Mi az igazi baj az MLM-mel?

Őrülten parázs vitákat szokott eredményezni az, ha valaki egy csoportomban – vagy beszélgetésben felveti “az MLM akkor most jó vagy nem jó” témát. Ilyenkor mindenki becsatlakozik az eszmecserébe, mondja a saját élményeit, tapasztalatait, közli a benyomásait, és zajlik a hittérítés.

Ugyanis az MLM körül mindig két tábor van: azoké, akik hisznek benne, szeretik, meg azoké, akik nem hisznek benne, nem szeretik.

Semleges állásponton már alig van valaki, elvégre  minden ember MLM-es: mert vagy tényleg az, vagy VOLT már az, vagy LESZ az.

Ebből kifolyólag objektivitást sem igen lehet elvárni a felektől, így el kell fogadni azt, hogy ez a téma mindig is érzelmileg túlfűtött kissé.

De most próbáljuk meg mégis egy kicsit más szemmel nézni, és nem arra alapozni a véleményünket, hogy nekünk magunknak milyen MLM tapasztalataink vannak, meg hogy az ismerőseinknek milyen élményeik lettek, meg, hogy imádjuk-e vagy utáljuk az egészet, hanem nézzük meg gazdasági oldalról.

Az MLM könnyű és ezért vonzó

Rengeteg MLM-es ügyfelem van, és egyre többen lesznek. Azért, mert úgy tűnik, hogy az MLM egy olcsó vállalkozási forma, könnyű belevágni, alig kíván befektetést, szakképzettséget meg pláne nem igényel, illetve amire az értékesítésben mégis szükség lenne szakmai tapasztalatra, azt gyorsan megtanítják.

Ugye milyen előnyös tulajdonságok ezek? Ugye milyen vonzó az MLM?

Akkor mondhatom a rossz hírt?

Ez a remek nagy előnye az MLM-nek egyben az ordas nagy hátránya is, és mindjárt megmagyarázom, miért mondom ezt.

A közgazdaságban van egy olyan fogalom, hogy piaci belépési korlát és piaci kilépési korlát.

Ez magyarán annyit tesz, hogy minden piacnak megvan az adottsága atekintetben, hogy mennyire könnyű oda belépni, és mennyire könnyű onnan kilépni. Most foglalkozzunk csak a belépési korláttal, de látni fogod, hogy a belépési és kilépési korlát összefüggnek.

Vajon az MLM-be való csatlakozás az egy alacsony vagy magas belépési korláttal bíró piac?

Vélhetően alacsony a piaci belépési korlát – vagy épp nincs is -, ami kispénzű, vállalkozni kívánó állampolgárok részére igen csak vonzó lehet.

De ez az egész piac rákfenéje is egyben, mert az a piac, ahova túlságosan könnyű belépni – alacsony a piaci belépési korlát -, az konkrétan egy átjáróház. Naponta ezren csatlakoznak még egy ilyen kis országban is, és naponta 1001-en lépnek ki belőle.

Nincs korlátja a piacnak, ami azt jelenti, hogy a versenytársaid úgy nőnek ki a földből, mint eső után a gombák az erdőben. Mire berendezkednél a piacodon, addigra teljesen átrendeződik, mert naponta jönnek-mennek a konkurensek, így képtelenség, hogy reagálni tudsz a változásokra.

De van ennél még rosszabb hírem is.
A klasszikus piaci berendezkedés – hogy a hierarchiában hol is helyezkedsz el – az MLM-es üzleteknél nem változtatható érdemben.
Akármilyen eredményeid is lesznek, te soha a büdös életben nem lehetsz piacvezető pozícióban az MLM-ben, amibe becsatlakoztál. Akkor lehetsz piacvezető, ha átveszed az egész cég irányítását.
Ha a hasonló MLM-eket is odavesszük a te piacodra – tehát nemcsak azt a céget, aminek te lettél lelkes hálózatépítő értékesítője, hanem hasonló termékeket forgalmazó MLM-cégeket is ide számítjuk -, akkor meg gyakorlatilag elektronmikroszkóppal sem lehet megállapítani, hogy hol is vagy te ebben a hatalmas mozgó masszában… Így aztán praktikusan nem is létezel.

Az MLM-ben a hálózatépítő emberkék csak adatok, nem számítanak embernek, még akkor sem, ha egy nagy családnak tűnik maga a hálózat.

