Tanítsd meg írni-olvasni-számolni, mielőtt elsőbe küldöd!

Egy kedves ügyfelem nevezett el dogma-gyilkosnak (neveztek már sok mindennek,  és legújabban a cyber próféta titulussal barátkozom, nem mondom, hogy nem tetszik, köszönöm a kiötlőjének :)), és én azonmód le is csaptam rá, azóta is használom, mikor bemutatkozom valahol, vagy valakinek.

Dogma-gyilkoshoz híven már nemcsak az utamba kerülő, addig megkérdőjelezhetetlen doktrínákra vetem rá magam és cincálom szét ezeket, hanem kimondottan keresem is azokat a betokosodott, begyöpösödött, lényegében minden alapot nélkülöző jelenségeket és gondolati sémákat, amiket itt az ideje újra-, sőt újjádefiniálni.

Az élet persze tálcán kínálja elém a témákat, így esett, hogy szeretnék most arról a dogmáról értekezni egy kicsit, amely szerint:

 „Nem szabad megtanítani az óvodás korú gyereket írni-olvasni-számolni, mert unatkozni fog az iskolában.”

Valószínűleg nem voltam még eléggé dogma-gyilkos, illetve mint szülő, a könnyebb ellenállás irányába mentem én is, mert ki a fene akarna ellentmondani az elsős tanítónénik intelmeinek, meg különben is, mi van, ha úgy tanítok meg valamit neki, ahogy pont nem szabad, stb., tehát én is elkövettem azt a hibát, hogy 6.5 évesen úgy engedtem a fiamat iskolába, hogy lényegében semmilyen betűt nem ismert biztonsággal, számolni csak tizenvalahányig tudott, írni pedig csak azokat a betűket – a neve betűit -, amiket nagyjából ismert.

Igen, hibát követtem el ezzel. Óriási, és félek, hogy csak hosszú idő alatt jóvátehető hibát.

A játékos feladatok illúziója

Szóval, az iskola előtti nyáron olyan „feladatokat” végeztünk a gyerekkel, amiket a tanítónénik is javasoltak, meg úgy egyébként is sok helyen olvasni ezekről a gyakorlatokról a neten is:

-          rábíztuk, hogy magának vegyen fagyit (vagy amit szeretne), ő fizessen, tehát kezdeményezzen beszélgetést, érje el amit akar – érvényesítse az akaratát -, és ne féljen még begyakorolatlan szituációkban;

-          nyersen is adtunk a kezébe tojást, hogy érezze, hogyan kell bánni a finom, törékeny dolgokkal, mert a finommozgásokra ez nagyon jó hatással van;

-          gyurmáztunk;

-          csomó labirintusos – jobban mondva útvesztős – feladatot csináltunk különböző munkafüzetekben, amiket évek alatt vettünk;

-          minden kérdésére úgy válaszoltunk, ahogy egy iskolás esetében illik;

-          sokkal jobban odafigyeltünk arra, hogy a lehető legritkábban alkalmazzuk a kérdező kommunikációt – Éhes vagy Marci? helyett: itt az ebéd Marci. „Most elmegyünk mamáékhoz, jó?” helyett: Most elmegyünk mamáékhoz. (Főleg mamának kellett ebben nagyot fejlődnie egyébként ;));

-          sosem mondtuk neki többé – csak végszükség esetében, pl. a kistesó kakis pelusának cseréje közben -, hogy ne haragudj, de most nem érek rá, hiszen az ő dolgai legalább olyan fontosak, mint a mi dolgaink;

-          és így tovább.

Már a tavaszi tájékoztató szülői értekezlet után elkezdtük ezeket beépíteni az életünkbe, továbbá szorgalmaztuk

-          az egyedül öltözést-vetkőzést,

-          a nem szétcsúszó, és nem túl laza napirendet,

-          az este időben lefekvést,

-          meseolvasást,

-          sok rohangászást a szabadban,

-          és ilyen fogalmakat mélyítettünk a mindennapjaink során, hogy: előtte, mögötte, alatta, fölötte, kisebb, nagyobb, stb.

Hátrányban az iskolában

Megnyugodva, magabiztosan kezdtük az iskolát. Az első hetekben nem is volt gond, amíg az alapozás ment (ez a tavalyi tanrend szerint kb. 6 hét), de amikor elkezdődött a számok-betűk tanulása, akkor kiderült, hogy:

1.)    A fiam óriási hátrányban van azokhoz képest, akik nagyjából tudnak írni-olvasni.

2.)    A fiam óriási hátrányban van azokhoz képest, akik nagyjából tudnak számolni, összeadni, kivonni.

3.)    A fiam óriási hátrányban van már önmagához képest is, mert az első hetek lendülete után nem volt sikerélménye, és elkezdett így beszélni magáról: tudod anya, én szeretek színezni, csak nagyon ügyetlen vagyok… tudod anya, én szeretek írni, csak nagyon ügyetlen vagyok…, tudod anya, én szeretek olvasni, csak hibás(!!!) vagyok… tudod anya, eleinte szerettem számolni, de már nem szeretek…

Óriási hibát követtem el, hogy megnyugodtam tavaly nyáron, hogy le tudja írni a nevét, és el tud számolni tizennyolcig. Mert ez édeskevés ma az iskolában, az első osztályt kezdve!

Azért merem ilyen kategorikusan kijelenteni, hogy hibát követtem el, mert nem Marci az első gyerekem, és nemcsak az első gyerekem első iskolásévére emlékszem vissza, hanem a nálam 5 évvel fiatalabb hugoméra, sőt, a saját magaméra is! Nemcsak két gyereket tudok összehasonlítani – na, majd arról máskor írok, hogy az is egy butaság, hogy nem szabad a gyerekeket hasonlítani.

A nagylányom a betűk többségét ismerte – nyomtatottan – jóval tovább tudott számolni, mint 20, és alapvető matematikai műveleteket is tudott, bár csak a 10-es számkörön belül.

De ezek a kicsi tudományai is segítették abban, hogy amikor egyre nehezebbé vált a tananyag, egyre több kihívást tett az iskola a gyerek elé, akkor sikerélményei lettek, és ezek további sikerélményeket alapoztak meg, illetve semmissé, de legalább elviselhetővé tették a kis kudarcokat.

Ráadásul, a sikerélmények segítették azt a módszeremet, hogy hétvégenként egy kicsit előre tudtunk „tanulni”. Előre lapoztunk az olvasókönyvben, és megnéztük, milyen betű kerül majd sorra legközelebb. Megnéztük milyen a nyomtatott és írott alakja, párszor – sima lapra – le is írtuk ezeket, és egy újságból néhányat ki is kerestünk belőlük.
Mindezek nem vettek igénybe 10 percnél többet, de a következő héten a gyerek ismerősként üdvözölte az új anyagot.

Ugyanezt műveltük a matekkal is, ami főleg az egyenleteknél mutatta meg áldásos hatását, jó pár évvel később, ugyanis éveken keresztül, ha nem is minden hétvégét kihasználva, előre néztünk az anyagban, és előre kiiktattuk a nehézségeket, így azokkal sosem utólag kellett megbirkózni.

Ráadásul úgy gondoltam már ovis gyerek anyukájaként, és úgy gondolom most is aktuálisan, az első félév lezárása után, hogy visszafordíthatatlan lehetőség rejlik az első osztályban.

-          Ilyenkor szereti vagy utálja meg a gyerek az iskolát;

-          ilyenkor tanulja meg igazából, hogy mi az, hogy verseny, és nemcsak a másokkal való versengést, hanem az ÖNMAGÁVAL való versengést, amikor átlépi a saját árnyékát, és ráérez, hogy micsoda katartikus élmény is az;

-          ilyenkor válik rendszeressé az, hogy FLOW élményt nemcsak a játék jelent;

-          ilyenkor kezdi el értelmét látni a szabályoknak, a fontossági sorrendnek, és csomó olyan életkészségnek, ami majd felnőtt korában is hasznos lesz számára, amik majd segítenek sikeresebbé válnia.

Mi történik, ha konkrét betűismerettel, számismerettel, kifejlett számolási készséggel, írva-olvasva kerül első osztályba a gyerek?

Unatkozni fog?

Frászt!
Először is: a tankönyvekben, munkafüzetekben annyi feladat van, amennyit órán lehetetlenség megoldani, de ha mégis sikerülne valamelyik gyereknek mindent megoldania, akkor emlékeim szerint legalább 33 éve feltalálták a szorgalmi feladatokat (én ennyi évvel ezelőtt kezdtem az első osztályt, és akkor MÁR volt szorgalmi feladat, ha valaki túlbuzgó volt esetleg ;)).

A ma hatályos Köznevelési Törvény nemcsak, hogy lehetőséget ad rá, de elő is írja, hogy minden gyereknek a személyének, személyiségének, alkatának, készségeinek megfelelő oktatást kell kapnia, a NORMÁL általános iskolában IS, folyamatosan szem előtt tartva a képességfejlesztést. Ezzel a hozzáállással, és az ehhez megfelelő módszertannal, és az ezt kivitelezni tudó pedagógussal a normál, alap, mondhatnám úgy is, hogy a leggyagyibb iskolának is rendelkeznie kell.

Tehát olyan nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyerek azért unatkozik EGÉSZ ÉVBEN az iskolában, mert ő tudott olvasni, meg írni.

 

Másodszor is: matematikából nemcsak számolni kell első osztályban, meg nemcsak a 2+2=4 típusú örökigazságokat kell tudni, hanem ilyen feladatok vannak, többek között:

8+11=

X+9=15

9-X=3

X-7=6

Tudni kell, hogy mi a páros, mi a páratlan, tudni kell, hogy mik a számszomszédok, szöveges feladatokat kell megoldani, amiknek a végén több kérdés is van, tehát nemcsak annyi, hogy „Julcsinak volt 7 forintja, ebből 2-t Janinak adott, hány forintja maradt?” Utána jön még 3-4 kérdés, amiket felnőtt fejjel sem egyszerű mindig értelmezni.

A kisebb-nagyobb fogalma még kevés, azt is tudni kell, mennyivel kisebb, mennyivel nagyobb, jelölni kell kacsacsőrbe írt számokkal például. Bizonyos mértékegységekkel is tisztában kell lenni (a métert ezer százalék, hogy mi 3.-ban tanultuk annak idején), sőt, átváltásokkal is, és még sorolhatnám.

A nulla kezdetektől fogva jelen van az életükben, szinte az első naptól kezdve, és rengeteg becsapós feladat van, pl. hogy rajzolni kell annyi körtét, ahány alma van a képen. Pff, nincs egy alma sem. Természetesen egy kis 6-7 éves gyorsan rájön ám, hogy ha nincs, az 0 (nulla), de akik úgy kezdik az iskolát, hogy tudnak számolni, le tudják írni a számokat, sőt, fejben is tudnak számolni, még nekik is rengeteg, és sokszor feldolgozhatatlanul sok új információval lesz szerencséjük szembetalálkozni az első osztályban.

Ami a következő tanévtől biztosan rosszabb lesz az első osztályban

A 2013-2014-es tanévtől vezetik be a gyakorlatban a Köznevelési Törvény egyik legradikálisabb újítását, hogy a 2013. augusztus 31-én 6. életévüket betöltött gyermek 2013. szeptember 2-án iskolába megy.

6 évesen. Pont 6 évesen.

Úgy, hogy előtte az oviban nem tanítanak neki semmit, hiszen az ovinak nem az a dolga.

Úgy, hogy előtte a szülő nem tanít neki semmit, mert elhitte, hogy nem kell tanítani semmit.

Úgy, hogy 6 évesen még nem más, mint egy kis pillangó, aki most bújt ki a bábjából, és még ráncosak, sérülékenyek, használhatatlanok a szárnyai, és azonnal repülésre kényszerítik.

Ráadásul az óvodai szakvéleménynek az iskolaérettségről már mostanság – tavasszal – el kell készülnie, 5.5 éves gyerekekről, plusz az az alap, hogy a gyerek megy iskolába, míg eddig az volt az alap, hogy „VIZSGÁLJUK MEG, hogy a gyerek megy-e iskolába…”

Garantálom, hogy rengeteg gyereket és szülőt fog sokkolni a következő tanév, és nagyon remélem, hogy ezt a cikket most olvassák az érintettek, nem pedig jövőre, amikor már pszichológushoz, nevelési tanácsadóba, meg állandóan orvoshoz kell hordani a gyereket.

Két intelem

Két nagyon megszívlelendő intelmem van a jövő elsőseinek szülei számára, amikkel érdemes már most foglalkozni:

1.)    Ha lehet, ne vidd iskolába épphogy 6 évesen! Kérj te szakvéleményt saját úton, járj utána, hogy maradhasson még egy évet az oviban, ha te úgy látod jónak, de ha van a környéketeken iskola előkészítő, akkor az lenne az igazán főnyeremény. Ekkortájt fog ugrásszerű növekedésre váltani a gyerek, nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan és szociálisan is, és így következik majd az el, hogy nem kudarcok érik majd az iskolában, hanem sikerek. Ha az oviban azt mondják, hogy peeeersze, mehet első osztályba, arra se vegyél mérget, hogy az a döntés megalapozott…

 

2.)    Ha már ténylegesen iskolába kell mennie – akárhány évesen -, akkor, ha ő maga nem is kezdeményezi, próbáld felkelteni az érdeklődését a betűk és a számolás iránt, de legalább a betűk és a számok alakjai iránt. Nem kell vonalas és négyzetrácsos füzetet venni, isten őrizz! Lehet krétával betűket firkálgatni az aszfaltra, vagy nyáron a tengerpart homokjába, tessék elővenni a kreativitást!
Mindenki tehetséges valamiben, de az iskolában általában az a jó, ha a gyerek olvasásban, írásban, és számolásban tehetséges. Más tehetségek olyan nagyon nem élveznek prioritást, hiába is szól erről a törvény…

Kiegészítés beszúrása: mint ahogy minden gyerek más és más, óriási különbségek vannak természetesen iskolák, osztályok, tanítók, sőt, tankönyvek között is. De ezt te, mint szülő, ELŐRE nem tudhatod, igazából még akkor sem, ha ismered pl. a tanító nénit.

Tanulság?

Összegezve: semmiképpen nem fog unatkozni  a gyerek első osztályban, ha tud valamennyire írni-olvasni-számolni, még akkor sem, ha kívülről fújja az elsős tananyagot. Ezt alátámasztják azok a szülők is, akiknek valamilyen okból a gyereke kétszer járta az első osztályt…

Ha valaha is kétséged lenne afelől, hogy helyesen teszed-e, hogy felkészíted a gyerekedet az iskolára, és előre tanultok, akkor megnyugodhatsz: helyesen cselekszel, mert kárt nem tudsz okozni.

Kárt egy dologgal tudsz okozni: úgy általában az erőltetéssel, és az írás – ceruzafogás – erőltetésével. Írhat bazinagy krétával, írhat homokba, karcolhat a frissen öntött betonba ;), írhat ecsettel a falra. Ha a gyerek maximálisan ellenáll, akkor az egy intő jel lehet arra nézve, hogy egyáltalán iskolaérett-e…

Szerinted, a most 1 éves lányom, Luca, vajon fog írni-olvasni-számolni, mikor iskolába megy?
Na, erre mérget lehet venni, mert egy hibát igyekszem csak egyszer elkövetni.

Vidi Rita

 

26 thoughts on “Tanítsd meg írni-olvasni-számolni, mielőtt elsőbe küldöd!

  1. Mint korábbi alsó tagozatos tanár, többé-kevésbé egyetértek a leírtakkal, de pl. én tudtam olvasni elsősként, és sikerült annyira lazán vennem a sulit (hiszen én tudtam, amit a többiek csak tanultak), hogy matekból lemaradtam, és írni is nagyon nehezen tanultam meg és emiatt meg is utáltam mind a két tantárgyat viszonylag gyorsan.
    Az iskolaérettség meg azért szokott látszani a gyerekeken, a fogváltás általában egy jó támpont, sok hatévest én még semmiképpen sem íratnék be, ugyanakkor látni az ovikban is “túlkorosokat” Sajnos ez egy ilyen műfaj, a gyerekek nem időzítik a fejlődésüket szeptembertől szeptemberig. :-)

  2. Laci, nyilván lehetnek veszélyei annak is, ha a gyerek írva-olvasva-számolva érkezik az iskolába, de ezt is lehet kezelni, vagy korrigálni a dolgokat, ha arra van szükség.
    Az biztos, hogy akár tud írni-olvasni a gyerek, akár még első év végére sem, az alsó tagozat rendkívül fontos lehet akár a jövőjét illetően IS. Nem kellene, hogy az legyen, mert nem kellene, hogy ennyire függő viszonyban legyünk bármitől is, ami KÖTELEZŐ, de akkor is rendkívüli jelentőségű. Ez tény.

  3. Egyébként vannak olyan ismerőseink, akik azért utálták az iskolát, mert sosem voltak eléggé leterhelve, nem szárnyalhattak szabadon, be kellett várniuk a többieket, mert ők sokkal-sokkal többet tudtak, stb. De ez nemcsak elsőben volt jellemző, hanem végig az iskolában.
    Én is jártam természettudományi versenyekre az osztálytársaimmal, volt egy kis kiállításunk is, amiben emlékszem, a mogyorós peléről és hasonló kedves kis állatokról értekeztünk, de ha most kellene valamit mondanom a mogyorós peléről, hát google nélkül bajban lennék :).

    A tudás elvész, ha nem használjuk a gyakorlatban, és bár nem ehhez a témához tartozik szorosan, de az iskola pont arra is “jó”, hogy csak tudj… Na, majd erről legközelebb írok :)

  4. Kedves Rita! teljesen egyet értek, annál is inkább, mert , ha úgy lenne jó, ahogy tanácsolják az “okosok”, akkor most aggódhatnék. A kétéves unokám ismeri a teljes ABC-t, és nem “tanítottuk” neki, egyszerűen betű és logo-mániás, addig erőszakoskodott másfél éves korától, hogy mondjuk meg, melyik, milyen betű,és hipp-hopp azt vettük észre, hogy kérdésre bármely betűjét az ábc-nek megmutatja, ismert szavakat leírva, megmutatja, melyik a neve, melyik az apa, anya, a Füles(kutyájuk) , azért mutatja, mert beszélni, viszont , azt nem.. !!!! És bekövetkezett amin vicceltünk, hogy előbb olvas , mint beszél, legújabb, hogy egyes betűket már hangosan is kimond, na, jó, az ipszilon az nem ment :P
    Most parázhatnánk 4 évig, hogy mi lesz ezzel a gyerekkel az iskolában, ha elhinném, hogy ez rossz! A gyereknek ez a tempója, SEMMIT NEM ERŐLTETTÜNK, NEM TANÍTOTTUK, csak ragadt rá, mint a bogáncs! Most ezt , hogy kellett volna megakadályozni? itt van a kispasi, a dolog folyamatában, egy egész album:
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2909430702768.2117270.1470617791&type=3

    Egyébként egy normális, vidám, kedves kisgyerek, imád mozogni, játszani…

    Szóval, nekem tetszik a cikk! terjesztem!
    Koltai Éva

  5. Éva, tüneményes az unokád, és döbbenet, micsoda érzéke van a betűkhöz :)))))))
    Egyszer majd én is büszkén mondom, hogy a híres tipográfust már pici korában láthattam :D

  6. :) köszönöm szépen, ugye, hogy jó fej? elég sokáig vártam rá… :) .egy élvezet a kispasi, most a beszédfejlődését figyelem icipici aggodalommal, ( most 29 hónapos), remélem, hogy csak ” nem ér rá” azzal foglalkozni, amikor annyi mindent kell az agyába gyömöszölni. Imádni való, amikor magyarázok neki valamit, és “leesik” , ahogy felcsillan a szeme, hogy megértette, olyankor nagymama olvad elfele…A világon mindent megért, a legmeglepőbb, ritkán használt szavakat is, fülel, és elcsípi a felnőttek beszélgetéséből a szavakat, ( jó lesz óvatosnak lenni:P) és pl. segíteni akar, éss kérés nélkül odahozza a keresett tárgyat,
    Nem csoda, hogy több száz képet tettem fel róla a fészre…
    Nézz körül a vadiúj oldalamon is, ha van kedved, ami kivételesen nem Mátéról szól, de, persze ő is élvezettel nézegeti, hiszen sok gyerekeknek való van rajta.
    https://www.facebook.com/pages/Illustrator-Koltai-%C3%89va-Hungary/219815318068952

  7. jah, bocsánat, ilyen örökséggel nem csoda, hogy a logók és betűk szerelmese lett Máté :))))

    Kati, a beszédfejlődés ügyében szakember, beszédfejlesztő pedagógus rengeteget tud segíteni, illetve megnyugtatni az aggódó lelkedet.
    Én nem vagyok szakember, de azt szerintem mindannyian láttuk már, hogy ha valakinek valamilyen oldala nagyon fejlett, akkor az más készségek fejlődését elnyomhatja. A biciklizés készsége szerintem kihagyható ;), de a beszédre azért érdemes odafigyelni, hogy később ne kerüljön hátrányba a kortársaival szemben (mert ugye velük meg majd muszáj lesz találkoznia, amiről szintén tudnék pár keresetlen szót szólni… ;))

  8. Éva, most amúgy kérek engedélyt elájulni : D Te AZ a Koltai Éva vagy!!!!!!
    Hát kész vagyok teljesen :DDDDDDDDD

    Imádom a műveidet, rajzaidat!!!!!

  9. Fejlesztő pedagógusként mélyen egyetértek a Rita által leírtakkal. Szerintem sem fog unatkozni a gyerek ha úgy kezdi az első osztályt, hogy már valamennyire tud írni-olvasni…Sőt, azt fogja tapasztalni hogy lépéselőnnyel kezdi az iskolát, sikerélményei lesznek, megnő az önbizalma és motiváltabb lesz a további tanulásra… / Ezt nem csak mint fejlesztő pedagógus, hanem mint anya is megtapasztaltam a saját lányomon. Azóta is tartja az “előnyét” már 9. éve kitűnő tanuló, még idén félévben is a gimnáziumban, ami azért nem kis teljesítmény, és mindezt könnyedén, önmagától…/

    Fejlesztő foglalkozásokon rendszeresen tapasztalom, hogy a gyerekek szeretnek “tanulni”, imádják a játékos feladatokba rejtett képességfejlesztést. Ő csak azt érzékeli, hogy érdekeset játszik, miközben térirányok differenciálását, vizuális diszkriminációs készséget, vagy éppen finommotorikát fejlesztünk… Ezekkel rakjuk le az alapokat, aztán – lehet, hogy ez sokak számára hihetetlen- de egy idő után a gyermek saját maga kezd érdeklődni a betűk iránt!

    A gyermek elkezd érdeklődni a betűk, számok iránt! Ez számomra erőteljes és tiszta jelzés, hogy megérett rá, és szerintem vétek lenne megtagadni tőle a lehetőséget… A fejlesztés lényege éppen az, hogy megtámogatjuk a spontán érésnek induló készségek fejlődését, és ha ezt megtesszük, gyermekünk csodákra képes… Én gyakran rácsodálkozom a gyerekek ösztönös bölcsességére :)

    Ha szeretnétek megalapozni gyermeketek iskolaérettségét akkor most Nektek is tudok segíteni :

    http://www.tundertanoda.hu/3078-2

  10. Rita, nem bírom ki, hogy ehhez a témához hozzá ne szóljak. Én mindig sikítófrászt kapok, ha azt mondják ne oktassam a gyerekeimet itthon, mert unatkozni fog a suliban. Én ugyanis tényleg unatkoztam, mert egy kukkot sem értettem semmilyen reál tárgyból.
    A fiammal rengeteget játszottunk a számokkal már bölcsis korában is.
    Most elsős, de harmadikos matek feladatokat is meg tud oldani, és a kedvence a matek óra. Nekem ez sok év küszködéssel a hátam mögött nagy öröm. Ha egyszer mégis megunná, nem fogok aggódni. Inkább azért unatkozzon mert tudja, mint azért mert fogalma sincs miről beszélnek.
    A lényeg, hogy egyetértek Veled, nagyon jót tesz a gyerekeknek, ha iskola előtt már játékosan készülnek a sulira.

  11. Amikor én első osztályba mentem, akkor már akkoriban is csillagot kaptam az olvasásra. Aztán a későbbiekben ez a tendencia nem változott, de volt olyan osztálytársam (még szakközépben is), hogy a gyerek nem tudott olvasni, csak nyögdécselve. Pedig azelőtt engem se tanítottak semmire.

  12. Nekünk is sokszor mondták, hogy ne tanítsuk írni, olvasni, számolni, pedig már az óvodai nagycsoportban kíváncsiskodott. Nem is tanítottuk, de azon az elven voltam, hogy ha kérdez, akkor már miért is ne válaszolnék.
    Most iskolában jár, előkészítő osztályba, és elvileg még mindig nem tanulnak írni-olvasni. Szinte bármit elolvas, azt hiszem elmondhatom, hogy folyékonyan. 2-3 éve a rendszámtáblákkal kezdtük, azután a reklámtáblákat és egyéb reklámfeliratokat kellett felolvasni, mindet, ami az utunkba került.
    Az utóbbi, amin már én is elcsodálkoztam az volt, hogy nem volt kedve megtanulni egy verset. A tanítónéni leírta saját kézírásával, és ideadta, hogy tanuljuk. A gyermekem pedig a vers megtanulása helyett megtanulta elolvasni a kézírást.
    Szerintem ennek ellenére nem fog unatkozni az első osztályban.

  13. Szia Rita!
    Egyet értek az írásoddal. Néhány hete írogattam hasonló témát feszegetve: http://www.hajramami.hu/mindennapok/faragva-faragatlanul-3-resz/
    Ki nem állhatom az ilyen szabályokat! Meg a legtöbb lökött szabályt, meg ami kötelező, meg amit elvárnak, stb.
    Csak úgy, mint egy volt gyerek, és anyuka tudok nyilatkozni: A legtöbb kárt ott okozhatjuk a gyermekeinknek, ha nem az egyéniségét tartjuk szem előtt, hanem azt, hogy mi az átlag, az elvárás. (Ha nem lennének szélsőségek, átlagra sem lenne szükség.) Nekem komoly problémát jelentett az, hogy nem mehettem akkor iskolába, amikor én akartam, mert év vesztes vagyok.
    Szerintem is az a helyes hozzáállás, ha kielégítjük a gyerekek kíváncsiságát, és ha ötévesen írni-olvasni akar, akkor az nem baj! Az a tudás válik igazán a sajátjává, amit maga akar, nem pedig az, amit rákényszerítenek!
    Mi pl. anno, a hosszú várakozás perceit úgy ütöttük el a 4-5 éves gyerekeimmel, hogy “szöveges feladatokat” oldottunk meg, és élvezték, mert játék volt. Csak tízig számoltunk. :) Ilyen példákkal: “A mamának van 5 tulipánja, a Marci leszakít kettőt, hány tulipánja marad a mamának?”

  14. Nagyapám és Nagyanyám falusi iskolában voltak tanítók, a 30-as évektől egészen 1970-ig. Azok, akik a kezük alá kerültek, harminc év múlva is örömmel köszöntötték őket. Majdnem írástudatlan parasztemberek gyerekei voltak mindahányan, akik az iskolába jártak. És mégis, a kéttantermes, összevont osztályos iskola híres budapesti sebész főorvost, válogatott sportolót, és sok értékes és dolgos embert adott. Az is tény, hogy Nagyapám az Egri csillagokat olvasta magyarórán a felsős sihedereknek, ezért lett Apám egy szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebében irodalomszerető ember. (Ahhoz, hogy a Tanítóúr a nagyapám legyen, apám elvette a tanító úr lányát.)
    Nem tudom, hogyan tudtak harminc különböző korú gyermeket egyszerre tanítani. De tudtak, az tény! És attól félek, az a tudás elveszett. Nagyanyám például a lassú és alapos haladás híve volt. Azt monda: Karácsonyig csak a betűk, aztán Húsvétig a szótagolás biztonsággal, majd másodikban lehet összeolvasni, és az ügyesebbek folyamatosan olvashatnak Karácsonyra. A második év végére állt össze az olvasás, de addigra mindenkinek!! Semmit sem siettetni, hadd érjen.
    Mikor öcsém 1980-ban szóképekkel kezdte az olvasást tanulni, majd frászt kapott, forgott ősz fején a paróka. Nyugtattak az iskolában mindenkit , jó lesz ez! Aztán mikor az egyik nyílt nap közröhejbe fulladt, mert a nebuló a képeket párosítva kihozta hogy “nagypapa Gubanc”, akkor saját kezébe vette a család ifjainak olvasástanítását.
    Öreganyám idén januárban lett volna 99 éves, minden évben hálásan gondolok rá, hogy annak idején megtanított úgy olvasni, hogy az nemhogy teher nem volt soha, de alapvető élvezeti cikké vált számomra.
    Isten áldja a békebeli pedagógusokat.

  15. Kedves Rita! Kedves Mindenki!

    Alsós tanítóként és anyaként is ugyanúgy gondolkozom a témáról. Szerintem ez nem szabály vagy törvény, hogy megtanulja vagy nem. Hozzáteszem az sem mindegy, hogy az osztályból 2 tanuló tud már olvasni, számolni, vagy csak 2 nem még. Én mindig azt vallottam, hogy amikor a gyerek érdeklődik, kötelező válaszolni. Mert amikor kérdez, vagy odahozza könyvét, játékát, akkor éppen befogadó és szivacsként működik. Ha mi találjuk ki, mikor tanulgassunk, játszunk, lehet hogy valamennyire figyelni fog, de nem marad meg semmi. A húgom írt, olvasott mikor első osztályba ment, meg is maradt végig az előnye. Én semmit nem tudtam, hátrányba is kerültem. Miért a különbség? Mikor én kérdeztem, soha nem értek rá a felnőttek, majd mikor idejük akadt, mindenáron meg akartak tanítani mindenre és utáltam az egészet. A Hugicám már tőlem kérdezett, iskolásat játszottunk és minden megmaradt.
    Tehát 90 százalékban melletted állok, a maradék 10-ben csak a körülmények és genetika miatt nem, ami nem egyforma minden gyerkőcnél.
    Minden elismerésem a cikkért! Nagyon tanulságos és elgondolkodtató.
    Részemről eljuttatom minél több emberhez, mert nagyon aktuális.

    Ilyen egy rajongó, tudod, aki néha kicsit feledékeny! ;) :D

  16. Egyetértek!! Misi fiam elsős, tud olvasni, ők már a nagycsoportban olvasó-(és számoló) kört alakítottak – egymást tanították! :) És mivel faluban lakunk, az ovis banda a suliban is együtt maradt :) Plusz a bátyjától is kérdezgetett, látja, hogy ő esténként olvas. Pár napja Misi is rászokott – már a Rumini 3. fejezeténél tart:)
    Zitával is egyetértek – az osztály összetétele sem mindegy! Misiék nagyon szerencsésen válogatódott társaság, egymást húzzák.
    Palkónál (legidősebbem, harmadikas) csak nehezen indult be az olvasás. Más típusú osztály, és Rita “hibájába” estünk mi is. Nem forszíroztuk az “előtanulást”… Szerencsére Palkó bőven “behozta” a lemaradást – de ehhez rá kellett találni egy jó könyvre, amibe belevethette magát! Hozzáteszem, csillagászat és építészet témában már ovis korában ő oktatott minket :)

  17. Sajnos nekünk az egyik unokánál nem sikerült a mutatvány és olvasászavarral küszködik, sok gyakorlással javítható, sőt. Ha valakinek hasonló a gondja, nekünk a Gergényiné Németh Erika- Dr Szamosiné Nagy Sára, kiadványai sokat segítettek.

  18. Az én kislányom most kezdte az elsőt. Az oviból már tényleg kilógott, okos, értelmes, könnyen tanul, és hát elég nagy csibész is! A totális agyhalál állapotában vagyok most, a harmadik héten!!!! A gyerek nem figyel, mindent elkapkod, rondán színez és és a feladatlapok is csapnivalók! Minden nap szinte ezt hallom! Otthon naponta csináltatok vele feladatokat, amik tulajdonképpen 5 perc alatt összevághatók, de ő egy fél órás “körítés” mellett készíti el! Álmomban sem gondoltam, hogy az iskolában ilyen problémák lesznek, fogalmam sincs, hogy a könnyes rábeszélés, gyakorlás, dicséret nem hoz eredményt! Teljesen tanácstalan vagyok, mi a teendő ilyenkor????

  19. Judit, jaj, nagyon átérzem, pedig már egy éve, hogy mi kínlódtunk a suliban…

    Nem a kislányoddal van a gond, ezt mindig tartsd szem előtt!!!
    Éppen ezért őt nem szabad sem túlhajtani, sem manipulálni, sem stresszelni.
    A tanítónénivel van a gond.
    Tudni kell, hogy a tanítók/tanárok most küzdenek a saját árnyékukkal. Rengeteg, őket is hátrányosan érintő módosítás lépett életbe szeptember elsején, és pont most, a napokban derül arra fény konktéran, hgoy egyénenként anyagilag ki hogyan járt ezzel az egésszel. Ráadásul erőltetik őket egy még semmilyen dokumentációval nem bíró karba, amitől feláll a hátukon a szőr.

    Szóval, mint szülőnek, neked ezzel érdemes tisztában lenned, hogy most tanárnak lenni nem éppen jó, de ez persze ne vigasztaljon, és ne nyugtasson meg, hogy majd minden rendben lesz.

    Nekem az a tapasztalatom, hogy akivel az elején gondok vannak a tanító szerint, tehát a “nagyon ügyes, aranyos, igyekvő, lelkes” jelzők helyett valami mással illeti, az a kategória fog vonatkozni a gyerekre a tanítóval való közös munka során, és ezen semmi nem változtathat.
    Maximum csak még rosszabb lehet.
    Én beszélnék a tanítóval négyszemközt, hgoy állítson magán, tudod, hogy milyen nehéz most a pedagógusi pálya, de téged az nem tud érdekelni, és legyen egy, de inkább két hét próba, hogy kizárólag csak DICSÉRI a lányodat!
    Ha nem hoz eredményt, akkor irány az igazgató.

    Nem szabad a túlélésre berendezkednetek, mert az csak egyvalakinek jó: a tanítónak. És csak egyvalakinek nagyon rossz: a gyereknek.

    Drukkolok és szorítok, és hagyd a kislányt minél többet örömből tevékenykedni, sokat pihenni, és csikizd, nevettesd, ölelgesd sokkal többször, mint egyébként ;).
    Ő egy igazi kis hősnő!

  20. Állítólag 6 hetes értékelés lesz, már alig várom! :( Hozzáteszem, a harmadik!!!! napon az iskolában már volt egy kis feladatlapozás! Pénteken még ovis volt, hétfőn iskolás! A gyerek kedvenc óvónénije azt írta, a tanárok sem nőttek fel 2 hét alatt… Vagy talán már elfelejtették, hogy őket sem volt könnyű kordában tartani! Persze most nem a gyereket akarom fényezni, mert ő is megéri a pénzét, csak olyan túl hivatalos, és előre koreografált ez az egész iskola téma! Azt is hozzáteszem, lelkileg nagyon megvisel, mert látva a gyerek képességeit, hideg zuhanyként ért a tanár nénik véleménye. Az őszi szünet után pedig állítólag világvége lesz, mert roham léptekben megkezdődik az “agymosás”! Ha akkor lemarad, soha nem lesz képes bepótolni a lemaradást! Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott a sok kiváló, és világhíres tudósunk, akiket még falusi tanítók neveltek…Szegény Hoffmann Rózsa talán átíratja a történelmet! :))) Ja, azt még nem mondtam, hogy kötelező testnevelés a kicsiknek a napi ebédeltetés után következik! Bár most gondolkozom, talán így veszik fel a harcot a kisgyermekek elhízása ellen! Rémálom ez akármelyik oldalát próbálom boncolgatni!

  21. A 6 hétes “értékelésen”, az első dolgozatoknál közölték velem, hogy Marci biztosan hiperaktív. Érdekes, azóta sem az…
    Akkor biztos figyelemzavaros… Nem, az sem.
    Olyan érzésem volt, mintha totóznának.

    Azért az valahol nagyon borzasztó, hogy “ha lemarad, akkor sosem lesz képes bepótolni”, mert kb. mit is kéne megtanulnia elsőben? A betűket, meg a számokat.
    Írni-olvasni-számolni SZERETNI majd kb. kiskamasz korában szeret meg, de erre kicsi az esély, mert addigra zombivá változik, és semmit sem fog szeretni.

    Elmebeteg mindenki, aki azt vallja, hogy nem lehet behozni, és ezt képes mantraként ismételgetni.
    Az nem a gyerek hibája, ha olyan a tanmenet, ami tarthatatlan.

    Akikkel beszélgetek, és meg vannak elégedve, azok csakis a tanítónéni személyét veszik figyelembe. De 2 év múlva már nem az a tanítónéni lesz… Erre meg senki nem gondol, mert hosszú távon előre tervezni nem divat.

