———————
Elindul az új online tanfolyamunk – A gazdagodás receptje -
már lehet jelentkezni: http://www.hosnok.hu/penz/
——————–
Tipikus averzióra okot adó a gazdagokkal kapcsolatban, hogy a közvélekedés szerint „Eladnák az anyjukat is 2 forintért.”, de csak az után persze, miután loptak-csaltak-hazudtak (averzió: idegenkedés, undor).
Sajnos tény, hogy ilyen averziói azoknak vannak a gazdagokkal, gazdagsággal kapcsolatban, akik szegények. Szidd a gazdagokat, megmondom, hogy szegény vagy.
De tegyük fel, hogy van némi alapja ennek a feltételezésnek, és a gazdagok valóban odafigyelnek még a 2 forintokra is, és ha arról van szó, képesek megválni még a hőn szeretett dolgaiktól is. Continue reading →
———————
Elindul az új online tanfolyamunk – A gazdagodás receptje -
már lehet jelentkezni: http://www.hosnok.hu/penz/
——————–
Megjegyzés: nem hétköznapi megközelítése következik a jelenlegi társadalmi trendeknek, kéretik nem magára vennie annak, akinek nem inge!
A férjem kiszáll az üzletből. Kész, befejezte, elege van, másba fog kezdeni. Az úgynevezett válság bekövetkezte óta, néha szó szerint alkudoznia kell, hogy megkapja az elvégzett munkájáért a pénzét.
Számítástechnikai üzletünk és szervizünk volt, és már mindennaposak voltak a vevők részéről az efféle megszólalások, az ár elhangzása – és a szolgáltatás elvégzése – után:
Continue reading →
Cikkrészlet a Minerva Capitoliuma 2010. decemberi számából, amely a szeretetről szólt. A Minervát ide kattintva rendelheted meg. A cikknek csak az elejét közlöm itt, mert a második felében olyan információk vannak, amiket tényleg csak fizetős ügyfeleknek tartok fenn. A Minervát most megrendelők olvashatják a cikk második felét is>>
Milyen a szerethető vezető?
Néhány évvel ezelőtt még az volt az elvárás egy munkavállalóval és egy munkáltatóval szemben, hogy megbízható legyen, és a stabilitást erősítse és sugallja. Akár beosztottként, akár vezetőként, akár foglalkoztatóként.
Bár a foglalkoztatóknál még mindig nem hátrány a stabilitás, de a foglalkoztatottak felé megjelent valami teljesen más elvárás, mint ami addig volt jellemző: a stabilitás és biztonságra való törekvés helyett előtérbe került a rugalmasság.
Continue reading →
Ez a cikkem a Minerva Capitoliuma 2010. novemberi számában jelent meg, melynek témája a SIKER volt. Minerva előfizetés>>
Ki viszi át a vezetőt?
„Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Ki az, akinek az életében minden percnek a sikerről kell szólnia?
Ki az, aki konkrét és kevésbé konkrét sikerek nélkül egyértelműen sikertelen?
Ki az, aki soha, egy pillanatra sem feledheti, hogy legfontosabb feladata a siker?
Nem másról beszélek, mint a vezetőről. Continue reading →
Ma kaptam az infót telefonon, és e-mailben, facebook-on is többen kérdezték, hogy most, hogy látják, újraélesztem a 17 éve szunnyadó MLM-es énemet, és Amway üzletépítésbe IS kezdek, valóban megszüntetem-e a HősNőket, a Minervát, a Vírus Kommandót, és a számítástechnikai oktatásokat.
A válaszom röviden: NEM!
Hosszabb válaszom: Dehogyis! Nem vesztem meg
. Öregszem, de azért nem ennyire!
Követtem már el vállalkozásban azt a hibát, hogy egy új projekt miatt hanyagoltam a régieket, és amikor elkezdett megcsappanni az új vevőim száma, akkor pánikszerűen tértem vissza a régi dolgaimhoz is. Ezt a hibát elég volt egyszer elkövetnem, többé nem fogom. Ha valami jól működik, miért számolnám fel?
Continue reading →
Ez a cikkem a 2010. októberi Minerva Capitoliumában jelent meg. MC előfizetés>>
Milyen a jó vezető? Miről lehet felismerni? Milyen kompetenciái vannak? Ki mondja meg, hogy egy vezető jó-e, vagy rossz, vagy, hogy milyen egyáltalán?
A vezető – ahogy a szóból is kiderül -, legfőképp vezet. Irányít. Eligazít. Szemben azzal, ami a köztudatban él, a vezető nem hatalmat gyakorol, nem pöffeszkedik, nem erőszakolja senkire az akaratát. A vezető vezet.
Ahogyan autót – vagy biciklit, esetleg babakocsit – szoktunk. Van egy olyan pozíciója a szituációnak – vezetőülés – ahonnan optimálisan belátni a terepet, és biztonsággal el lehet juttatni az objektumot – csapat, alkalmazotti gárda, stb. – egyik pontról a másikra. Continue reading →
Ez a cikkem a Minerva Capitoliumában jelent meg, 2010. szeptemberében. Minerva előfizetés>>
Képzelj magad elé egy focimeccset! Nem, nem kell a Real Madrid, vagy a Magyar válogatott teljes gárdáját felsorolni név és poszt szerint, elég csak éppen látni két különböző csapatot egy pályán, akik fociznak. A pálya lehet füves, vagy salakos, vagy betonos, nem számít. Megvan eddig? Két csapat, játékosok, labda, két kapu, pálya.
Continue reading →

HősNők Blogok
Csak mondja valaki, hogy rossz az, ha rossz az idő…
Szombaton, a borongós időben mi mást is csinálhattam volna, mint dolgoztam. Teljesen véletlenül, egy, a férjemmel folytatott, kötetlen beszélgetés kapcsán jutott eszembe a HősNők Blogok ötlete: összegyűjteni egy közösségi bloghálózatba a nőknek szóló oldalak/blogok író(nő)it.
A tervet a gyors megvalósítás lépései követték: kikutattam, hogyan lehet ezt automatizálni, megvettem hozzá a szoftvert, megírtam a toborzó szöveget, összegyűjtöttem minden szükséges adatot, információt, aztán csak azt vettem észre, hogy már éjszaka van, úgyhogy eltettem magamat vasárnapra.
Continue reading →
Interjút készítettem Barazsy Ákossal, szándékosan provokatív címmel. Szerintem a hírlevél küldő szoftverek/megoldások elterelik a figyelmet a lényegről: az ügyfelek magas szintű kiszolgálásáról.
Rengetegen próbálnak nagy tömegű levelek küldésével bevételeket szerezni, de elfelejtik, hogy nem az érdeklődők fizetnek, hanem a vevők. És persze elfelejtik azt is, hogy az értékesítés nem ér véget az eladással.
Az interjút itt olvashatod: A hírlevél küldő szoftverek alkonya – interjú