondolkodni. Például, ha elküldesz egy e-mailt, lehet, hogy csak két nap múlva kapsz rá választ, míg, ha telefonálsz, vagy odamész személyesen, azonnal megkapod az információt (persze ez sem mindig igaz, amikor pont nem sikerül az illetőt elérned, olyankor jut eszedbe az, hogy tartoztál az ördögnek egy úttal).

Ebbe a dimenzióba be kell kalkulálni a felek közti időbeosztás eltérést – van, aki csak kétnaponta nézi meg az e-mailjeit, vagy csak reggel, esetleg csak este – de érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a mobiltelefonok túlságosan elkényeztettek bennünket.

Térjünk is ki erre egy pár szó erejéig!

Mobilmánia

Mi az az eszköz, ami nélkül már WC-re sem tudunk elmenni, és ha nincs nálunk, szorongunk? Bizony, a mobiltelefon! A mobiltelefon használattal úgy alakítottuk át az életünket, mintha százakkal élnénk egy fedél alatt, vagy százakkal töltenénk együtt az időnket. Ha létezik káros, a privát szféránkat súlyosan rongáló eszköz, akkor a mobiltelefon az!

Attól függetlenül mondom ezt, hogy kiváló eszköz az azokkal való kapcsolattartásra, akikkel akarunk is kapcsolatot tartani, de ezekben az esetekben is van a mobiltelefonnak egy hátránya, a sok előnyével szemben: szinte kényszerít arra, hogy elérhető légy.

De miért gond ez? A dolog addig nem okoz semmi problémát, amíg olyan passzban vagy, hogy bármikor, bárkivel szívesen csevegsz, bármikor, bárkivel kész vagy beszélgetni. De amikor ez nem áll fenn, és éppen a hátad közepére kívánod, mondjuk az anyósod telefonhívását, akkor, ha nem veszed fel, az már felér egy virtuális hátat fordítással, amihez minden jogod megvan, csakhogy a hívó fél nem így gondolja.

Ez a gond a mobiltelefonnal: olyan szinten elérhetővé tettük magunkat, hogy ha éppen szeretnénk elérhetetlenek lenni, akkor az már kimeríti az udvariatlanság tényét, sőt, vannak akik kifejezetten bunkósságnak tartják, ha nem vesszük fel az ő hívásukat. Az elmés bunkofon kifejezés már nem abban az értelemben dívik, mint annak idején, mikor felbukkant az életünkben a mobil, hanem pont fordítva: nem akkor bunkofon, mikor fejedre ragadt telefonnal hangosan halló-zva mész az utcán, hanem akkor bunkofon, amikor bunkómód nem veszed fel, és nem halló-zol fennhangon.

Ráadásul olyannyira elterjedt – a telefonálási kultúra kiépülése nélkül -, hogy olyanok is használják, akiknek nagyon nem lenne szabad. Nálunk teljesen “megszokott”, hogy akár vasárnap este 10-kor is csörög a férjem telefonja, és hidd el, pokolba kívánom az illetőt, aki veszi magának a bátorságot, hogy olyankor zaklasson, amikor a családunkkal vagyunk, és teljességgel mindegy, hogy épp a topügyfelünk keres, vagy egy rokon.

Hagyd a dagadt ruhát másra!

Hagyd a dagadt ruhát másra! – a borítót is úgy tervezték nekem, hogy sosem láttam élőben a grafikust, sőt, emailt sem váltottam vele! (közvetítették a kérésemet felé, és ő elsőre ezt hozta ki belőle)

A mobiltelefonnal kapcsolatban már nem az elterjedtséget kell szorgalmazni, hanem a mobilozási kultúra kiépülését, illetve ezzel kapcsolatban a mások időbeosztása iránti tisztelet fejlesztését. Ezt globálisan nem lehet lerendezni, mindenkinek a saját maga környezetében kell ezt tisztába tennie, elsődlegesen saját magában. Ilyenkor szokott az a sóhaj feltörni a felelős gondolkodásúakból, hogy: “Bárcsak ezt azok is olvasnák, akikre vonatkozik!”. Nem kell olvasniuk, elég finoman rászoktatni őket: csak akkor vagyunk elérhetőek, amikor elérhetőek akarunk lenni, és amikor nem vesszük fel a telefont az nem tapintatlanság, vagy udvariatlanság részünkről, hanem az elfoglaltságunk jele. Illetve annak is lehet a jele – és ezt mindenkinek el kell fogadnia -, hogy adott pillanatban éppen nem akarunk beszélni… Vagy az illetővel, vagy épp senkivel.

– részlet vége –

Velem tényleg nagyon szoros kapcsolatban lévő kollégák is tudják, hogy soha, senkinek nem adhatják oda a telefonszámomat. Még egymásnak sem. A köreimben kb. szállóigévé vált, hogy „Ritával akarsz beszélni? Írj neki emailt!”

Nincs telefonálás, nincs „ugorj már fel skype-ra, és nincs „találkozhatnánk holnap valahol?”.

Nem azért, mert nem vagyok kíváncsi az emberekre, hanem egyszerűen azért, mert így HATÉKONY!
Majd amikor tényleg nagyon sok dolgod lesz – mert ha telefonmániás és találkozásmániás vagy, akkor szerintem még nincs elég feladatod, így az elmédben is sok az üresjárat – rá fogsz jönni, hogy minden, ami elhangzik, el is száll az éterben. De minden, ami leíródik egy egyszerű emailben, az úgy is marad, visszakereshető, újrafeldolgozható, többszörösen is megemészthető.

Az telefon és személyes találkozás kiiktatásának tagadhatatlan előnyei

  • Emailt megírni pár perc, míg telefonon vagy skype-on beszélni: korlátlan időt is felölelhet. Egyszerűen nem tudod irányítani az élő beszélgetés időtartamát, mert ha a másik félnek is van egy csomó kérdése, meg te is belemelegedsz, akkor 1-2 órás csevegés ugyan sokat dob az ember energiaszintjén, de kiszámoltad már, mennyi új ügyfelet tudtál volna elérni, mennyi pénzt tudtál volna keresni, ha nem csevegsz, hanem dolgozol? A csevegés maradjon meg a magánéletre a barátokkal, ne az ügyfelekkel meg a partnerekkel forgácsold szét az idődet!
  • Az írott megbeszélések megváltoztathatatlanok. Nincs többé: én nem így emlékeztem, én nem így értettem, én nem így akartam mondani. Leírtad, pont. Volt már olyan, hogy hülyeséget írtam – pl. rossz adatot – de tartottam is magamat hozzá, mert így korrekt. Legközelebb inkább újra átolvastam kétszer elküldés előtt, de még mindig töredéknyi időbe került, mint jól elbeszélgetni.
  • A Skype is halálos. Hogy kezdődik egy skype beszélgetés tipikusan?
    – Halló!
    – Helló, szia!
    – Hallasz?
    – Igen! És te?
    – Micsoda? Mondd mégegyszer, nem hallak!
    (szöszmötölés zaja)
    – Na, most jól hallasz?
    – Igen, sokkal jobb! (Vagy: nem, nem lett jobb, sőt rosszabb lett – határ a folyamatosan táguló univerzum széle)
    – Mi újság? Hogy vagy?
    – Kösz jól!
    (Udvariassági körök 2-3 percen keresztül)
    – Azért akartam veled beszélni, hogy…
    És végre elkezdődik a lényeg!
    Ha kiszámolod, hogy minden nap csak egy emberrel beszélgetsz skype-on, és molyolsz el közel 10 percet mire mindenkinél jó a vétel, nem hallatszik be a szomszéd kutya horkolása, és túlestek a kötelező udvariassági körökön is, akkor évente az 3650 perc. Az 60 óra üresjárat évente. Amikor azt hiszed, hogy csinálsz valamit, mert beszélsz valakivel…
    És akkor ne is beszéljünk az ingyenes beszélgetés korlátlanság okozta „még ezt gyorsan elmondom, aztán visszatérhetünk a tárgyra” típusú örökös kitérőkről…
  • Egyszer elmentem egy PR ügynökséghez tárgyalni, és oda egy órát utaztam autóval (nem lassan, tehát nem a szomszéd városban volt a hely, hanem Budán), ott kereken egy órát rám bírtak szánni (ami nyilván sok ha az ő idejüket vesszük alapul, de amúgy kevés, ha arról van szó, hogy van-e értelme egy megbeszélésnek 60 percben, mert ennek nem volt), majd másfél órát utaztam hazafelé, mert már dugó volt.
    Namost, kiszámoljam, hogy mennyi időveszteség az, ha naponta vannak ilyen meetingek, amikre idő odautazni (a rákészülés idejéről nem is beszélve), maga a találkozó semmitmondó, tehát nettó üresjárat, vissza meg szintén szívás az utazás? Kiszámolom, de csak munkanapokkal, rendes vagyok: 3.5 óra 240 munkanappal: 840 óra évente. Ez 35 nap évente. 35 nap felesleges találkozókkal, mert vannak, akik ragaszkodnak a személyes találkozáshoz… Mert az a tuti… Ezekből a személyes találkozókból gyakorlatilag soha nem lesz semmi. Egyszer 4 órát ültem egy újságíróval egy kávézóban. Fantasztikus délután volt, de mindezt elintézhettük volna skype-on is, de pláne emailben, főleg, hogy a cikk soha nem jelent meg végül.
  • Ha nagyon muszáj pörgősre venni a megbeszélést, akkor ott van rá a cset! Rövid, hatékony üzenetváltások, az emailhez hasonlóan praktikus visszakereshetőségi lehetőséggel. Nemrég leprogramoztattam két alkalmazást a Facebookra, amivel automatizáltam a működést. Szerinted hányszor beszéltem telefonon a programozóval? Egyszer sem. Szerinted hány emailt váltottunk? Talán egy-kettőt, nagyon röviden. Aztán minden mást cseten beszéltünk meg, még azt is, hogy mikor hova kell kattintanom, mit kellene látnom a képernyőn, milyen kódot hova kell másolni, stb. Hogyan fizettem érte? Online. Nevezz nyugodtan antiszociálisnak, de én az életem megélése mellett tettem le a voksomat, és egy percet sem akarok elpazarolni arra, hogy másnak az a kényelmes, ami nekem kényelmetlen.
  • Tim Ferris tette fel a kérdést a 4 órás munkahét című bestsellerében:
    – Hogyan szerveznéd át a munkádat, ha infarktust kapnál, és naponta csak 2 órát dolgozhatnál a jövőben? – hatékonyabb lennél? Naná!
    – Oké, és hogyan szerveznéd át a munkádat, ha kapnál még egy infarktust, és HETENTE maximum 2 órát dolgozhatnál? – radikális kérdés egy megosztó témára: mások akarják uralni a szokásaikkal az életünket. Mert szokás rengeteget dolgozni, kifejezetten alacsony hatékonysággal. Mert szokás találkozni szerződéskötés előtt, de még a szerződéskötés megbeszélésének megbeszélésekor is. Mert szokás egymás szemébe nézni, és kezet rázni, holott az semmilyen jogkövetkezménnyel nem bír (próbálj erre hivatkozni bíróságon).

Nem sorolom tovább, de szeretném kinyilvánítani itt és most, 7 évvel az időgazdálkodás könyvem megírása után: nem fogunk telefonon beszélni és nem fogunk személyesen találkozni.  (Kizárólag a franchise partnereimmel szoktam találkozni személyesen, és egyetlen stratégiai partnerünkkel.)

Ne vedd magadra, ez nem rólad szól. Én így dolgozom. Írj emailt, ott elérsz! Ha nem írsz, nem válaszolok :).

Ha ez számodra unszimpatikus vagy nem megfelelő, akkor csodálatos harmincöt, feleslegesen elfecsérelt napot kívánok a következő évre is!

About vidirita

Vidi Rita, kezdő és újrakezdő vállalkozások stratégiai tanácsadója. Gondolkodásmód formáló tanácsokkal, ötletekkel, megoldásokkal, könyvek írásával, online tanfolyamok szervezésével foglalkozom, hogy Te sikeresebb lehess. 2013 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási Nevelési Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok, és persze a RitArt Academy nemzetközi projekt vezetője.

4 Comments

  1. Hjjjaj, de zseniális. Szívemből szólsz( mint legtöbbször):)!

  2. Hm, ezt a cikket 3 éve kellett volna megírnod! Akkor csak belinkeltem volna a reménybeli találkozásmániás ügyfeleknek 😀

  3. Nagyon örülök, hogy valaki végre megmondta! Teljesen egyetértek veled! A partnerek a legtöbbször presztízskérdést csinálnak a találkozókból. Csinosnak kell lenni, menő kávézóba kell beülni. Én sem telefonálok és főleg nem Facebookolok, mivel olyankor semmivel sincs több esély valami jó dolog megszületéséhez, mint az emailben történő szűkebb kommunikáció során. Tudnék mesélni…

  4. Azt hiszem én is antiszoc vagyok!
    😀

    Ha lesz időm, írok neked e-mail-t, csak hogy tudj válaszolni! 😀 😀 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *