Elérkezett a publikus Internet sötét kora?

Fontosnak tartom az Internet evolúciójáról többet beszélni, mert azok, akik most és az utóbbi néhány évben szocializálódtak és majd ezek után fognak szocializálódni a neten, azok számára természetesnek tűnhet az az elfajzott működésrend, ami kezd elharapózni, és aminek ki tudja, mi lesz még a vége.

Nem vagyok történész, de ahhoz, hogy a jövőt tervezni tudjuk, nem árt ismernünk a múltat. Persze ez csak azok számára fontos, akik cselekvőként akarnak részt venni a netes életben, nem pedig csak elszenvedőként. Haladó szellemű, proaktív gondolkodású, jövőbe tekintő bátrak, most figyeljetek!

Hogy is kezdődött ez az egész internetesdi? Valamikor a 90-es évek elején szabaddá vált a net a nagyközönség számára. Publikus tartalmakat lehetett közzétenni, de akkoriban még igencsak nehézkes módon, html és javascript alapokon.

Akkor SEM volt a net olyan demokratikus és szabad, mint gondolnánk, mert akkoriban csak keveseknek volt hozzáférésük az úgynevezett backend végponthoz, és persze nem túl sokan nyüzsögtek még a frontend oldalon sem. (Már a mai tényálláshoz képest).

A kezdeti évtizedben az emberek – a teljes népesség – kb. 5%-a volt jelen a neten, itt nálunk, a nyugati világban.

A mai szemmel kissé ronda, egyszer elkészített, aztán állandósult tartalmak, a pixeles képek, és a gifek voltak a jellemzőek. Sem a szépség, sem az interaktivitás, sem a multimédiás tobzódás nem voltak jellemzőek, mivel a sávszélességek igencsak lekorlátozták a lehetőségeket. Sokszor lekapcsoltuk a reklámokat és a képek betöltését is, mert a percalapú internetezős korszakban ezek nagyon drága mulatsággá tették a szörfölést.

A 2000-es évek elején főként csetelésre, informálódásra, fórumozásra használtuk a netet, mindamellett már megjelent a Vatera is a színtéren.

A 2000-es évek elejére az USA-ban olyan nagy lett az előző 10 évben a felhajtás a netes kezdeményezések körül, annyi pénzt és lehetőséget láttak a Wall Streeten a dologban, hogy 2001-ben nemcsak a terror rázta meg az Egyesült Államokat, hanem az úgynevezett dotcom lufi kipukkanása is. Iszonyatos pénzek mozogtak a semmikre a tőzsdén, mikor végre elkezdték felismerni, hogy azért, mert létrejön egy valami.com weboldal, az még nem ér automatikusan dollármilliókat.

Közben persze rengeteg tényleg sikeres vállalkozás indult a neten, csak akkor még nem tudta senki, hogy ezek azok lesznek.

A régi net fő jellemzői, felhasználó szemmel:

– Állandósult tartalmak,

– nagyon harmatos sávszélesség,

– könnyű visszakövethetőség,

– innovációra éhes közönség,

– lassú lefedettség-terjedés,

– a Google világhódító útjának kezdete (1998). https://hu.wikipedia.org/wiki/Google_Inc.

Ez volt a web1.0. A korai évek.

Nyilván már korábban elkezdődött a folyamat, de emlékeim szerint itt Európában a 2004-es év volt áttörés az úgynevezett web2.0 terjedésében megkezdődésében. https://hu.wikipedia.org/wiki/Web_2.0

Mi is volt ez a web 2.0 áttörés?

Míg korábban a felhasználók csak szemlélői voltak a weboldalak munkásságának, és maximum csak egymással léphettek interakcióba – cseteken olyan módon, hogy az ott létrehozott információ nem is maradt meg minden esetben az utókornak – és a szabad eszmecserét csak a fórumok biztosították, 2004-re az lett a módi, hogy a weboldal tulajdonosok nemcsak, hogy lehetőséget adtak a felhasználóknak a hozzászólásokhoz, hanem kifejezetten úgy építették az oldalt, hogy például a hozzászólások révén a felhasználók is hozzátegyék a magukét a honlapépítés munkájához. Ebben a megoldásban a blogok jártak és járnak élen.

2004-ben indult a Facebook is, ami semmiféle tartalom-alapot nem szolgáltatott a felhasználóknak, hogy az fejlesszék tovább – mint a blogok –, hanem „csak” egy platformot adott, amin bárki virtuális emlékművet emelhet önmagának, és különféle közösségekhez csatlakozhat, miközben mindig mindenről kinyilváníthatja, hogy tetszik-e  neki. Ez abban volt nagy forradalom, hogy a Facebook pillanatok alatt behálózta az egész netet a honlapokba beépülő tetszikelő és megosztásra inspiráló gombjaival.

Persze nemcsak a felhasználók részéről volt áttörés a web2.0, hanem a szakemberek részéről is. Minden nagy szolgáltatás lehetőséget biztosít a saját erőforrásainak a te erőforrásaiddal való összekötésére az úgynevezett API-kon keresztül. Ez forradalom volt a webmesterkedésben, és forradalom lett a felhasználói élményben is.

Eljött az adatok aranykora és vele a big data is.

2008-ra oda jutottunk – amikor még épphogy csak a blogok és a közösségi oldalak, na meg persze a Google egyeduralma kezdett nagyon stabil alapokra kerülni -, hogy a Google megalkotta és közzétette az Android rendszert amivel nem mást akartak elérni, mint azt, hogy mindenki zsebében ott legyen az internet, az okos telefonok által.

Egyik  nap még gombokat nyomogattunk és kizárólag telefonálásra és sms-ezésre használtuk, másnap már szuperszámítógépként funkcionáltak a kezünkben a telefonok.

Jellegzetes, hogy akkoriban fő technikai kihívásnak az tűnt, hogy hogy a bánatba lehetne optimalizálni az sms-ek adatforgalmát, aztán jött az Android, és megoldotta a problémát: eltűntek az sms-ek (Érdekesség: az autó megjelenése előtt az volt a fő probléma, hogy a megnövekedett forgalomnak hála az utak dugig voltak lószarral, és a fő innovációt abban látták, hogy valamiféle lócitromeltakarító gépeket vizionáltak a hozzáértők. Aztán jött az autó, és megoldotta ezt a problémát is.)

Szóval, alig 10 éve, hogy minden megváltozott. A korábbi 5%-os penetráció 10 év alatt 75-80%-ra növekedett itt Európában. Ez az EU-t tekintve ilyen számokat mutat: kb. 508 milliós EU-s állampolgárral számolva, korábban 25,400 ember internetezett az egész EU-ban, most meg 381 millióan. Nem véletlen, hogy jelenleg kb. 200 000 milliárd forintnyi internetes kereskedelmi forgalom pörög évente az EU-ban. Van annyi ember folyamatosan a netre csatlakozva, hogy ez lehessen a realitás. Magyarországi számok: korábban 500 000 ember volt a netre kötve, napi 1-2 órát rendszeresen használva azt, ma pedig 7,5 millióan vagyunk, gyakorlatilag 0-24-ben nethasználóként.

Az Android révén eljöttek a nagyon okos kis alkalmazások független fejlesztőktől, így életünk minden percét át tudjuk engedni a digitális segédeszközök támogatásának. Cserében nem kérnek mást, mint egy „kis” adatot.

Az adatok aranykora után ugyanis a tavalyi évre elértük az adatok kánaánját. Minden az adatokról kezdett szólni, és ennek tett kissé keresztbe az EU központi ukáza, a GDPR. Nagyon helyesen. Ennek az a lényege, hogy az EU-ban létrejövő adatok, és az EU-s állampolgárok adatai ne szivároghassanak át azonnal és könnyedén pl. az USA-ba, meg Kínába, meg ki tudja még, hogy hova…

És akkor jött a hanyatlás

Technikailag folyamatos fejlődés tapasztalható továbbra is, de az emberi oldalon elkezdődött a durva hanyatlás.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy mi zajlik ma a neten, és ez miért káros, ismernünk kell a mém-elméletet. A mém-elméletet Richard Dawkins találta fel, már vagy 40 évvel ezelőtt, Az önző gén című könyvében egy külön fejezetet szánva a témának. https://hu.wikipedia.org/wiki/Memetika

A mém-elmélet azt mondja, hogy azt a rengeteg mindent, amit életed során megtanulsz, magadévá teszel, magadon átszűrve átformálsz, és átadod másoknak, azok a gondolatok is tudnak öröklődni, de nem génszinten, hanem úgynevezett mémként. Ha te okos vagy és tudatos és jól informált, akkor mémek formájában tudod ezeket a képességeket továbbadni a gyerekeidnek. Nem születik velük a te tudásod akkor sem, ha 60 évesen vállalsz gyereket, mert a gondolatokra minden embernek külön és egyénileg rá kell csodálkoznia, magáévá kell tennie.

Az egy fontos mém volt 2008 előtt, hogy az sms-ek irdatlan mennyiségével kezdeni kell valamit. Ha nem jönnek az okos telefonok – az Aple is ezen a fronton mozgolódott akkoriban leginkább, csak mivel zárt forráskódú, eleve nem arra szánták, hogy az emberek közössége vele váltsa meg a világot –, akkor ma igencsak uralkodna rajtunk az sms-probléma-mém.

Ha annak idején nem tanulja meg kezelni a tüzet az ember, akkor ma is minden napos problémánk lenne a nyershús-probléma-mém.

Azzal, hogy az emberiség gondolkodása és tudása fejlődik, természetesen az utódok számára is már olyan közeget teremtünk pillanatok alatt, amiben az 1 éves gyereknek nem a nyershús és az sms-kapacitások problémáival kell szembesülnie, hanem ma már például azzal, hogy a mobiltelefonok gyorsan lemerülnek, ha sokat tapogatod őket, és ki is tudnak fagyni.

A mémek fejlődnek, nem kell mindegyiket szándékosan tovább adni, hogy az utókor is megismerje azokat, mert az utókor abba a világba születik, amik olyan mémeket tárnak eléjük, amiknek a létrejöttét mi például láttuk, de számukra meg már az a természetes.

A mém elmélet magyarázat arra, hogy hogyan kerülnek át gondolatok az én fejemből a te fejedbe, és hogyan változik az egyéni gondolkodásmód. (Nagyon leegyszerűsítve: fokozatosan és csomagokban.)

Az internet sötét korának hajnala az volt, amikor a közösségi oldalakon megjelent az a lehetőség, hogy a felhasználók a saját hozzászólásaikat visszamenőlegesen bármikor törölhetik, vagy módosíthatják. Az, hogy adminok törölhetnek, az egyidős az internettel, és azt a célt szolgálta, hogy mindenki átérezze a szavai súlyát. Az interneten mindig jól jött egy olyan figyelő szem, aki szintén egy ember, és a véleményeddel nem szállt szembe, de ha másokat gyaláztál, aláztál, fenyegettél, gúnyoltál, akkor igen. Ahogy a kocsmában is rászól a pultos a renitens vendégre, hogy viselkedjen vagy távozzon, úgy az oldalak adminjai is gátat szabtak az emberi lét legcsúnyább arcának: a mások bántásának.

Na, ez elmúlt. Vannak adminok, de például a közösségi oldalakon nem az adminok az urak, hanem maga a közösségi oldal tulajdonosa és atyaistene, továbbá az ő munkáját és üzletét segítő algoritmusok.

Sokan vizionálnak apokalipszist az algoritmusok egyeduralma miatt, és talán eddig úgy tűnt, hogy én is erre hajazok, de én mást látok problémának.

Azt, hogy az internetet olyanok kezdték el kiemelt erőforrások támogatásával használni, akik hogy is mondjam… kissé el vannak borulva agyilag.

Itt volt erre ékes példaként a metoo kampány. Kiállt egy Asia Argento nevű nő, és kiborította a Harvey Weinstein bilit. Volt már ilyen korábban is, csak nem voltak közösségi oldalak, ahol úgymond szabadon lehet garázdálkodni, és ahol azonnali visszajelzést ad a nagyra tisztelt közönség.

Asia Argento után többen is kiálltak, és Harvey Weinstein most már talán börtönben van, de nemcsak ez az ügy robbant ki, hanem ezernyi.

