A liberális nevelés megbukott? Valóóóban? Minek beszélsz olyanról, amit nem is értesz?

Pontosan nem tudni mióta, mert a forráson nincs dátum megjelölve, de több hónapja, de az is lehet, hogy több éve is már, terjed a közösségi oldalakon az a cikk, amely ezzel a címmel indít: A liberális nevelés megbukott… 

A liberális nevelés megbukott

Továbbá egy pszichológus is ezt hangoztatja, gyenge bábként beállítva a szülőket:

Mióta a fenti cikk megjelent, boldog-boldogtalan osztogatja, parázs vitákat generálva a gyereknevelést szigorúan és engedékenyebben kezelő felnőttek között, olyanokat is belevonva a veszekedésig fajuló eszmecserébe, akiknek még gyerekük sincs, és régóta nem is láttak közelről egyet sem.

Tény: a 10 millió okos szülő országa lettünk.

A cikk viszont, amit boldog-boldogtalan osztogat, fricskát mutatva a gyereküket nem verő, nem büntető, nem presszionáló szülőknek, ordas nagy csúsztatásokat tartalmaz, hogy ne menjünk messzire, olvasni nagyon nem szeretők kedvéért már a címben is.

Ugyanis nincs olyan, hogy liberális nevelés. Mert aki igazán liberális, az nem is nevel, hanem olyannyira tiszteletben tartja a saját gyereke igényeit, vágyait és céljait, mint a sajátját, és úgy tekinti a saját gyerekét, mint autonóm, jogokkal és kötelezettségekkel bíró embert, miközben gondoskodik a jólétéről természetesen. Azok, akik provokatív célzattal írnak olyanokat, hogy A liberális nevelés megbukott, azok nyilván nem liberálisak, mert pont nem tisztelik mások egyéni megoldásait, most konkrétan a gyereknevelés ügyében.

De először tisztázzuk, mi a liberalizmus:

Idézem a wikipédiából a Liberalizmus szócikk elejét, kéretik végigolvasni a teljes szócikket az átfogó képért:

A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 1718. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

Mint őszinte liberális mondom, hogy a liberalizmus nem az, hogy megnézzük mik a törvények, és keresztbeszarunk nekik, hanem az „élni és élni hagyni” elve szerint közelítjük meg embertársainkat, és alapvetően úgy cselekszünk velük, mint ahogy hasonló helyzetben mi is elvárnánk másoktól, hogy úgy cselekedjenek velünk. Tudjuk mik a mi igényeink, de tiszteletben tartjuk másokét, míg az nincs SENKI kárára. Ha a szomszéd pasas a fiúkat szereti, az az ő dolga, de ha a kutyákat szereti rugdosni, azt nem tarthatom tiszteletben.

A liberalizmus teszi lehetővé azt, hogy bárki megoszthatja „A liberális nevelés megbukott” című irományokat, tehát aki megoszt, majd károg a liberalizmus létezése okán, az konkrétan tudatlan abban, amit cselekszik, és úgy prédikál vizet, hogy közben bort iszik, de mi, liberálisok ezt is tiszteletben tartjuk, hiszen mindenkinek saját joga eldönteni, hogyan alkalmazza nyilvánosan, magára pozitív kicsengéssel a vizet prédikál, bor iszik elvét.

Sokan gondolják magukról azt, hogy konzervatívok, de közben a liberalizmus minden előnyét köszönik szépen – miközben fújnak a vállaltan liberálisokra. Cuki…

A liberalizmus is olyan, mint minden „izmus”, ha túl sok van belőle, az káros. A liberalizmusnak is vannak szélsőséges megnyilvánulásai, de olyannyira szélsőségesek, amiket nem a liberálisok használnak, hanem pont ellenkezőleg: nemliberálisok használnak KI.
Tehát szorosan véve a liberalizmus szélsőségei már nem tartoznak a liberalizmus égisze alá.

Továbbá fontos kiemelni, hogy ha a szabadelvűség megbukik – mint ahogy a liberális nevelés megbukásában bíznak most oly’ sokan –, akkor félő, hogy maga a szabadság bukik meg. Senki sem lehet szabad betapasztott szájjal és hátrakötött kézzel, sakkban tartva, ahogy azt diktatúrákban szokás.
A szabadság nem tud megbukni, tehát az a tisztacélú liberalizmus, amivel nagyon sokan azonosítják magukat, nem tud megbukni. Vagy ha mégis, akkor sokkal nagyobb a baj, mintsem neveletlen gyerekekről beszélgessünk.

De haladjunk az ideológiáktól a nevelési elvek felé! Bár persze tiszteletben tartjuk azt is, hogy ha valaki le akar ragadni az eszméken való rágódáson.

Nem kell liberálisnak lenned, és közben jogod van annak előnyeihez

 

Minden ember volt valaha gyerek, ezért éles tapasztalati képe van a gyereknevelés bizonyos módozatairól, és biztosan van egy gondolat a fejében arról, hogy ő maga hogyan fogja csinálni, majd ha módja lesz rá. És vannak, akik ezt tényleg kipróbálhatják élesben, és vannak, akik nem. Természetesen ez utóbbiaknak is joguk van a gyerekneveléssel kapcsolatos véleményükhöz, hiszen ez is a liberalizmus vívmányai közé tartozik.

A fent idézett cikk, ami gyakorlatilag az elhanyagolt, neveletlen, égedelem rosszcsont, esetleg valamilyen információ-feldolgozási zavarral, vagy enyhe diszfunkciós zavarral bíró gyerekekről szól, és a liberális nevelés címkéjével van megbillogozva, egy pedagógus tollából-szájából még sokkal veszélyesebb, mint mikor szülők beszélgetnek egymás között gyereknevelési elvekről.

Mert a pedagógustól azt várnánk, hogy mivel ért a gyerekneveléshez, legalább ne fogalmazzon szélsőségesen, és ne vigye bele a saját publikációjába ennyire sarkosan a véleményét a gyerekeiket szabadon – vagy épp tudatlanul – nevelő szülőkről, és pláne ne mossa össze a nevelési nehézségekkel küzdő gyerekeket a szerinte rosszul nevelt gyerekekkel, mert neki aztán álmából felébresztve is fújnia kellene, hogy bizony van különbség, nem is kicsi, és miben merülnek ki azok. Persze megteheti, hogy ilyeneket ír, csak akkor viselje következményeit, például, hogy mások magukban tök hülyének, és tehetségtelen idiótának fogják elkönyvelni, meg azt fogják róla gondolni, hogy azért ment pedagógusnak, mert máshova nem vették fel.

Ha valaki liberális szülőt akar látni, ott is felfedezheti őket, ahol még véletlenül sem számítana rájuk. Például egy jurtában, egy Baranya megyei tanya mellett. Vagy épp díszmagyarban feszítve március 15-én. Vagy épp a jobboldal szavazói között.

A liberalizmust és a liberális nevelést rosszul értelmezők azt gondolják, hogy a liberális nevelés az, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre. Azt csinál reggeltől estig, amit akar, ha akar, akkor eszik, ha nem akar nem eszik, ha akar mosdik, ha nem akar nem mosdik, ha akar köszön, ha nem akar nem köszön, fel-alá rohangászik az utcán és étteremben, és úgy egyébként előjoga mondjuk a felnőttek fején ugrálni, és a liberális szülő pedig tojik rászólni a neveletlen kölykére.

Ez nem liberalizmus, hanem butaság, tudatlanság, vagy épp akár tudatos szülői stratégia, ami – a liberálisok szerint – tiszteletben tartandó, míg másnak nem okoz hátrányt, kárt, veszteséget.

  • Kit zavar az, hogy egy gyerek az étteremben nem ül a seggén, hanem fel alá járkál, miközben nem árt senkinek?
  • Kit zavar az, hogy wellness közben gyerekek visonganak a közelében, miközben őt nem fröcskölik, nem nyomják a víz alá?
  • Kit zavar az, hogy egy számára vadidegen gyerek nyilvánvalóan BOLDOG, miközben nem az ő kárára teszi?

Gondoljunk csak bele, ha felnőtteket látunk hangosan nevetni, mulatni, örülni, akkor mire gondolunk? Arra, hogy ejnye, hát ezt se nevelte meg az anyja, biztos liberális nevelést kapott? Vagy arra, hogy de jó végre mosolygó arcokat látni a zord ábrázatok helyett?

Az a felnőtt, aki nem képes elviselni azt, hogy egy gyerek tényleg gyerek –  értve ez alatt, hogy nem, egyáltalán nem kell azon agyalnia, hogy megfelel-e mások elvárásainak, és nem kell gondolkodnia azon, hogy vajon hány embert zavar azzal az étteremben, hogy nyolcszor veri le az asztalról a kanalat, vagy hány ember húzza össze a szemöldökét, mert ő felszabadultan kacagva rohan –, annál az embernél valami nagyon el van cseszve.

Ha egy felnőtt ember nem képes tiszteletben tartani egy másik ember – történetünkben konkrétan gyerek – boldogságát, szabadságát, és nem képes tiszteletben tartani mások szabad akaratát a saját gyerekük neveléséről, az az ember egyrészt nyilvánvalóan nem boldog és nem szabad, mert szabadságellenes gondolatok rabja; másrészt kétségbe vonja például a Magyar Alaptörvényt, amelyben feketén-fehéren le van írva, hogy minden szülőnek joga megválasztani a saját gyereke nevelési módját.

Ha kétségbe vonjuk mások jogait, akkor a miénket is bármikor kétségbe vonhatja bárki, és nem lehet majd ellene szavunk.

Tehát bármikor azt kiáltanád ki, hogy valami – amivel rosszul értelmezett fogalmak, és durva, ordító csúsztatások miatt nem tudsz egyetérteni – megbukott, és ennek még örömmel hangot is adsz, akkor tudj róla, hogy te, mint liberális tényleg megbuktál.

De mi, igazi liberálisok tiszteletben tartjuk azt, hogy ehhez IS jogod van.

 

2 Comments

  1. Emmert József Gyula

    Az inkriminált cikkben csak a címben fordul elő “liberális nevelés” szóösszetétel, ráadásul a cikk maga egy teljesen pozitív előjelű és segítő gondolatmenet.
    Nem tartom túl bölcs dolognak egyetlen ügyetlen megnevezés miatt démonizálni egy írást.

    • Démonizálás? 🙂 Nem a cikket démonizálom – megtetszett a szó 🙂 -, hanem a jelenséget, aminek résztvevőjévé vált a cikk, és amely jelenséghez egyébként nagyban hozzájárult az “ügyetlen” címválasztás.
      Nem vagyunk egyformák: ki ezt olvassa ki a cikkből, ki azt (ez minden írásnál így van), de azok, akik arra használták ezt a cikket, hogy úton-útfélen ezzel támasszák alá a neveletlen gyerekek köztünk, jólnevelt felnőttek között való kóricálásának társadalmunkra gyakorolt negatív hatásait, azok azt olvasták ki, hogy “végre, valaki megmondja a tutit a büdös kölkökről”. Elnézést, ha a cikk egy külön életére én világítottam rá most :).
      Hasonlóképp terjed egy videó is ebben a témában – és igen rossz kicsengésben -, arról majd külön írok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *