Amit a pókeresek jobban tudnak a vállalkozóknál – 3. rész

Folyamatos önfejlesztés – Már a tilt-nél is láthattuk, hogy a pókeresek, ha nem is az önismeret bajnokai, de odafigyelnek az érzéseikre. Emellett tudatosan odafigyelnek saját tudásuk fejlesztésére is. Folyamatosan gyakorolnak, játszanak, rengeteg pókerről szóló szakirodalmat olvasnak el, és több hónap időtartamra tehető videót néznek meg, a profik és kevésbé profik játékáról. A póker egyik legnagyobb öregje, Doyle Brunson mára már klasszikussá vált mondása: A póker szabályait jól megtanulni 2 nap is elegendő, de megtanulni jól játszani egy élet is kevés.

A vállalkozások számára is elérhetőek a képzési programok, rengeteg könyv és oktatóanyag született már, amelyek széles körben hozzáférhetőek. Sorra rendeződnek meg a vállalkozásoknak szóló, valóban hasznos tartalommal bíró konferenciák, tréningek, készségfejlesztő műhelyek. De ettől függetlenül még mindig kevés az a vállalkozó, aki tudatosan fejleszti önmagát. Így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a vállalkozások sem fejlődnek, és a vállalkozók sem.

Magyarországon jelenleg körülbelül 500ezer működő vállalkozás van. A vállalkozók fejlesztését célzó civil szervezetek, tanácsadó és trénercégek viszont pontosan tudják, hogy a célpiacuk alig 20-30ezer vállalkozásra tehető. Nincsenek ugyan pontos statisztikáim, de ha jóindulatú vagyok, és ezt az ominózus nyitott célpiacot megduplázom, akkor is a vállalkozások kb. 10%-a kötelezi el magát az önfejlesztés és a folyamatos tanulás (=fejlődés) mellett.

Csodálkozunk ezek után, ha a válságban a cégek-vállalkozások alig 10%-a az, amelynek nincs oka panaszra?
vállalkozást tervezőknek

Vegyük sorra, milyen területeken és hogyan fejlesztik magukat a pókeresek, amiből a vállalkozások is tanulhatnának.

  • Önismeret – érzelmek uralása céljából: Az előző cikkből már kiderült, hogy ez miért fontos a pókerben. Ha nem tudunk higgadtak maradni, ha feszültek vagyunk játék közben, akkor rossz döntéseket hozunk, és rendre veszíteni fogunk. A vállalkozók életében ugyanez a szituáció nemcsak éles „játék” közben érvényes, hanem életük minden percében. Ha valaki ismeri önmagát, ismeri a saját gyengeségeit és erősségeit, akkor tudja saját előnyére – és vállalkozása előnyére – fordítani a tulajdonságait. Ha nem ismered magad, vakon repülsz.
  • Emberismeret – játékostársak és szituációk „uralása” céljából: Az önismeret folytatása az emberismeret. A pókernél tagadhatatlanul fontos, hogy ismerjük játékpartnereinket, és ebben még az a nehéz, hogy játékpartnereink meglepetésszerű gyorsasággal változhatnak körülöttünk a pókerasztalnál. A pókeresek igyekeznek emberismereti készségüket tökélyre fejleszteni, ezzel szemben a vállalkozók erre alig fektetnek hangsúlyt. Holott, ha egy vállalkozás vezetője nem ismeri a célpiacát, a vevőit, a beszállítóit, az üzleti partnereit, akkor nem tud a saját stratégiája szerint üzletelni, a körülmények áldozataként fog megjelenni minden szituációban. Itt persze a szerencse még mindig közbeszólhat, mint ahogyan a pókerben is, de a gyakorlati tapasztalat szerint ez inkább a szerencsétlenség szokása.
  • Játékstratégiák variálásának megtanulása és gyakorlása: Mikor pókeresként már tudjuk, hogy nekünk milyen játékstratégia fekszik – feszes, agresszív, és ezek variációi -, illetve milyen játék a kedvencünk, akkor szembesülünk azzal, hogy ha mereven ragaszkodunk a jól bevált, számunkra könnyű stratégiához és játékhoz, akkor elvész a póker szépsége, és marad kizárólag a matematika, meg a favágás-fíling. A pókerben muszáj variálni a stratégiát, és muszáj színesíteni a saját játékunkat, mert ha nem tesszük, akkor gyorsan megutáljuk a pókert, illetve az ellenfeleink számára nyitott könyvekké válunk.
    Vállalkozóként is van „játékstílusunk”, és biztosan van vállalkozási stratégiánk. Mivel a világ és a piac mindig mozgásban és fejlődésben van, ezért vállalkozóként is kötelező elem, hogy ismerjünk más vállalkozási stratégiákat a sajátunkon kívül, sőt, ezeket használni is kell. Azért, hogy egyrészt ne váljon unalmassá az üzlet, másrészt azért, hogy mindig mi uraljuk a helyzeteket, és ne azok uraljanak bennünket.
  • Konzultáció más játékosokkal: A pókeresek gyakran megosztják egymással játékélményeiket, sőt, konkrét döntéseiket is meg szokták beszélni más játékosokkal, még akkor is, ha azok a játékosok nagy eséllyel legközelebb az ellenfeleik lesznek. A másokkal való megbeszélés tágítja a látókörünket, és olyan részletekre is rávilágíthat az adott esettel kapcsolatban, amikre egyedül sosem csodálkoztunk volna rá, tehát a tanulságait sem tudnánk levonni. Ugye ezt nem kell magyaráznom a vállalkozások szemszögéből?
  • Nagy ellenfelek elleni játék – kudarcokat belekalkulálva: Sok videót láthatsz a youtube-on arról, amikor amatőr pókeresek kerülnek profikkal szembe. Szinte minden videón tetten érhető az amatőrök részéről a maximális tisztelet a profik (olykor sztárok) iránt, a felfokozott izgalom, és még az elveszített játszmák végén is ezt nyilatkozzák a kezdők: Veszítettem, de összességében mindenképp nyertem.
    Minden amatőr pókeres vágyik arra, hogy minél többször játszhasson profik ellen, mert ilyenkor nyer szó szerinti értelmet a TANULÓPÉNZ kifejezés. A tanulságokért fizetnünk kell, és butuska az a vállalkozó, aki minden kudarcot veszteségként értékel. A veszteség csak akkor veszteség, a kudarc csak akkor kudarc, ha nem vonjuk le a tanulságokat, és nem építkezünk belőle. Ne félj veszíteni nagy ellenfelek ellen vállalkozóként sem – pl. ártárgyaláson, pályázaton -, mert olyan tanulságokra tehetsz szert, amiket semmilyen iskolában nem tanítanak!
  • Fizikai állóképesség fejlesztése – sport, edzés és kikapcsolódás: Egy-egy pókerverseny vagy parti akár órákig is tarthat, sőt, napokig. Ez azt jelenti, hogy bár el lehet menni enni-inni, pár percet pihenni, könnyíteni magunkon, de aztán – bizonyos esetektől eltekintve – vissza kell ülnünk, és játszanunk kell tovább, főleg, ha pozitív egyenleggel akarunk kiszállni. Ez idő alatt megfeszített koncentrációra van szükség, mert ha lanyhul a figyelmünk, akkor tévedünk, rosszul döntünk. Ha valaki edzett pókeres, akkor egyre könnyebb végigülnie az akár 12 órákat is, de minden haladó pókeres egyetért abban, hogy ha előtte nem is volt jelen a sport az életünkben, a pókerezéshez mindenképp kell valamilyen fizikai állóképesség növelő sport rendszeres beiktatása a mindennapokba. Csak ülj egy helyben 12 órát, garantálom, hogy alig bírsz felállni a végén…
    A vállalkozók gyakran azt hiszik, hogy ha jól megy a bolt, akkor az mindig úgy marad, amikor meg nem annyira megy jól, akkor meg majd reagálnak. Aztán a gyakorlatban meg kiderül, hogy minden áldott napjuk rohangálással, intézkedéssel, jövés-menéssel telik, közben alig pár falatot esznek, és a vállalkozói lét elejétől kezdve igaz rájuk a mondás: két végéről égetik a gyertyát.
    A vállalkozók a pókeresekkel ellentétben nem monoton testi terhelésnek vannak kitéve leginkább, hanem az állandó stressznek, és az alapvetően egészségtelen életvitelnek, ideértve a mozgáshiány mellé még a táplálkozási anomáliákat is.
    Egy pókeres nagyon gyorsan ráérez, hogy oda kell figyelnie magára, mert azonnali visszacsatolást kap arról, ha nem megfelelő a kondija a játékhoz. Egy vállalkozónál csak évek múlva jön a visszajelzés, de akkor általában már sajnos súlyos betegségek formájában. Ugye te nem várod ezt meg?
  • Mentális állóképesség fejlesztése: Minden pókeres álma, hogy ugyanolyan szellemi frissességgel bírjon a játéknap legvégén is, mint amilyen frissen leült az asztalhoz adott esetben. A pókerezés közben változik a mentális megterhelés, leginkább össze-vissza ugrál, ami kiszámíthatatlanul nehézzé teszi a játékot. Sok pókeres folyamodik afféle ártalmatlan babonákhoz a mentális képességének maximumon tartására, mint például kabalák kéznél tartása, mindig ugyanazon szemüveg viselése, fura sapkák hordása, és így tovább. Ezek a külső imázsjelek segítik elfedni a valódi mentális felkészültségét a többiek és a nézők elől – ami már versenyelőny lehet, hogy pl. jobb színben tüntetjük fel magunkat, mint amilyenben igazából vagyunk, hiszen ez a is a blöff része -, másfelől pedig valódi kabalaként „hatnak”. De minden, magára valamit adó pókeres tudja, hogy ha túl sokat iszik, túl nehezet eszik, hagyja, hogy hasson rá a külvilág – pl. az aktuális politikai helyzet -, és nem alszik eleget, nem mellesleg pedig nem is mozog semmit, akkor az agya képtelen lesz a maximumot nyújtani. Sok pókeresnek vannak szertartásai, hogy sebességbe tegye az agyát – pl. ima, mantrázás, erős koncentrálás-összpontosítás valami fura tárgyra, megszokott zene hallgatása -, és nem ártana, ha a vállalkozók is ragaszkodnának ilyesmikhez.
    Ugyanis segítenek. Nekem meggyőződésem, hogy az egyik legjobb módszer a mentális állóképesség – sőt, a pókeres és vállalkozói képesség – fejlesztésére a Transzcendentális Meditáció, és ha valaki naponta kétszer 20 percet meditál ezzel a módszerrel, akkor pl. előfordulhat vele, hogy ő válik a legjobb pókeressé, vagy teszem azt, kiválasztják a legjobb vállalkozók közé.
    De ha se kabalánk, se más módszerünk nincs, akkor nagyon gyorsan bevethető a vizualizálás. Sportpszichológusok azt mondják, hogy amit el tudsz képzelni, azt képes vagy elérni is, csak épp vállalkozók azt sem tudják sokszor, hogy mit is kellene elképzelniük. Hát nem a terepjárót, meg a bőrfejet… ;). Tessék álmodozni, sokat aludni, meditálni, egészségesen étkezni, kicsit lefogyni vagy meghízni, ha az szükséges, megfelelő vitaminokat és ásványi anyagokat bevinni, vérnyomást és vércukrot szinten tartani, jókat beszélgetni, barátkozni, örülni, ÉLNI, és minden reggel elmondani magadnak a tükörben: nincs előttem lehetetlen!

 

Ez életben egyetlen előre megjósolható dolog van: a változás. Minden változik. Jó, ha ezt fejlődésként értelmezzük, és még jobb, ha teszünk is a fejlődésért.
Kizárólag a külső körülmények hatására fogunk változni – és csak a jó Ég a megmondhatója, hogy milyen irányba -, ha nem irányítjuk ezt tudatosan. Akár vállalkozó akarsz lenni, akár pókeres, mindig lebegjen egy szó a szemed előtt: FEJLŐDÉS (vizualizálás gyakorlása céljából képzeld el, ezt a feliratot neoncsövekből kirakva, a házad fölött folyamatosan villogva ;)).

Mindig fejlődnöd kell, mindig fejlesztened kell magad, mert ha nem teszed, biztosan lemaradsz, és helyetted mások lesznek sikeresek.

Vidi Rita

Előzmények:

1. Konyhapénzből vállalkozás? – A beülő

2. A padlóról jelentjük – a TILT fogalma és kezelése

 

2 Comments

  1. Pingback: Amit a pókeresek jobban csinálnak a vállalkozóknál - 4. rész | Vidi Rita

  2. Pingback: Amit a pókeresek jobban csinálnak a vállalkozóknál - 5. rész | Vidi Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.