Mindenki zaklatóvá, és mindenki zaklatottá vált hirtelen.
Ez azért volt – véleményem szerint – még kiemelten aggályos azon túl, hogy senki nem tudja, mi az igazság, hogy a valóban bántalmazottak, a valóban zaklatottak, a valóban traumatizáltak nem jutottak annyi szóhoz, mint sokszor azok, akiknek illetlenül udvaroltak.

Kommunikációs szinten meg az a probléma az egésszel, hogy aki állít, az van nyerő helyzetben. Onnantól kezdve, lehet, hogy az igaz, az is lehet, hogy hamis, az, akiről állítanak valamit, az már csak magyarázkodni tud.

Régen a sajtó volt az, amelyik szűrte – igen, sokszor eltussolta – ezeket az eseteket, csakhogy a sajtóban ennyi zaklatás, erőszak, csúnya viselkedés nem szivárgott át a mondanivalóba, mert ott még figyeltek az objektivitásra. Ha volt ilyen téma, akkor volt mellett más is. Lehet, hogy jót tesz az emberiségnek az, ha néha kiborulnak bilik és mindenki rákattan, majd kisebb-rövidebb időszakok után megy minden egy nem teljesen az előzővel megegyező, remélhetőleg okosabb kerékvágásban.

Idén őszre a #metoo lecsengett valamelyest. A komoly ügyek vizsgálati és bírósági szakaszokba léptek világszerte, az egész kirobbantóját megvádolták szintén zaklatással, csakhogy ez a metoo-mém ez hatással volt másra is.

Hirtelen sokkal érzékenyebbé vált a világ arra, ami a neten zajlik. Hirtelen sokkal érzékenyebbek lettek bizonyos szervezetek – például filmstúdiók, hiszen náluk robbant ez a #metoo dolog is – a náluk dolgozók előéletére. És hol tudnak kutakodni a múltban?

Az interneten.

Nemrég minden szereplő és munkatárs megrökönyödésére kirúgták a Galaxis őrzői című film rendezőjét, a – kapaszkodj meg – 6-8 évvel ezelőtti twitter-posztjai miatt. Leforgatott két filmet, és készült a harmadikra, de kirúgták.

A Galaxis őrzőinek első részét 2014-ben mutatták be, tehát ha nagyon nagy előmunkálatok előzték meg, akkor 2011-2012-ben kezdték el castingolni a szereplőket és a rendezőt is.

Minimum egy évvel az után, vagy éppen akkoriban, hogy azok a Twitter posztok megszülettek.

Nagyon érdekes, hogy a #metoo kampány előtt magasról tojt a filmstúdió a posztokra, most a #metoo kampány hatására meg hirtelen visszautaznak az időben, és azonnali hatállyal kirúgják a rendezőt úgy, hogy a Galaxis őrzői olyan szuperhős film, hogy még csak igazi szuperhősök sincsenek benne, és egyszer sem kellett benne Tony Starknak szerepelnie film döbbenetes sikeréhez.

Mi történik?

Most vették észre a filmstúdiónál, hogy milyen vicceket tol ez az ember a neten?

Lópikulát. Látták a posztokat korábban is. Még talán nevettek is rajta. Aztán a #metoo kapcsán ráfagyott a mosoly az arcukra, mert valamelyik az ezer jogász közül megsúgta, hogy időzített bombán ülnek. Ez az ember – James Gunn, a rendező, akit kirúgtak – egy két lábon apokalipszis lesz, hacsak nem lépnek gyorsan. (A filmstúdió egyébként a Disney.)

És akkor kirúgták. Hiába kért bocsánatot, hiába magyarázta el, hogy mi miért történt. Az senkit sem érdekelt, hiszen a döntés már megszületett.

A szereplők kiakadtak – A listás sztárok –, petíciót írtak, könyörögtek, semmi. Közben lepergett előttük az életük filmje, és lázasan kutatták, hogy vajon milyen hülyeséget írtak ki anno az internetre, amiért majd mostanság lesznek levadászva. Új mém jött létre és terjedt el: megbüntetünk a sok évvel ezelőtti hülye vicceidért is.

Az egész azért is félelmetes, mert mindenki életében vannak olyan epizódok, amik kísértik őt. Rossz döntések, rossz pillanatok. Ha azzal a tudattal kellene élnünk, hogy ezek bármikor a nyakunkba szakadhatnak újra, és a büntetés is akár évekkel-évtizedekkel később csapna le ránk, hát nem tenné egy jó világgá a Földet. A felejtés hasznos.

Az, hogy hány embert rúgtak már ki cégektől, szervezetektől a vállalhatatlan posztok és képek miatt, illetve hány embernek nem sikerül az állásinterjú azért, mert kedvezőtlen képet sugall magáról a neten, az is egy fontos mém, csakhogy az nem 8 évvel később történik, és nem jellemző, hogy bocsánatkérés és esdeklés, esetleg jóvátétel ellenére kivégeznek a neten. Az azonnali válasz korrekt. A 8 évvel későbbi válasz nem válasz, hanem vérbosszú.

Szokták mondani, hogy az internet nem felejt. Ez is mém egyébként.

Olyan mém, ami sosem volt teljesen igaz, mert kevéssé elterjedt tartalmakat simán lehet törölni úgy a netről, hogy egyrészt senkinek nem is hiányzik, másrészt tényleg érdektelenek ezek.

De ez a mondás, hogy az internet nem felejt, ez nem újkeletű, ez lassan 30 éves.

Nem gondolnám, hogy a megosztó, szerintem cseppet sem vicces, sőt idióta posztokat elkövető James Gunn az egyedüli felelőse annak, hogy milyen kép alakul ki a Disney-ről. Mert most a filmstúdió konkrétan lábon lőtte magát ezzel az akcióval.

Vannak bűncselekmények meg szabálysértések, amiknek nagyon konkrétan meg van határozva az elévülési idejük.

James Gunn vajon melyik törvény ellen vétett, hogy az 8 év után sem tudott elévülni? És vajon melyik törvényszék ítélte el? Egyik sem. A rögtön ítélő bíróságok székhelye már az Interneten van.

A dilemma bennem az, hogy nehéz volt elfogadnom, hogy már bárki törölhet bármit, de közben meg azt látom, hogy igen is, legyen meg ennek az esélye az emberek számára, mert egyrészt változhat a vélemény is az évek során, másrészt pedig ha valaki a régi infókat akarja felhasználni ellened most, egy ilyen se nem szabálysértés, se nem bűncselekmény, se nem polgári peres esetekben, akkor legalább ne legyen könnyű dolga! Továbbá meg kellene fontolniuk az embereknek azt, hogy újra nickneveken kommunikáljanak, ne a saját nevükkel.

Legyünk egyértelműek: nem érdekel James Gunn sorsa. Az érdekel, hogy ki lesz a következő?

Mi lesz a következő? Mikor válik alapvetéssé az, hogy sok-sok évvel azelőtti ízléstelen viccedért derékba törhetik a karrieredet? Mikor válik a szabad Internet végképp börtönné?

Mikor születik meg az első gyermek, aki számára az lesz a természetes, hogy az öncenzúra tölti ki minden napját?

Az internet az igazi esélyegyenlőség világa (kellene, hogy legyen). Mindenki hozzájuthat az információhoz, éljen akár a világ végén, legyen akár vak, siket, vagy kerekesszékben ülő. Nem kell megvívni a nemek harcát, nem kell vívni senkinek senkivel, ott van mindenki előtt a terülj-terülj asztalkám. Elveheted magadnak, amit szeretnél, és hozzáteheted azt, amit szeretnél.

Általad is épül ez a világ.

De csak akkor, ha nem kell félned, hogy évekkel később előveszik a rossz vicceidet, a kirohanásaidat, a vitáidat, az álláspontjaidat ezekben a vitákban, a rossz fotódat, a véleményedet, vagy eleve azt, hogy meg mertél szólalni.

Nem kellene, hogy az a mém terjedjen, hogy „jobb, ha befogod a szádat”.
Ezért kell most, és ilyenkor kinyitnia mindenkinek, aki úgy érzi, hozzá tud tenni egy gondolatot a dologhoz.

A szabad Interneten szeretném én eldönteni, hogy mit mondok, és mit nem mondok, mert egy ilyen James Gunn eset után meg nem szólalni nem szabad döntés, hanem gyávaság.

Ez a véleményem. Mi a tiéd?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.