  22. Szóval, megvolt az értékelés… Sűrű fintorgás közben megkérdeztem a férjemet, hogy szerinted hány éves lehet a “tag” akiről ezt a jellemzést adták? 6 és fél, vagy 26 és fél???? Gyakorlatilag leegyszerűsítve nagy vonalakban leírták azt amilyennek én is ismerem a gyerekem! Na, én nem ám azért így kivesézve, és mindenféle tudományos alátámasztással, csupán lemeztelenítve tőmondatokban az igazságot! De!!!!!!!
    Fel nem foghatom, hogy a gyereknek miért kéne gyöngybetűkkel írni, miért baj, hogy szerepelni akar és állandóan jelentkezik, mi a probléma azzal, hogy egy vezér egyéniség, hogy lehet probléma, hogy képtelen egy 8 órás “műszakot” nem izgágán végigülni????? Ami biztosítékot ütött, amikor a számtan könyvébe be volt írva, hogy a feladat megoldása jó, de miért firkálsz? Mert persze ceruza vonalazás a jó megoldások mellett is gyakran előfordul nálunk! És mivel buta gyermekem még olvasni nem tud, gondoltam, nekem szülőnek kéne erre válaszolni: Ha a gyerek gyorsan, jó munkát végez, akkor valószínűleg a többi időt végig unatkozza! Tehát, oda kéne nézni, és azt mondani neki, hogy ha készen vagy, akkor csináld a következőt! Egyszerűbb a pukkasztó megjegyzéseket beírkálni! Hát nem tudom….tanácstalanságom égi méreteket öltött!

  23. jesszusom, nálunk meg pont fordítva volt: nem akart szerepelni, nem akart jelentkezni, nem akart versenyezni, és ez sem volt jó!
    Ezek szerint nagyon szépen körvonalazódik, hogy mi a nem jó, míg sok szülő meg azzal szembesül, hogy az ő gyerekénél minden klappol. Nem tudom, melyik a veszélyesebb, ha hosszú távon nézem a dolgokat.

    A szomorú az, hogy ez még csak a kezdet. És ott, ahol a kezdet ilyen – valamelyik szélsőség irányába “kileng a gyerek” -, a folytatás sem lesz átlagos.
    Ezek sajnos tények.

    Szerintem az nagyon durva, hogy otthon állandóan magyarázni kell a gyereknek, hogy hogyan értelmezzen bizonyos iskolai élményeket. Ez már-már a normális metódus, de szerintem nem elfogadható.

    Szerintem az iskolának úgy kellene működnie a szülő szemszögéből, hogy minden este kitehesse a pipát anyuka, hogy “megvolt egy újabb nap a suliban”.
    Ennyi. Se több, se kevesebb. Ehhez képest kellene az alternatív iskoláknak MÁST, TÖBBET adniuk.

    Másik iskola? Másik osztály? Nem akarok károgni, de leírták a gyermeked. Láttam már olyat, amikor ilyen szituban anyuka megvesztegette a tanítónénit, jóformán megvette kilóra. És akkor változott a helyzet. Na, ez az, ami az én gyomromnak már veszélyes…

  24. Pingback: Iskolákról, tanításról, oktatásról szóló cikkeim | Vidi Rita

  25. Én a másik véglet vagyok. A gyerekem novemberben lesz 6 és mi kértük hogy mehessen előbb. persze jött egy csomó ellenkező ember minden oldalon, de. A nevelési tanácsadóban az összes pszichiáter velem/velünk értett egyet abban hogy Ő már készen áll az iskolára. Ismét mondom nem általánosság amit írok, hanem csak rólunk szól. 3 foga kiesett 5 éves korára. utálja az ovit, mert ott nem lehet tanulni. három különórára jár önszántából, próbáltuk lebeszélni hogy elég kevesebb is, de nem. írni olvasni nem tud, legalábbis folyékonyan nem. Számol kb 20as számrendszerben. Én nem félek, hogy hátrány éri a kora miatt. Nehéz lesz? igen. de hiszem hogy készen áll, és azt is hogy nem véletenül emlegeti folyton hogy iskolába akar menni.
    Én ugyan így novemberben lettem volna 6 és ugyanígy elvittek vizsgálatra mehettem volna, nem engedtek a szüleim. Utáltam! Én folyékonyan írtam olvastam mire suliba mentem és olyannyira nem kellett tanulnom soha mert mindig előbb voltam, hogy túl lazán vettem.. nem voltam soha túl jó tanuló. A gyerek viszont menni akar tanulni akar. Nem szenvedtetem még egy évet óvodában, még akkor sem ha sokan furcsán néznek. Én ismerem a gyerekemet. Teszem amivel most úgy gondolom, hogy a legjobbat teszem.

  26. Ani, szerintem is a legjobbat teszed, érződik, hogy törődsz a gyereked érzéseivel és igényeivel is. Hadd menjen!
    Az milyen jó lenne, ha komolyan megkérdeznék a gyerekeket: kicsikém, akarsz iskolába menni? Aki kategorikusan igennel vagy nemmel válaszol, azt igen is, lehessen figyelembe venni, és ezek alapján felmérni, viszonyulni.
    Aki meg a “talán” mellé teszi le a voksát, arra meg több időt szánni, hogy tudjon dönteni.
    Ne a gyerek döntsön persze életről-halálról, de mégis az ő életéről van szó, miért ne lehetne figyelembe venni?
    Sok szülő szerencsére így gondolkodik!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>