Az MLM nem vállalkozás, akkor sem, ha jogilag vállalkozást teszel mögé, mert minden közgazdasági szabálynak ellent mond az a működés, ahogyan az MLM-ben dolgozol.

Az teljességgel irreleváns, hogy hol helyezkedsz el az MLM hierarchiában, mert az még annál is múlékonyabb tud lenni egy-egy rosszul kitalált modellben, mintha virágboltot nyitnál, vagy turkálót… (Vannak rendszerek, ahol ha nem hozod az eredményeket – amik egyre keményebb elvárásokat támasztanak ahogy haladsz felfelé -, akkor bizonyos eredménytelenségi időszak után lenullázzák azt, amit előtte elértél. Na, az ilyentől tényleg érdemes menekülni.)

Piaci abnormalitás mellé még egy rossz hír

Az MLM nem a te vállalkozásod, hanem valaki másé, ami azért nem jó dolog, mert te bizony vállalkozó szemlélettel próbálsz érvényesülni. Beleteszed a kapcsolati tőkédet, de rendesen kimaxolva ám, beleteszed szíved-lelked, és a minden MLM-ben változó matematikai modell szerint vagy keresel valamennyit, vagy nem.

Ha ugyanezt a kapcsolati tőkét, kulturális tőkét, és bizony pénzt tényleg a saját vállalkozásodba fektetnéd, akkor az lenne, hogy:

  • olyan piacon tevékenykedhetnél, ahol nem teremne minden nap ezer új konkurens, ellehetetlenítve az előre haladást,
  • a vállalkozásod életciklusainak jellemzői hosszú távon alapoznák meg a jövődet, és nem 5 percekre szólnának az erőfeszítéseid,
  • tudnád automatizálni a folyamataidat, a személyes jelenlétedet olyan szintre beállítva, ami számodra az optimális,
  • eladhatóvá válhatna a vállalkozásod, és a kiszállási stratégiád nem merülne ki abban, hogy abbahagyod az ismerősök toborzását…
  • ja, és bocs, az ismerősi körödön túl is tudnak dolgozni neked a marketing, a PR, az online értékesítés, a hirdetések.

Az MLM mellett azok az érvek szoktak szólni, hogy:

  • Nincs anyagi befektetés. Aztán mindig kiderül, hogy van, csak nem egyszerre kell befizetni-kifizetni, hanem apránként, és havonta, és igen csak sokat… Ugyan kispénzűek is elkezdhetik, de ők nagyon gyorsan ki is fognak szállni, mert nem lesz pénzük vásárolni sem, meg szervezni a beszervezéseket…
  • Azoknak való, akik szeretnek emberekkel foglalkozni. Az emberek viszont nagyon nem szeretik, ha bármilyen fantasztikus lehetőséget így akarnak a torkukon lenyomni, ahogyan az MLM rendszerek működnek. Főleg ma, amikor már a 80+-os korosztály is simán megrendel bármit Kínából, egyre kisebb a létjogosultsága a személyes találkozásokra alapuló értékesítésnek. Sosem fog ez sem kihalni, de a tisztítószerek, kozmetikumok és vitaminok piacán ennek egyre kisebb tere van és lesz.
  • Nincs kockázat, és mindenben segítenek. Óriási fegyvertényként szokták közölni azt a lelkes MLM-esek, hogy kizárólag csak arra kell odafigyelni, hogy minden, amit csinálunk másolás legyen, mert a mi szponzoráltjaink is majd ezt fogják másolni. De igazából semmi másban nem segítenek, mint hogy hogyan told rá a lehetőséget másokra, és hogyan legyél jó katona. Hadvezér sosem leszel.
  • Még vállalkozás sem kell. Sokszor le lehet vásárolni a jutalékot, ami jónak tűnik, mert “egyszerűen imádom a termékeket” gondolattal kelnek-fekszenek a hálózattagok, ami szuper, mert így legalább hitelesen tudják közvetíteni a termékek értékességét a még nem csatlakozottak számára, ugyanakkor ez egy csapda. A termékeket akkor is meg lehet szerezni, ha nem köteleződünk el.

Összefoglalva: anyagi befektetés nélkül, kizárólag a személyes megkeresésre és – tetszik, nem tetszik, de – a tukmálásra épülő (vagy terméket, vagy a csatlakozást kell tukmálni), kockázat nélküli jókatonaság, és a jutalék levásárlása… nos, ez nem vállalkozás.

Most akkor fúj-fúj MLM? Utáljuk ezerrel?

Dehogy!
Csak ez nem vállalkozás!
Ha valaki vállalkozni akar, pénzt akar keresni, piacot akar építeni, meg akarja oldani az emberek problémáit azzal a szaktudással, ami az ő sajátja, vezetői ambíciói vannak, és szereti, ha a kreativitása nem kell, hogy másolásban merüljön ki, akkor  az MLM ROSSZ ÚT.

Meg lehet tanulni az MLM-ben a kifogásokat kezelni, mert az egész biznisz erre épül. A kifogáskezelés az értékesítésnek egy fontos, sőt elengedhetetlen része, de nem a lényege! Az MLM-ben viszont csak erre koncentrálnak, meg a termékjellemzőkre. Ha valakinek jó vastag és lüktető az értékesítői vénája, még a problémák is elő szoktak kerülni szerencsére.

Az MLM csapatjátékosoknak való, nem vállalkozóknak.

A vállalkozót onnan lehet felismerni, hogy egyszerre tombol benne a dolgok megjavítása utáni vágy, a versenyszellem, és a kreativitás.

Ha ezek közül valamelyik hiányzik, MLM-ezz bátran! Csak ne várd tőle, hogy te leszel a VALAKI a piacodon… Mert MLM-es leszel, nem vállalkozó.

Miért ne lehetsz soha piacvezető az MLM-ben?

Miért nem érhetsz el kivételes eredményeket az MLM-ben?

Miért lehetnek csak néhányan VALAKIK az MLM-ben?

Minden titokra ott a válasz a Perpetuum Mobile Protokollban>>

Az MLM segít lerombolni a benned lévő korlátokat. Az MLM segít abban, hogy ki merj állni emberek elé, hogy beleláss az értékesítés – nem tökéletes, de nagy nehezen működő – folyamatába. Az MLM kimozdít a komfortzónádból és segít megtapasztalni, hogy azon túl akár már bármire képes lehetnél… Az MLM-mel tartozol valahova, sőt még némi pénzt is kereshetsz mellékesként.

De ha ennél többre vágysz, más szisztémára is szükséged lesz, nem az MLM-re.

Ezt a szisztémát megtalálod a Perpetuum Mobile Protokollban>>

About vidirita

Vidi Rita, kezdő és újrakezdő vállalkozások stratégiai tanácsadója. Gondolkodásmód formáló tanácsokkal, ötletekkel, megoldásokkal, könyvek írásával, online tanfolyamok szervezésével foglalkozom, hogy Te sikeresebb lehess. 2013 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási Nevelési Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok, és persze a RitArt Academy nemzetközi projekt vezetője.

9 Comments

  1. Maretics Piroska

    Szemfelnyitogató írás. Jól összefoglaltad.

  2. Kedves Rita! Minden tiszteletem mellett…ez nagyon ki lett sarkítva. És az az érzésem volt végig olvasás közben, hogy ez az a vélemény, amit az “átlagemberek gondolnak az MLM-ról hallomás után” – nem a te személyes tapasztalataid alapján alkotott véleményednek tűnt. Írom ezt úgy, hogy én egyszerre mindkét oldalon állok: dolgozom MLM-ben is, és van saját vállalkozásom is (ami nem MLM). Van összehasonlítási alapom, és több éves tapasztalatom is. Sok igazság is van abban, amit írtál (a belépési küszöb pl.), de sok mindent nagyon leegyszerűsítettél, nem minden fekete vagy fehér. Van a szürkének is sok árnyalata…

    • Orsi, én is benne vagyok MLM-ben 🙂

      Igen, ebben a cikkben muszáj volt egyszerűsíteni, sarkítani, mert minden más a Perpetuum Mobile Protokoll-ban van 🙂

    • bocsánat, még annyit, hogy 22 éve kezdtem MLM-ezni 🙂 Én se a netről szedtem össze az infókat az MLM-ezésről 😉

  3. Nagyon jól megfogalmaztad az MLM lényegét Rita. Biztos van, akinek fáj /az igazság néha fájni szokott/, de az MLM valóban nem az önállóan gondolkodni akaró és képes embereknek való. Akinek van vér a fülében, az nem hagyja magát egy MLM rendszer által vezetni. Az életre kel és önálló vállalkozást indít még akkor is, ha sok nehézségen kell átküzdenie magát.

  4. Pintérné Kendra Éva

    Kedves Rita! Pusztán egy gondolat ehhez a témához. Én 36 évig voltam vállalkozó, most benne vagyok egy MLM-es rendszerbe, de nagyon nem haladok vele. Mindez mellé ha akár mit csinálsz is az üzleti életbe, bármibe is fogsz mindig, minden körülmények között el kell adnod. Vagy magad, vagy a szolgáltatásodat, tudásodat, termékedet, de el kell adnod, ha meg akarsz élni belőle. A “tukmálás” emberfüggő. Mindent lehet jól és rosszul csinálni. Ha rosszul csinálod, ha a saját dolgaidat tukmálod, ugyan olyan rossz érzést keltesz az érdeklődőbe, mintha MLM-es termékkel teszed ugyan azt. Szerintem, csak az emberen múlik, hogy milyen üzletpolitikát alkalmaz.

  5. Szia Rita,
    Olvasom és élvezem az írásaidat. Kiválóan fogalmazol, nagyon ügyesen rakod egymás után a szavakat.
    Ismerem a képességeimet és tudom 2 élet sem lenne elég hozzá, hogy hasonló jó író váljék belőlem, mint Te.
    Miért írok most neked? A sokak által utált MLM téma keltette fel az érdeklődésemet. Ahogy írsz róla az az érzésem nem a saját tapasztalatidat fogalmaztad meg.
    Mert mi is az MLM? Szerintem az MLM az, amit magunk elhiszünk róla, megtapasztalunk.
    Miért alakult ki az MLM? Vajon hülyék voltak, akik kitalálták? Népbutításról szól, vagy van létjogosultsága?
    Volt az 1800 években egy nagyon ügyes, kreatív mester. Sokan kitanulták mellette a szakmát. Majd megköszönték a mesternek a sok – sok okítást és saját lábukra álltak. A mester attól fogva egy cent hasznot sem látott a volt inasai ügyes vállalkozásából. Az inas vitte magával a mester szellemi és fizikai tanait és volt bizony, hogy nagyobb jövedelemre tett szert , mint a volt mestere, sőt konkurenciává vált..
    Mondhatnánk, hogy ezt hívják iskolának, ki mit tanul azzal boldogul. Igen ám, de az iskola a “titkokat” nem tanítja. Azt a fajta tudást súlyos dollárokért, forintokért adják. És itt jött a nagy ötlet. Hogyan lehetne megoldani, hogy a mester a tudományát átváltsa ” nyugdíjra” minden egyes kitanított inas után jövedelme legyen. Kitalálták és elnevezték Multi Level Marketingnek. ( MLM ), Ismert még a frencsájz elnevezés is, ami valamelyest hasonló de nem MLM. Taníts meg embereket, aztán élvezd a tudásuk gyümölcsét nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Leszűkítve ez az MLM lényege. Igen ám, de mi történt, hol fajzott el a dolog? Mint minden területen előbb utóbb az MLM. szakmában is megjelentek a kontárok. Lett is hamar olyan rossz híre, hogy sokaknak feláll a szőr a hátán, ha meghallja MLM-et. A hagyományos felépítésű MLM, ami nem a lehúzásról szól, fényesen működik és igen csak szépen megélnek belőle a tagok. Egy PERPETUUM MOBILE . ami a legegyszerűbb gondolkodású embernek is átlag feletti megélhetést biztosít,

  6. Kedves Rita!
    Nagyon érdekes cikk és részben igazad is van, bár szerintem mindenki azt vesz ki a dolgokból amit magáénak érez. Az sem vitatom, hogy nagyon sok MLM-esre és MLM cégre igaz is lehet amit írsz, de ha belegondolsz sokkal több van mögötte mint amit a felszínen látsz.
    Egyrészt a jó hálózatban nem kell tukmálni, ha így teszed nem értetted meg a lényegét. Másrészt ha kicsit odafigyelsz az MLM sokkal többet adhat mint, amit gondolnál, mert te magad is elkezdesz fejlődni, és ha nem szemellenzős módon csinálod az üzleted, valóban fogsz tudni segíteni magadon és másokon is, olyanoknak is akiknek nincs esélyük máshogy kitörni, mert nincs pár 10 milliójuk egy igazi vállalkozás beindításához.
    A belépési küszöb valóban alacsony, és mivel nagyon sokan nem értik meg, hogy ez tényleg nem egy rövid távú történet, és ehhez is ugyanúgy tanulni, vagy tudni kell annyit mint bármely más szakmához sokan idő előtt fel is adják. És viszik a hírt, mert ők azok akik nem értették meg a lényeget.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *