Petei

Ezt a történetet Marci találta ki, és én írtam meg:

Petei, a Harmadik galaxis, Tizenötös bolygójának egykori lakója, éppen munkát keresett a Földön. Még csak néhány hónapja élt itt a családjával – Apjával, Anyjával, és kistestvérével. A saját bolygójukról el kellett menekülniük, mert azt betolakodók foglalták el. Petei és családja a Földet tekintették új otthonuknak.

Mikor ide érkeztek, Petei és családja még húsevők voltak, és fogalmuk sem volt arról, hogy növényeket is lehet enni. Egy nap, mikor Petei lenyelt egy mezei pockot, későn vette észre, hogy a pocok bundájára tapadt fűszálat is bekebelezte. Már nem tudta kiköpni, ezért hagyta, hadd csússzon le a fű is a torkán. Tartott tőle, hogy mérgező, de kiderült, hogy nem mérgező a növény, sőt, valami fantasztikus dolgot is eredményezett. A füves pocok elfogyasztása után, Petei éppen hazafelé tartott a mezőről, ahol rendszeresen rágcsálókra vadászott, és az egyik rög átugrása közben arra gondolt, hogy milyen könnyű lenne az élete, ha tudna repülni. Összeszorította rövid lábait, és egy pillanatra elképzelte, milyen érzés lehet elrugaszkodni a talajtól.

És láss csodát, ebben a pillanatban felemelkedett, és jó pár métert haladt előre a levegőben, pontosan úgy ahogy lelki szemei előtt látta.

Onnantól kezdve Petei tudott repülni. Soha többé nem evett állatokat, csak növényeket. A családja megdöbbenéssel tapasztalta, hogy ha ők is növényt esznek, akkor ők is tudnak repülni. Metei, Petei kistestvére még elég ügyetlen volt, de ez nem csoda, még járni is alig tudott.

Érdekesen néztek ki, ahogy közösen repültek: Petei piros volt, mint egy pöttyös lapba, pöttyök nélkül, Metei kék volt, mint a búzavirág, Anya és Apa pedig már rozsdavörösbe hajló színben pompáztak, mert a Harmadik galaxis Tizenötös bolygóján mindenkinek ahhoz igazodott a színe, ahány éves volt.

Olyanok voltak így, mintha négy, nagy kerek léggömb elszabadult volna, és közrefogták volna legkisebb, világoskék társukat.

Ott kezdtem a történetet, hogy Petei munkát keresett éppen.

A család gyorsan rájött, hogy ezen a fejletlen Föld bolygón ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon, pénzre van szükség. A pénzt pedig leginkább munkával lehet megszerezni. Petei imádta az embereket. Mindig csodálattal figyelte esetlen mozgásukat, és megbűvölten hallgatta karattyoló beszédüket. Ők, a Tizenötös bolygón, gondolatátvitellel „beszéltek” egymással, de itt a Földön gyorsan megtanulták az emberi nyelveket. Ez úgy történt, hogy Petei, egy kirakatban televíziókat látott, megállt előttük, és hosszasan nézte őket. Egy földi fél óra alatt megtanulta a világnyelveket, majd hazatérve pillanatok alatt megtanította ezekre a családját is. Vicces volt, ahogy Metei – ő lévén a legkisebb – mindent kicsit selypítve mondott, mint az embergyerekek.

Petei olyan munkát keresett, aminek a segítségével mindig az emberek közelében lehet. Úgy döntött, hogy pincér lesz.
Kinézett magának egy nagy forgalmú éttermet, és egy délelőtti, vendégektől még mentes órán bekopogott az étteremvezetőhöz.

-        Jó napot kívánot, Petei vagyok, én munkát keresek, Önök pedig pincért. Szeretnék itt dolgozni!

Az étteremvezető majdnem leesett a székről, amikor meglátta ezt a fura, piros plüssmacira hasonlító kis lényt az irodájában, de azon még jobban meglepődött, mikor a kis lény megszólalt, piros bundájából kivillantak hófehér fogai, és anyanyelvi szinten beszélve, munkát kért.

Az étteremvezető rájött, hogy biztosan álmodik. De az álom nem akart szűnni, a piros plüssmaci kitartóan nézte őt apró gombszemeivel. Sőt, jól láthatóan topogott is az egyik lábával, miközben karjait kissé idegesen keresztbe fonta maga előtt.

-        Khm… uram, minden rendben? – Kérdezte a piros plüssmedvének látszó Petei.

-        Ez lehetetlen! – hebegte az étteremvezető.

-        Uram, ne mondja azt, hogy lehetetlen, amíg ki nem próbálta, milyen munkaerő vagyok. Biztosíthatom, hogy meg lesz velem elégedve! – erősködött Petei.

-        Neeem, nem azt mondom! Jaj, biztos megőrültem! – az étteremvezető úgy döntött, hogy inkább marad az álom-verzió mellett, az majd legalább elmúlik. És úgy is döntött, hogy ha már álom, akkor bármit szabad. Ezért megacélozta lelkét, és így szólt:

-        Rendben, egy próbát megér kedves… öhm…

-        Petei – segítette ki Petei.

-        Ohh, igen, szóval próbáljuk meg ma, délután egy órakor, a csúcsidőben, hogy mire képes kisbarátom!

Úgy is lett. Petei dél után, az ebédidő csúcsforgalmában munkába állt, mint pincér. A konyhán és a kollégák nem fogadták kitörő örömmel. Egyikük kajánul megjegyezte, hogy érdemes lenne Peteire egy sárga villogót szerelni, mivel a térdig érő testmagasságával elég veszélyes tud lenni, még a végén valaki keresztülesik rajta. De Petei nem törődött az ilyen beszólásokkal, már pontosan tudta, hogyan fogja maga mellé állítani az ebédelő közönséget.

Elkezdtek szállingózni a vendégek. Petei apró, rövid lábain odasurrant az asztalukhoz, és felvette a rendeléseket. Gyorsan megtelt az étterem, volt munka bőven. De Petei hősiesen helytállt. Az étteremvezető és a kollégák árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát, de nem találtak fogást rajta. A probléma ott kezdődött, amikor készen lettek az ételek, és ezeket ki is kellett hordani a vendégeknek.

Petei erre a pillanatra tartogatta a meglepetését.

Besurrant a konyhára, az ételkiadó pulthoz, majd összeszorította a lábát, és felemelkedett a levegőbe. Az ételkiadó inas tátott szájjal figyelte, majd Petei rövid karjaira tornyozta a sok-sok tányért. Ő egy pillangó kecsességével nekiszállt a lengőajtónak, amitől az szélesen kicsapódott, és repült tovább a vendégek asztalai felé. A levegőből, játszi könnyedséggel pakolta le a tányérokat az éhes emberek elé, akik tapssal köszönték meg mutatványát.

Többé nem volt kérdés senki számára: Peteit a Harmadik galaxis Tizenötös bolygójának, és a Tejútrendszer Föld nevű bolygójának Istene is pincérnek teremtette.

Magántanulói tapasztalataink

Őszintén szólva, vissza kellett néznem, hogy hol hagytam abba az iskolai sztorinkat, mert annyi minden történt velünk, és annyi minden van a fejemben, hogy már nem emlékeztem, melyik volt az utolsó, írásba öntött epizód.

Itt vannak összesítve az eddigi tapasztalataink: hagyományos általános iskoláról, Waldorf iskoláról, a Waldorf-világról, magántanulói közösségről, mini Summerhill-ről, meg mindenről, ami ezekhez kapcsolódik.
http://www.vidirita.com/iskola-2/iskolarol-szolo-cikkek-gyujtemenye/

A legutolsó poszt – november 8-án – arról szólt, hogy Marci magántanulói közösségben tanul Bencével, tanulótársával, és Attila bácsival, aki értelemszerűen a tanító bácsi.

Nos, 2013. november 8-a óta ismét fordult velünk a kerék – vagy élet, vagy Univerzum, vagy sors, ki hogyan nevezi -, ugyanis az történt, hogy december közepére elfogytunk… Lelkileg, fizikailag, lendületileg, anyagilag, de még az autói is kezdte bemondani az unalmast…

Ennek IS vége

A decembert megelőző kb. másfél év fáradtsága, a rengeteg küzdelem, az új utak keresése, megtalálása, megnyugvás, majd újabb bizonytalanságok ekkor már nem voltak jellemzőek, de a hatalmas hajrában nem is lettek feldolgozva annak idején, és amikor azt éreztem, hogy egyre fáradtabban visszük Marcit Veresegyházra, a magántanulói közösségbe, akkor már tényleg mindenből elegem lett. Még magamból is.

Állandóan az kongott a fejemben, hogy „Eleve magántanulónak akartad, nem? Most miért is nem AZ igazából?”
Megint csak nem könnyű napok – az ember azt hinné, hogy ezekhez a szituációkhoz hozzá lehet szokni, meg lehet edződni, de most már tudom, hogy nem, nem lehet edződni, egyszer csak valahonnan megérkezik a számla a túlfogyasztásért… –  után úgy döntöttünk, hogy álljunk parkoló pályára ezzel a magántanulói közösséggel kapcsolatban, és csináljuk úgy tovább, ahogy az a magántanulóság „nagykönyvében” meg van írva: otthon, egyedül, magunknak kitalálva a rendszert, a módszert, a ritmust, az elvárást, a mindent.

Ez december 13-án volt, de persze sírtam pár napot előtte is, utána is. A másik családdal és Attila bácsival már nem is tudom, hogyan közöltük a döntésünket, ha jól emlékszem, a férjemre bíztam Attilát, a másik anyukával pedig én beszéltem telefonon. Azt nem tudom mit, mert valahogy kiesett ez az epizód. Nagyon igyekeztem előre nézni, mert ezt a pillanatot egyáltalán nem akartam megélni a teljes valójában… Nagyon rossz volt feladni a terveket, bár akkor még csak úgy volt, hogy félre tesszük egy időre a napi 100 kilométeres eljárogatást, pihenünk, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.
És persze borzalmas érzés volt kényszerűen eltávolodni azoktól, akik hónapok óta az életünk részei voltak, és hosszú távra terveztünk együtt.
Marci sem rajongott az ötletért természetesen, de mivel úgyis jött a karácsony, meg a szünet, ő úgy értékelte, hogy ez a távolság most nagyon átmeneti, tehát nyugodt volt. Aztán meg már észre sem vette, amikor átcsúsztunk abba a fázisba, hogy ez most már mindig így marad…

Persze, most minden okos és előrelátó ember megmondhatja, hogy „én ezt előre tudtam, hogy ez lesz”, hiszen Veresegyház mindig is messze volt, és mi is tudtuk. De közben folyamatosan agyaltunk más lehetőségeken, ami mindkét családnak és Attila bácsinak is jó hely lenne, mondjuk kicsit közelebb hozzánk, vagy nagyobb hely lenne, amire lehet majd építkezni a jövőben, és közben kerestük a kis magántanulótársakat is, akik jöttek ugyan, de aztán vissza is fordultak.

Az elmélet és a gyakorlat közti távolság

A mini Summerhill elméletben jó pár családnak tetszett, de a gyakorlatban hátrahőköltek tőle. Arra lett volna igényük leginkább, hogy a gyermekük kis létszámú közösségben, de gyakorlatilag ugyanolyan ritmusban és elvárások mentén legyen nyomás alatt tartva, mint egy normál iskolában.
Legyen ugyanaz, csak kicsit lazább – volt a gondolatuk, és ez érthető is, ha jól belegondolunk. Nem mindenki olyan partizánalkat, mint mi.
Érdekes volt rádöbbenni arra, hogy az érdeklődő szülők nem bíztak még az iskolában, ami közben a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola nevet kapta, és új kuratóriumi elnöke is lett az iskolát fenntartó alapítványnak, mégpedig szerénységem…
Minden pillanatban éreztem, hogy mennyire nehéz volt kommunikálni azt, hogy „a magántanulói közösség egy fantasztikus megoldás, itt vannak a minták”, merthogy nem volt minta, csak mi voltunk, mi is kísérleti jelleggel, teszt-üzemben. A bizalom pedig még törvényszerűen hiányzott a szülőkből, hiszen az iskola alig 3 hónapos volt még akkoriban, és ezzel még nem nagyon lehetett villogni. (Persze, ha tudnák, hogy 20 éve működő iskolák is pillanatok alatt lerántják a rolót, akkor a bizalom kérdése kicsit másképp is alakulhatna, de a szülőknek nem dolguk ilyesmikről tudni. De néha álmodom arról, hogy jó lenne, ha mégis csak tájékozottak lennének iskolaüzemeltetés témában is, de ezt majd egy másik cikkben kifejtem.)

Így aztán több család nem csatlakozott, a kísérleti kezdeményezésünk pedig beleállt a földbe, minden szempontból. Mi teljesen kifáradtunk: egyébként sincs soha szünnap az életünkben, hiszen minden napunk a munkáról szól, még a hétvégék is, mert olyan nincs, hogy legalább egy ügyfél ne írna levelet, vagy ne telefonálna mondjuk vasárnap délután, de a tavalyi nyár az valami katasztrófa volt. Egy pillanat nyugalmunk sem volt, még akkor sem, mikor – szakítva az addigi hagyományainkkal – kétszer is nyaralni mentünk.

Állandóan ez volt a téma:

  • mi lesz az iskolával (a Waldorffal),
  • mi lesz Marcival,
  • hol keressünk másik iskolát,
  • mit írjak azoknak a másik iskoláknak, hogy odafigyeljenek ránk,
  • mit találjunk ki, ami előremutató lenne,
  • csináljuk esetleg vissza az egészet, és menjen Marci az államiba?
  • hogyan szerezzünk még gyereket?
  • ha nem jön több gyerek, meddig tudjuk fenntartani ezt az állapotot majd?
  • most akkor tényleg belevágunk, vagy nem?

Nemcsak fárasztó, de egy idő után unalmas is tud lenni az, ha  mindig ugyanazon kattog az ember agya, és a nyár erről szólt: katt-katt-katt.
Decemberre jött ki rajtunk a nyári fáradtság.

A vizsga

Nos, eljött az év vége, a december, az ünnepek, és Marci klasszikusan otthon tanuló magántanulóvá vált. Ami azért volt különösen izgalmas, mert január 11-én volt a félévi vizsga az iskolában. Tehát az a törekvésünk, hogy majd pihenünk kicsit, meg lazítunk, az pont nem valósult meg, mert azon a szép januári szombati napon leutaztunk Pécselyre, és a gyerek beült vizsgázni.

A vizsga úgy nézett ki, hogy valamikor 10 óra körül odaértünk, Marcit beinvitálták a terembe, beszélgettünk pár szót a pedagógusokkal, majd azt vettük észre, hogy Marci már ül be a padba, előtte vizsgafeladatok, és nekikezd megoldani, bár az arcán látszott, hogy „hát nem pont erről volt szó, de mindegy” ;). Konkrétan fogalma sem volt arról, hogy mi az, hogy vizsga, mert nem az a fajta szülő vagyok, aki ezzel halálra szekálná a gyerekét, az iskolánk meg pont nem az az iskola, amelyik azt akarná, hogy a vizsgáktól kifeküdjenek a szülők a gyerekeikkel együtt. Már csak a légkör miatt sem volt érdemes stresszelni előre, hiszen a tanítók és az igazgatónő azzal kezdték minden gyereknél, hogy „gyere csak, beszélgessünk!” A gyerek el is felejtette rögtön, hogy vizsga van.

Ezek után mi kiültünk a többi szülővel a tornaterembe beszélgetni, előadásokat hallgatni, és Marci kb. fél1-kor került elő a teremből, de csak azért, mert a kabátját kereste, és már rohant is ki játszani.
Alig volt egy pillanat megkérdezni: – Hééé! És a vizsga?
Mire visszaszólt a válla fölött: Az jó volt!

Elég gyakran vágok megrökönyödött arcot, de az biztos, hogy az adott pillanatbeli arcberendezésem vitte a pálmát rendesen, kár, hogy nem készült rólam fotó.

Jó volt… a vizsga… Miféle vizsga lehet jó? Mi a fene? Lehet, hogy közben átment egy másik terembe?

Aztán kiderült, hogy a vizsgája úgy zajlott, hogy a feladatlapokat egyedül igyekezett megoldani, és amikor olyanhoz ért, ami szerinte nehéz volt, akkor közölte, hogy ő ezt saaaaajnos még nem tanulta. Aztán Gabi néni, vagy Zoli bácsi szépen kihozták belől, hogy de bizony, nemhogy tanulta már, de még tudja is! Amit meg tényleg nem tudott jól vagy elég alaposan, arról kaptunk egy listát, hogy ezeken a területeken akár nyugodtan visszamehetünk az elsős anyagra, újra átvenni azt, elmélyíteni a tudást, a készséget, a rutint, aztán így haladjunk előre, stb.

Tehát jó élményekkel jöttünk haza, egy vizsgaszerető gyerekkel ;).

A félévi vizsga után jött igazából az igazi magántanulóság.

Az új úton

Nagy vehemenciával vetettük bele magunkat az új életünkbe. Végre addig alhattunk reggel, ameddig akartunk, végre nem kellett egyetlen estét sem azzal a paranccsal lezárni, hogy „feküdj már le a jó ég áldjon meg, reggel kelünk!”, akkorra időzítettük a tanulást, amikorra akartuk, és ha kihagytunk egy két napot, akkor nem dőlt össze a világ.

Kipróbáltuk eleinte azt a módszert, hogy egyik héten csak egy valamivel foglalkozunk – pl. magyarból olvasással, írással és nyelvtannal -, a másik héten meg csak valami mással – történetesen matematikával.
Vettünk néhány számítógépes oktatóanyagot, amik nagyon elvontnak bizonyultak, és bár elméleti szinten értette Marci a lényeget, de a gyakorlatban használni a tudást már nagyon nehezére esett. Ismétlésre kiválóak ezek a programok, de új tudás elsajátítására nagyon kevesek – legalábbis szerintem, meg legalábbis nekünk.
Gyorsan kialakultak az „én ezt nem szeretem”, meg a „najó, ezt hajlandó vagyok szeretni” témakörök, és azt vettem észre Marcinál, hogy körülbelül 5 percenként sikerélményre van szüksége. Nahát, milyen érdekes… Nemrég németül kezdtem tanulni, és azt figyeltem meg, hogy ha 10 percenként nincs pozitív élményem, akkor legszívesebben örökre abbahagynám a tanulást.

Most már biztos, hogy Marci az én fiam, tutira nem cserélték el a kórházban – igazoltam vissza magamnak a tényt. ;) (egyébként se tudták volna elcserélni, mert egy pillanatra sem engedtem el magam mellől).

Pár hét után azt figyeltem meg, hogy ez az ún. epochális, vagyis tantárgyanként szétválasztott módszer Marcinak nem jó. Ha kihagy egy hetet a matekból, amikor újra felvesszük a szálat, akkor az első napon újra át kell vennünk az előző etapot, és képes NEM ÉRTENI azt, amit előtte két héttel kent-vágott.

Na, ekkor úgy döntöttem, hogy nem válogatjuk szét a tantárgyakat, maximum naponként, de hetekre nem hagyunk ki semmit, hanem párhuzamosan haladunk mindennel.

Viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy a magyar hihetetlenül belódult nála. Egy A/3-as lapra felírtam a teljes magyar ABC-t írott kis betűkkel – nemrég vettem észre, hogy a ly kimaradt róla, ejnye ;) – és kitettem az asztala fölé a falra. Eleinte, míg ő azt gondolta magáról, hogy nem tud folyóírással írni, gyakran feltekingetett rá, de pár hét alatt már eljutott oda, hogy eszébe sem jut felnézni, hogy hogyan kell írni pl. a b betűt. De kellett a mankó, a biztonságérzet miatt is, hiszen óriási jelentősége van annak, hogy mit gondolunk magunkról bizonyos dolgok esetén. Ha azt gondoljuk, hogy segítséggel bármire képesek vagyunk, akkor miért ne lehetne ott a segítség? Szentgyörgyi Albert mondta, hogy a könyvek nem arra vannak, hogy megtanuljuk a tartalmukat, hanem arra, hogy tudjuk, hol kell keresni az információt… Nálunk ez a hozzáállás alapvetően.

Azt vettem észre, hogy elkezdett a magyar nyelv szabályszerűségeire ráérezni. Pl. észrevette, hogy a szavak végén az ő mindig hosszú. Aztán már együtt figyeltük, hogy mi a helyzet a ű-vel, ú-val. Ez tananyag második osztályban, és egy figyelmes gyerek, aki pont nem kívánja a háta közepére az olvasást, felfedez ilyen szabályszerűségeket.
A ly-j viszonyát is remekül érti, nyilván sok szóval kell ahhoz találkoznia, hogy soha többé ne ejtsen hibát, de amikor meséltem neki, hogy a szövegszerkesztőkben van helyesírás ellenőrző és kijavító modul a FELNŐTTEKNEK IS, akkor hallani kellett volna, mekkorát kacagott!

Elvégre nem ő az első ember a Földön, aki nem tud minden nyelvtani szabályt fejben tartani, és azt az élete minden pillanatában maradéktalanul és hiánytalanul előhívni.

Az, hogy  belendült a magyarral, az abból a szempontból érdekes, hogy közben úgy tolta el magától a matekot. Méregetni imád, és mindent imád megszámolni – még írás közben a szavakban található betűk számát is -, de csak úgy matekozni bele a vakvilágba, na, azt nem szereti, bármennyire is aranyosan és gyerekbarát módon közelítjük meg a témát. Így a matekot nehezebben vesszük elő, és lassabban haladunk vele, cserében magyarból nagyon elégedettek lehetünk úgy, és nemcsak, hogy jól ír, de láss csodát: SZÉPEN is ír. Jellegzetesen Marcisan dőlnek a betűi, egyértelműen egyedivé alakul az írásképe. Ez ajándék, én úgy gondolom. Meg az is, hogy ebben az iskolában senki nem hisztizik azon, hogy „jaaaaj, hát nem ír gyöngybetűkkel a gyerek!”

Környezetből az van, hogy ő tanít engem.

Ami nálunk ugyebár plusz, az a számítástechnika. Én azt tapasztalom, hogy minden gyereknek kiváló érzéke van a számítógépekhez, de Marci azért nem most kezdte, és döbbenetes dolgokat csinál a géppel, a gépen. 1.5 évesen már játszott, és 3 évesen saját brutálerős gépe volt. A gépen sakkozik, a gépen ír, a gépen olvas, a gépen old meg logikai feladatokat, és a Mozaik kiadó webalkalmazásait is szereti.

Ja, bocsánat, az a praktikus információ kimaradt eddig, hogy feltankoltam magunkat Mozaik Kiadós könyvekkel, munkafüzetekkel, feladatlapokkal, és regisztráltam az oldalukon is. A tanmenetet is onnan néztem le, és utána egyeztettünk a tanítónénivel, Gabival, hogy mik lesznek a vizsgakövetelmények.
Bármilyen módon is akar haladni a család, szerintem a Mozaikos kiadványokkal minden tervet és kivitelezési módot tartani lehet egész évben!

Hogyan néz ki a napirendünk, mikor tanulunk?

Hát, először is, nálunk mindenki későn kel, általában én vagyok a legkorábban ébredő, mert ilyenkor tudok nyugodtan írni. A gyerekek fél11 körül jönnek elő, elmesélik mit álmodtak – Luca mindig csigásat ;) -, mindenki felöltözik, reggelizik, magához tér, majd kb. 13-14 óra magasságában előkerül a könyv, a munkafüzet, és másfél-két óra alatt végigvesszük, ami aznap érdekességként hat.
Van, hogy ez csak egyetlen óra, van, hogy több mint kettő, de ez utóbbi esetben akkor biztosan két részletbe szedjük szét.

Marci figyelmében kb. 20-30 percenként van egy mélypont, amikor ásítozik, egyik pillanatról a másikra megunja azt, amit csinál, ilyenkor felpattan, fut egy kört a házban, majd visszaül és folytatja tovább. Vagy iszik pár kortyot, vagy eszik, vagy elmesél egy sztorit, ami már feszíti szét a fejét.

Eleinte próbáltam nagyon szigorúan komolyan venni a haladási ütemet, főleg, hogy a betűket átismételtük első osztálytól kezdve, meg átvettük az elsős olvasókönyveket teljes egészében, és eleinte fogalmam sem volt, hogy hogyan tudunk majd haladni, de aztán pár hét után lelazultam, mert pl. nyelvtanból annyira gyorsan rájön az összefüggésekre, hogy sem magyarázni nem kell, az öncélú gyakorlást, meg nem kell túlzásba vinni, hiszen nem egy 25 fős közösség egyhuszonötöd része a gyerek, hanem teljes figyelmet kap. Nem kell 10 feladatot megcsinálni ahhoz, hogy az egyiknél végre ráérezzen, hogy „jaaaa, hogy ezt így kell, mert a padtársamról végre le tudtam nézni…”, hanem elég két-három feladat is. A többit átbeszéljük, és ha van kedve, megcsinálja a feladatot, ha nincs kedve, akkor nem.

A mateknál viszont nagyon sokat kell gyakorolni. Bár vannak felnőttek, akik ma sem tudják a szorzótáblát, azért ez szerintem egy fontos része az alapoknak, szóval ebben nincs apelláta. Ugyanígy az osztásnál sem, meg a többi alapkészségnél sem.

Azt viszont mai napig nem tudom megérteni, hogy ki találta ki a deciméter fogalmát!
Tegye már fel a kezét az, aki 56 centiméter helyett 5 deciméter és 6 centimétert mond, amikor pl. gyereke születik!

A szigorúbb, kezdeti otthon-magántanulós időszakban is megfigyeltem már azt, hogy a gyerek érdeklődése jóval tágabb, mint pl. a korosztályának szánt tananyag, de voltam olyan buta, hogy ezekben a hetekben jó pár kérdésére azt mondtam, hogy „kicsikém, ezt majd 6. osztályban fogod tanulni, én ezt most nem tudom neked elmagyarázni”.

Aztán ahogy sikerült lazábbra vennem az ütemezéssel kapcsolatos elvárásaimat, úgy álltam rá arra, hogy ha kérdez valamit, aminek semmi köze sem a tananyaghoz, sem a korának megfelelő érdeklődési körhöz, sem az egyéniségéhez nem passzolt eddig, de éppen valahogy előjött valahonnan az igény az információra, akkor én bizony megpróbálok válaszolni, és elmagyarázni, teljes erőbedobással, még akkor is, ha tudom, hogy egy-két év múlva ez tananyag lesz.

Van olyan, hogy a magyarázat közben félbeszakít, hogy köszi, ennyi elég volt, már nem is érdekel, mert mondjuk ő is valami egyszerűbb válaszra számított volna, de van, hogy együtt nézünk utána az interneten dolgoknak. Pl. amit fél napon keresztül nyomoztunk, az a Komodói sárkányok élőhelye, fejlődése, és bármi, amit meg lehet róluk tudni. De az is előfordul, hogy ő néz utána egyedül (szigorú szülőfelügyeleti szoftver van a gépén).

Összegezve a tanulási rendünk olyan, hogy leginkább minden napra jut tanulni való, amit én koordinálok, az meg, amit közben magára szed, az végtelen mennyiségű, és egyelőre struktúrálatlannak tűnik, de minden nap rácsodálkozunk, hogy „jééé, ezt meg honnan tudja?”, illetve én biztosan megkérdezem naponta kétszer, hogy „ezt honnan tudtad?” És akkor elmondja, hogy látta egy videóban a neten, vagy egy idiótának tűnő mesében, amiről fogalmunk sincs, hogy miért szereti, de ezek szerint kiszedi ezekből is a hasznos információkat.

Most akkor ez a Kánaán?

Marci személyisége rengeteget tisztult mostanában. Ért. Ez biztos életkori sajátosság is, de nagyon jót tesz neki, hogy nincsenek napi hatalmi harcok a kortársaival, nincs jelen az életében az „én ezt úúúgy utálom, miért kell ezt csinálnom???” érzés, kiegyensúlyozott és boldog gyerek. Három éves kora óta először most télen nem volt egyszer sem beteg. Még csak náthás sem. Hízott, erősödött, már nem látszanak ki a bordái, és nagyon nagyot nőtt is.

Eddigi tapasztalataink szerint ez a legjobb megoldás neki – és nekünk, a család többi tagjának is -, de természetesen ennek is vannak árnyoldalai.
Nekem például néha eszembe jut, hogy basszus, de jó lenne, ha nem nekem kellene ezzel is foglalkozni… Valahogy meg kellene változtatni a világot, minden iskolának a Báró Wesselényi mintájára, valóban gyerekbaráttá és kellemes környezetté kellene válnia, és akkor az én gyerekem is járhatna ide a szomszédba, de nem azért, mert ezt dobta a gép, hanem azért, mert valóban ez lehetne a legjobb választás.
Szóval vannak ilyen gyenge pillanataim néha, aztán ránézek a rengetett cikk címére, amit ebben a témában írtam, meg ránézek a könyvre, amit ebben a témában írtam, és már el is múlt a gyengeség. Mert én csinálom a legjobban. Ezt is. Meg sok minden mást, ami csinálok, és amit nem adok át másnak, hogy csinálja ő. Azért csinálom én a legjobban ezt, mert én ÉRZEM Marcit a legjobban, én rezdülök vele együtt a legjobban, akár éjjel van, akár nappal.
Nem minden gyereknek van erre szüksége, és nem minden anyának van erre szüksége, de mi ilyenek vagyunk, és plusz kihívásokat, meg plusz felelősséget vállaltunk ezzel a megoldással.
(Ja, erről jut eszembe, Marci ezt kérdezte tegnap: anya, mi az , hogy felelősségteljes gondolkodás? Na, ettől teljesen paff voltam, hiszen ezt felnőtteknek is kell tanítani, ő meg 8 évesen ilyeneket kérdez…)

És akkor Marci árnyékos oldala:  ő sokkal többet szeretne gyerekekkel együtt lenni. Naponta. Mármint egész nap. Visszasírja a kis közösséget Bencével, visszasírja a Waldorfot, sőt, még az államit is visszasírja néha, mert ott vannak gyerekek, sőt a piszok még az ovit is visszasírja, ahova reggelente kombájnnal kellett elvontatni! Nagy tanulság ez mindenkinek.

Tartja a kapcsolatot néhány régi iskolatársával, és van, akivel rendszeresen össze is járnak, csak ugye az a baj, hogy más iskolába járó gyerekek nem érnek rá néhány naponta összejárni, mert annyit kell tanulniuk az iskola után… Vagy épp másnap korán kell kelniük, stb., stb.
Szóval, Marcinak az lenne a jó, ha minden nap tudna egy csomót bandázni, de ahhoz kicsi, hogy kiengedjem a tizenévesek közé, meg amúgy itt felénk egyébként is „legendásak” ezek a gyerekbandák, úgyhogy egyelőre ad-hoc megoldások vannak, semmi rendszeresség nincs ezen a területen.

A veresi kitérő miatt nem lett beíratva szakkörre, vagy sportkörbe, ezt a következő tanévtől orvosolni fogjuk, most meg már jön a nyár, medencés bulik, kertipartik, baráti hétvégi összejövetelek sok-sok gyerekkel, majdcsak elleszünk valahogy ;).

Hát, így „röviden” ennyi.

Vidi Rita

A magántanulók iskoláját itt találod>>

Magántanulói kérelem – bármikor jól jöhet még>> - mintának is használható más iskolába

Beiratkozási információk a Báró Wesselényibe>>

Június 13-tól nagyon rosszul járhatsz, ha erre nem figyelsz!

2014. június 13-án lép hatályba A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól, amely részletesen tárgyalja a szerződések tartalmi és formai követelményeit is, és hosszan taglalja a fogyasztók megváltozó, június 13-a után hatályos elállási és egyéb jogait. Ha azt mondom, hogy a fogyasztóknak több lesz a joguk, mint a folyamatosan kockázatokat vállaló vállalkozásoknak, akkor enyhén és igen visszafogottan fejeztem ki magam.

A Közlönyt, amiben kihirdették, itt lehet megtekinteni (és letölteni).

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14030.pdf

Azt javaslom, hogy olvasd át többször is, és közben jegyzetelj, hogy mi mindent kell elintézned, beiktatnod, feltöltened, beállítanod az oldalon, ahol megrendeléseket is fogadsz; illetve írd meg előre a sablonleveleket, amiket küldened kell majd az ügyfeleknek, plusz találd ki a részletes ügyféltájékoztatót, mert ha ez hiányzik az oldaladról, akkor a vevők alap, 14 napos elállási joga azonnal felugrik 12 hónapra!

Továbbá azt is javaslom, hogy olvasd el figyelmesen elsőre a 29. §-t is, hátha kicsit megkönnyebbülsz, hogy talán a jövőben nem használják majd az ügyfelek bankautomatának a vállalkozásodat.

Ha nem igazodsz el egyedül, ha fogalmad sincs, most mihez kezdj, vagy egyszerűen csak nem érted az egészet, akkor jobb, ha nagyon gyorsan keresel egy hozzáértő ügyvédet, mert 13-a után nincs apelláta, ha valamit nem jól csinálsz, szembesülhetsz a 12 hónapos elállási joggal…

Jó munkát, gondolom kellett ez neked is, mint púp a hátadra ;).

Rita
vállalkozást tervezőknek

2013 Év Vállalkozója, Vidi Rita

Milyen vállalkozást indítsak 2014-ben?

Ha átolvastad 2013-ban született ebben a témában releváns cikkeimet, és még mindig ez a kérdés van a fejedben, akkor csak egy jó válaszom van erre:

Író-vállalkozást indíts!

Hogy miért?

Íme 10 remek érv az író-vállalkozás indítása mellett:

1.)    Olcsó az indítása, pár ezer forintból elkezdhető.

2.)    Napi egy-két órai fókuszált munkával is nagy léptekkel lehet előre haladni, és minél eltökéltebben cselekszel, annál látványosabban jönnek az eredmények.

3.)    Nincs szükség nagy beruházásokra, iroda- vagy üzletbérletre, otthonról dolgozhatsz, vagy a parkból, vagy a játszótér mellől.

4.)    A modell kipróbált, működik, és fejlesztési lehetőségek is vannak benne, tehát nincs kiszolgáltatott helyzetben a mostani marketingtredneknek.

5.)    A piac nagy – világszintű -, de ha biztonsági játékos vagy, akkor is vígan meg tudsz élni belőle még a kicsi magyar piacból is!

6.)    Szabad vagy, mert nincs nyitvatartási idő, amikor a vevők ott toporognak az ajtónál már a nyitás előtt 10 perccel, és fel vannak háborodva, ha csak 5 percig tartasz nyitva zárási idő után… Az értékesítésed jórészt online zajlik, és persze offline is – mert az IS-IS a jó válasz a legtöbb kérdésre ;) -, de jóval szabadabb keretek között, mint pl. egy boltban, vagy irodában.

7.)    Az életstílusod nem változik meg jelentősen, legalábbis nem egy csapásra. Lépésről-lépésre alakíthatod ki az új író-vállalkozásodat. Ez sokkal kényelmesebb, mint mondjuk felmondani a munkahelyeden egyik héten, a másikon pedig boltot nyitni, ezek minden kockázatával és nyűgjével együtt.

8.)    Rengeteg rejtett, kiaknázható tartalék van az író-vállalkozásban, a kreativitásodat ezért magas szinten aknázhatod ki, további nagy beruházások nélkül. Egy vastelep, egy bolt, egy kozmetikai szalon, vagy egy lángossütő nyitásában nincs annyi rejtett tartalék, mint az író-vállalkozásban!

9.)    A konkurencia, ha belegebed, akkor sem tud lemásolni. Mit lát a konkurencia? Azt, hogy írsz és aztán eladod az írásaidat könyv, vagy blog, vagy újságcikk, vagy bármilyen fomában. Mit nem lát a konkurencia? Hogy milyen stratégia van a jéghegy csúcsa alatt! Ezért állandó versenyelőnyben vagy és leszel!

10.) Az író-vállalkozás a vállalkozás azon formája, amikor a vevőiddel és olvasóiddal akár napi 24 órás baráti kapcsolatban lehetsz, és egyáltalán nem kell azokkal barátkoznod, akikkel nem akarsz ;)

Vannak még érveim, de akinek az érzékszervei ki vannak erre a témára hegyezve, azok értik.

Oké, jól hangzik, de hogyan kell ezt csinálni?

Hát így: 5,5 órás oktatóvideó arról, hogyan indíts író-vállalkozást. Ingyenes!>>
vállalkozást tervezőknek

5+1 hasznos tipp videókészítéshez

Néhány évvel ezelőtt robbanásszerű terjedésnek indultak az úgynevezett beszélőfejes videók, amikben egy-egy szakértő taglalja az éppen aktuális témát. Ez nagyon hasznos megoldás mind a megszólaló, mind a néző számára, hiszen egy-egy jól sikerült közvetítés már-már tökéletesen visszaadja a személyes tanácsadás, vagy személyes előadás érzetét.

De azért, ha bénák vagyunk, akkor nagyban lehet rontani a néző számára az élményt!

Íme a leghasznosabb tippek, amiket az évek során már többször is kipróbáltam közvetítéshez és videókészítéshez, és másoknál is bevált.

1.)    Közvetlenül a kamera lencséje mellé ragaszd fel egy szeretted kicsi fotóját, és amikor beszélsz, nézd a képet, mintha hozzá szólnál közvetlenül! Profik és tapasztaltak természetesen nem szorulnak erre a mankóra, nemes egyszerűséggel bele lehet nézni a kamerába is, de csak az tudja, hogy ez milyen nehéz feladat, aki már próbálta ezt a műfajt!

2.)    Ne csak a fejed látsszon! Nyugodtan látszódhatsz a képen akár derékig is, sokkal komfortosabb érzete lesz a nézőnek, ha nem csak az arcodat látja, hanem a testtartásodat, a gesztusaidat, a kezedet, stb., ez nagyban növeli a nézői élményt. Állítsd be úgy a kamera távolságot, ülj olyan messzire a kamerától, hogy az arcod ne töltse ki a képernyő nagy részét!

3.)    Pakolj össze a hátad mögött, vagy válassz valami homogén hátteret, pl. üres falat! Nincs borzasztóbb annál, mint mikor szakértőként akarsz feltűnni, és kupi van a hátad mögött. Ezek után senki nem téged fog nézni, és nem a mondandódra fog figyelni, hanem azon fognak agyalni, hogy vajon az egész lakás így néz ki nálatok? Vigyázat! A látszólagos rend is rendetlenségnek nézhet ki egy idegen betekintő számára! Hiába raksz rendet, biztos lesz, aki megbotránkozik, szóval a legjobb, ha egy fal elé ülsz.

4.)    Sminkelj! A webkamerák nem alkalmasak arra, hogy tökéletes képet adjanak vissza, és nagyon drasztikusan mélyítik a barázdákat az arcodon, illetve a karikákat a szemed alatt. Szóval egy kis alapozó, egy kis szempillafesték, egy kis szájfény sosem árt! Ne akarj betegnek kinézni a képernyőn, nem éri meg! (Ha tévébe mész interjúra ott konkrétan bevakolják az ember arcát tonnányi alapozóval, és úgy kifestenek, hogy anyukád sem ismerne rád. De mégis ezerszer jobban nézel ki a képernyőn, mint az utcán ;))
vállalkozást tervezőknek

5.)    Világítsd be magad! A fény kulcsfontosságú jelentőséggel bír a felvétel minőségét illetően, úgyhogy nyugodtan hordd egy kupacba az összes kis lámpát a lakásban, és világítsd szembe magad! Teszteld le, hogy nézel ki a legjobban, hogyan lesz kevésbé beteges színe az arcodnak, stb.

+1.) Ne hajolj rá a mikrofonra! Állítsd be úgy a mikrofon érzékenységét, hogy kényelmesen hátra tudj dőlni, vagy tudj közben helyezkedni. Ha kényelmetlenül ülsz, az előbb-utóbb megjelenik a mondanivalódban is…

Összegezve: a videókészítésnek pillanatok alatt neki lehet kezdeni, de ha rászánsz egy fél órát az előkészületekre, akkor számodra is öröm lesz majd visszanézni, a nézői élményindexről meg már nem is beszélek!

Jó videókészítést!

Hogyan kell üzleti tervet írni?

Azt szoktam mondani, hogy az igazi vállalkozót az választja el a szerencsejátékostól (nem a pókerestől!), hogy van üzleti terve.

Az üzleti terv gondolatától mindenkit lever a víz, mert hát üzleti tapasztalat nélkül mégis hogy a búbánatba írhatnánk meg bármilyen korrekt tervet? És ha már nem lehet korrekt, akkor meg ne legyen semmilyen.

Aztán persze vannak, akik működő vállalkozást tudnak felmutatni úgynevezett üzleti terv nélkül, és nem tudják megállni, hogy ezzel a ténnyel ne villogjanak, de hát vannak, akiknek fejlettebb és aktívabb a jobb agyféltekéjük, tehát kreatívabbak, így fejben is jól átlátják a dolgokat, legalábbis jobban, mint azok, akik túlnyomó részt a bal agyféltekéjüket szokták használni (emberek 80%-a).

Namármost, van egy olyan mondás, hogy a leghalványabb tinta is erősebb, mint a leghangosabb szó…

Egy gondolatsor a fejben csak álom, míg papírra vetve – láss csodát – terv lesz belőle.

Alapesetben egy vállalkozáshoz olyan üzleti terv kell, aminek a megalkotása arra szolgál, hogy egyrészt egyben lássuk magunk előtt a lényeges dolgokat, másrészt pedig a terv elkészítésének folyamata közben olyan gondolataink legyenek, amikre előtte eszünkbe sem jutottak.

Ritkábban, de előfordulhat, hogy olyan üzleti tervre van szükség, ami úgy hat például egy banktisztviselőnél, vagy egy pályázat elbírálónál, mint a pókerasztalnál az úgynevezett sémi-blöff. Amikor ugyan MÉG nincsenek jó lapjaink, de elég nagy az esély, hogy javulni fog a helyzet, ezért emeljük a tétet (vagy megadjuk a pofátlanul magas tétet – vagyis szemrebbenés nélkül pályázunk egy 120 milliós beruházásra). (A rendes blöff az, amikor esélytelen, hogy javul a helyzetünk a pókerasztalnál, de nem a lapokat játsszuk amúgy sem, hanem az ellenfelet.)

Ez utóbbi, ritka esetben nagyon korrekt, és formailag, tartalmilag üzletiesnek tűnő tervre van szükség, ami az olvasójával is elhiteti, hogy ebben a vállalkozásban valaki nagyon komolyan gondolja a dolgot, és nem csak fél évre tervez előre…

Viszont, ha nem pályázol, nem vonzol be befektetőt, nem veszel fel hitelt, akkor is kell, hogy ha valakinek mesélsz az üzletedről – vagy vállalkozási tervedről -, akkor legalább egy papírkát az orra alá tudj dugni, hogy lássa az illető, nem a levegőbe beszélsz!
vállalkozást tervezőknek

Van egy nagyon egyszerű üzleti tervező segédletem, ezt innen letöltheted máris (új ablakban nyílik)

Üzleti terv segédlet>>

Mentsd el és nyomtasd ki magadnak, és firkálgass rá!
Menj végig és gondold végig az összes mező alapján a vállalkozásodat!

A költségeknél és a bevételeknél NEM ELÉG a költséghelyeket megjelölni, hogy pl. lesz majd rezsiköltsége a vállalkozásnak, hanem ÖSSZEGEKET is be kell oda írni szépen. Naná, hogy lesz rezsiköltsége, de pokolian nem mindegy, hogy az mennyi, és tudod-e egyáltalán, hogy kb. mennyi lesz.

A lap hátoldalára írhatod a mezőkbe nem férő dolgokat – költségtervezésnél tutira nem elég a hely ;) – illetve még egy mezőt csinálhatsz a lap hátuljára: Versenytársak elemzése.

Egyáltalán hogy néz ki a piac, amin tevékenykedni akarsz? Kik szerepelnek még rajta? Mi a stratégiájuk? Mekkora szeletet hasítottak már ki maguknak? Miben jók? Miben rosszak? TE miben lehetsz jobb, és ezt hogyan tudod majd kommunikálni? Hogyan tudod őket leelőzni? ;) (Azért versenytársak, mert verseny van.)

Lehet, hogy 2-3 milliót megkeresel évente üzleti terv nélkül is. De tudjuk, hogy ennyiből nem lehet eltartani egy vállalkozást ÉS egy családot. Meg lehet belőle élni, de a továbblépéshez tudatosság, tervszerűség, profizmus kell.

Na, fogj neki gyorsan, garantálom, hogy maximum 1 óra alatt kitöltöd a papírt, és máris kész a házi használatra szánt üzleti terv. Semmi ördöngösség nincs benne, ennél még vizet is nehezebb eladni a sivatagban…

Amit a pókeresek jobban csinálnak, mint a vállalkozók – 5. rész

A tét

A pókeresek óriási jelentőséget tulajdonítanak a tét és a beülő nagyságának – legalábbis az okos pókeresek, mert hát ne legyenek illúzióink, köztük is vannak kevésbé tudatosak.

Minden pókeres tudja magáról, hogy melyik tét a megfelelő számára: mikor nem túl unalmas még a játék (a túl kicsi téten való játszás ismérve ez), vagy ennek ellenkezője: mikor nem veszélyes még számára (a túl magas tét esetén fordulhat ez elő). Ha pókeresként valaki ki is próbálja a számára veszélyesen nagy tétet, gyorsan visszamenekül a komfortzónájába, mert a nagy tét bár nagyobb nyereséggel, de nagyobb veszteséggel és sok-sok és mély tilttel is fenyeget. A tudatos pókeresek, nagyon helyesen nem akarnak nagyobb sikereket, mint amekkorára érdemesek: egy kezdő nem megy a VB-re, és fordítva is igaz ez, egy vérprofi nem megy le az amatőrök közé.

Mi történik, ha egy kezdő a nagyok asztalához ül?

Először is, legalább tízszer nagyobb téten kellene kezdenie a játékot, mint megszokta. A nagyobb tét tényleg azt jelenti, hogy nagy a tétje a játéknak – gondolom, ezen senki nem lepődik meg. Ha kezdőnk a konyhapénzből csipegetve gyűjtötte össze magának a pénzkészletét, amit pókerezésre fordíthat, akkor a hatalmasok asztalánál egyetlen kör alatt el is veszítheti azt. A nagyokig lépésről-lépésre kell eljutni azért, hogy minden szinten, minden komfortzónában otthonosan és jól érezd magad, és tudd, hogy milyen szinten hogyan viselkednek az emberek. Mert kis pénz – kis foci. A kis pénzű játékokban – mivel kicsi a tét leosztásonként, mondjuk alanyaink havi fizetéséhez mérten -, kissé komolytalannak tekinthető a játék, így a valódi szakmai – a póker is szakma – szempontok nem érvényesülnek, és sokkal jobban dominál a szerencse, mint haladóbb szinten.

És már el is érkeztünk oda, hogy miért nem szeretnek a profik a kezdőkkel játszani: a játék komolytalansága, a szakmaiatlanság térnyerése az asztalnál, a szerencsefaktor nagyobb dominanciája még oda is vezethetnek, hogy a profi veszít, de legalább is idegbajt kap. Persze az is előfordulhat, hogy a profi kisujjból, vakon nyer a többiek ellen, de abban a játékban meg semmi élvezet nincs.

Csíkszentmihályi Mihály, a flow-elmélet kidolgozója, neves pszichológus professzor írt róla „Az öröm művészete” című könyvében, hogy a csodálatos flow-élményt csak akkor tudjuk átélni, ha a képességeink a megfelelő szintű – nem túl nagy, de nem is túl könnyű – kihívásokkal találkoznak.
vállalkozást tervezőknek

A póker nagy flow-generátor minden szempontból, és ha a kihívások nagysága pont mellénk lő, és sosem talál el, akkor nem fogjuk magunkat jól érezni a játékban. Erre már kevés pókerezés után is magától rájön az ember, de egyébként pedig minden pókerről szóló könyvben el is olvashatjuk ennek fontosságát.

Ezzel szemben mi a jellemző a vállalkozókra?

„Ide nekem a százmilliókat, majd én tudom, mit kezdjek velük!”

Ühüm, ja. Ez az óhaj-sóhaj egy vállalkozó részéről csak akkor jogos, ha úgy egyébként is százmilliókkal zsonglőrködik, tehát a pénzügyi komfortzónája ebben a nagyságrendben van. Máskülönben úgy járhat az egyszeri nagyot álmodó, mint a lottó ötös nyertesek: rövid idő alatt szegényebb lehet, mint előtte volt. Ami egy lottó ötös nyertesnél elég cikinek számít, viszont trend, ez vállalkozónál viszont életveszélyes, hiszen nemcsak a saját életével szórakozik, hanem másokéval is: alvállalkozókkal, beosztottakkal, azok családjának megélhetésével.

Sok vállalkozás álmodik a nagy bizniszről, de arról sokaknak fogalmuk sincs, hogy a túl nagy biznisz akár a romlásba is sodorhatja a céget. Sokan szeretnének a vállalkozásuk elindulása pillanatában 10 milliókra pályázni, miközben fogalmuk sincs arról, mit tesz a vállalkozásukkal a túl sok pénz.

Ha túl sok pénz szakad a nyakunkba, akkor elbizakodottabbakká, túlságosan bátrakká válunk. Nemrég olvastam, hogy az USA-ban egy fiatal vállalkozó vett egy szép nagy autót, mert úgy érezte, hogy a cége imázsához, így önmagához is, már ez passzol. Az autót pár nap alatt belakva hamarosan furcsa dolgot kezdett megfigyelni magán: úgy érezte, hogy a nagyobb, szebb, jobb autóban ülve jobb döntéseket hoz. Gyorsan rászokott arra, hogy a cége életében létfontosságú döntéseket is az autóban ülve hozza meg, így aztán néhány hét eltelte után sikerült is a csőd szélére sodornia a vállalkozását. Ugyanis nem hozott jobb döntéseket. Csak úgy érezte.

Szerencsére még időben észbe kapott, visszaült a kopottabb, régibb, kisebb és rosszabb autójába, eladta a nagyot, és megfogadta, hogy csak akkor fog újra státusz szimbólumot venni, amikor már tényleg jó döntéseket hoz, és sosem rosszat. Ez egy pszichológiai mechanizmus: ha jobbnak mutatjuk magunkat, mi is elhisszük magunkról, hogy valóban jobbak vagyunk, ami bizonyos esetekben előny, de a döntéshozás pillanatában nagyon veszélyes, hiszen lehet, hogy csak hisszük, hogy jobbak vagyunk, de ez még akkor és ott nem igaz.

Nagyon fontos, hogy ne állítsuk magunkat olyan kihívások elé, amiknek csak hazug módon tudunk megfelelni. Mert a szépítés is a hazugság egy formája. Egy vállalkozónak mindenképp objektívnek kell lennie önmagával kapcsolatban – már amennyire egy ember objektív lehet önmagával kapcsolatban -, mert a vállalkozásban a visszacsatolások nem pár perc múlva érkeznek, mint a pókerben, hanem hetek, hónapok, vagy akár évek múlva.

Az őszinteség, de legalábbis az önmagunkhoz való őszinteség óriási kincs. Ne úgy akarj jobb lenni, hogy azt mondod magadról, hogy jobb vagy, majd el is hiszed, hanem előbb tényleg legyél jobb – objektív szempontok szerint – és aztán mondd el magadról. Ha ez fordítva történik, túl nagy kihívásoknak teszed ki az egódat (is).

Az anyagi túlzásokba esés nagyon veszélyes „iparág”, de sokan űzik. Alig van vállalkozó, aki ne ácsingózott volna milliárdos pályázat elnyerésére, aki ne álmodott volna arról, hogy egy gazdag nagybácsi ráhagy 500 milliót, és azt majd akkor jól befekteti, és aki ne akart volna belemenni azonnal olyan üzletbe, ami sok pénzzel kecsegtet.

Sokkal ésszerűbb lépésről-lépésre áthaladni az anyagi komfortzónákon, a hatalmas ugrások helyett. Először keress évi egy milliót, majd tíz milliót, majd száz milliót. Ezek között a számok között csak tízszeres a szorzó, viszont nem egyik pillanatról a másikra zuhannak a nyakadba, hanem évi 8760 órányi munkával. Évi egy milliós bevétellel ez csak óránként 115 forint, a 10 milliós csak óránként 1150 forint, és így tovább. Ezek kezelhető, józan paraszti ésszel is átlátható összegek. Nem nagy tétek. Ha valami túl nagy tétnek tűnik, egyébként is próbáld meg altétekre osztani!

Közben, ahogy haladsz előre szépen – akár lassan, akár gyorsabban, de mindenképp fokozatosan – gyakorlati tapasztalataid lesznek a pénzről, a vagyonról, a gazdálkodásról, a sávokról, nagyságrendekről, ezzel kapcsolatos kiadásokról, adóterhekről, járulékvonzatokról, stb.

Mindig elfelejti mindenki, hogy a több bevétel egyértelműen és azonnal több kiadással is jár. Nem lehet úgy 100 milliót keresni, hogy közben ugyanannyi a kiadásunk, mintha 10-et gyűjtenénk be. Az arányok is változnak, meg minden másképp működik egy kicsit, de leginkább nagyon. Egyébként pedig nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni.

Mi van, ha túl kicsi a tét?

Ez az egész igaz fordítva is: túlságosan alacsony „téten” maradva a vállalkozás nem fejlődik megfelelő ütemben, hiszen nincsenek feszített céljai, amik miatt folyton el kellene hagyni a járt utat a járatlanért, márpedig a járt út dögunalmas, és maximum másolásra jó. Kis kihívásokkal, szintünk alatt lévő küldetésekkel a vállalkozás sikere csak időleges és rövid lehet, vagy pedig az a szerencsétlen helyzet fordul elő, hogy belefásulsz, megunod, sőt, megutálod az egészet, és el nem tudod képzelni, mások mit esznek a vállalkozósdin annyira…

Alacsony téten nem kerülsz flow-ba, gyorsan mókuskerékké és taposómalommá – de nem tapoksóaknává – válik a vállalkozásod, márpedig valószínűleg már az elején is voltak olyan álmaid, hogy majd egyszer tényleg szabad leszel, és tényleg annyi pénzed lesz, amennyit már-már szégyellsz.

De ez nem történik meg. Unalmas, szürke, fárasztó, zsibbasztó az egész, utálod, hátad közepére sem kívánod, és már valami más felé kacsintgatsz.

Na, ilyenkor kell valami továbblépést reszkírozni. Alacsony téten már jól és magabiztosan vállalkozol, nem mentél tönkre, de nem is lettél még szabad. Bővülést, profilváltást, üzleti modell váltást, alkalmazott felvételét, vevőszám növelést, profitnövelést kell megkockáztatni, mindezt persze körültekintően.

Először nézz utána, hogy a következő szinten – ahova készülsz -, hogyan működnek más vállalkozások. Nemcsak jó példákat kell keresned, hanem akár rosszakat is, hiszen már az is főnyeremény, ha tudod, mit NEM akarsz csinálni. Aztán pedig, ha tudsz, beszélgess is el azokkal, akik mondjuk tízszer annyit keresnek, mint te, és nyugodtan kérdezd meg őket, milyen kihívásaik vannak, amikkel nem tudnak megküzdeni, vagy csak nagyon nehezen. Te azokon a területeken előre felkészítheted magad, a siker-sztorijukból pedig magadnak is sikert kovácsolhatsz.

Pókerezők szinte habzsolják a pókernagyságok által írt könyveket, és neked sem árt – vagyis használ – az, ha vállalkozás-sztorikat olvasol, hiszen akkor látod a folyamatot, amin ma már sikeres, akár óriásvállalkozások végig mentek. És ha nem mentek volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna…

Folytatjuk!

Vidi Rita

1. Konyhapénzből vállalkozás? – A beülő

2. A padlóról jelentjük – a TILT fogalma és kezelése

3. A folyamatos önfejlesztés szükségessége

4. A szakértelem

Amit a pókeresek jobban tudnak a vállalkozóknál – 4. rész

A szakértelem

A pókeres Rita

Úgy kezdtem pókeres pályafutásomat, hogy elolvastam egy könyvet Mérő Lászlótól, amiben írt a póker és a vállalkozó közti analógiáról, a blöff kapcsán. Erről jutott eszembe, hogy van egy könyvünk a pókerről, és mivel annak idején szerencsejátéknak tartottam, valahol valamelyik sarokban porosodott. Előkerestem, elolvastam, megvilágosodtam. Aztán mindenfélét elolvastam a pókerről a neten, és habzsoltam a videókat róla. Próbáltam játszani, élőben és neten is, meg gép ellen is, és egyre inkább értettem. Épp akkoriban kezdődött a 2009-es Budapest Open, és valamelyik pókeres oldalon élő közvetítést adtak a rendezvényről, és emlékszem, esténként végig izgultam a gép előtt, hogy vajon ki hogyan fog játszani a tévés asztalnál.

Szóval: olvastam, próbálgattam, megfigyeltem, átgondoltam, olvastam, próbáltam, figyeltem, stb. És ezt a végtelenségig. Minél többet játszik az ember, annál több tapasztalata lesz, de ezeket a tapasztalatokat esszenciálni kell, máskülönben kimarad belőlük a lényeg: a rendszerlátás, ami a stratégiai látásmód alapja.

A vállalkozó Rita

Vállalkozni úgy kezdtem, hogy nem akartam már másoknak dolgozni. Fogalmam sem volt, hova jutunk el, de a férjem szeretett volna számítógépekkel foglalkozni, hát gondoltam, segítek neki. Elkezdtem olvasgatni, és először Schingloff Sándort találtam meg, majd Barazsy Ákost, majd rajtuk keresztül Wolf Gábort. Na, és akkor megvilágosodtam. Ugyanis rájöttem, hogy mindegy mit vállalkozol, mindegy, milyen zseniális ötleted van, ha amatőr vagy marketingből. Hetekig olvastam és hallgattam mindent, ami fellelhető volt Wolf Gábortól, aztán rendeltem tőle ezt-azt, és azóta is ügyfele vagyok. Közben eldöntöttük, hogy jó, céget alapítunk, amiben ketten fogunk dolgozni. Hónapokon át tartó tervezés, szervezés, találkozók, és tízezrek lapáttal való kihajigálása után megvolt a cég, megvolt a szolgáltatás, megvoltak a marketing eszközök, sőt, még termék is volt (vírusirtó). És akkor jöttem rá, hogy úristen, semmit nem értek a vállalkozáshoz, csak a szám nagy.
vállalkozást tervezőknek

Minden napra jutott valamilyen sokkoló felismerés, hogy: „jesszus, erről nem is tudtam!”
Pedig kellett volna.
Ilyen felismerések néha még ma is előfordulnak, szerencsére már ritkán.

A póker jobb, könnyebb, biztosabb

A pókerben sokkal gyorsabban lehet fejlődni, és sokkal kézre esőbbek az információk, és gyorsabb a visszacsatolás. Néhány intenzív hét után kívülről fújod a szakszavakat, és ami a fő, jókor is használod ezeket. Tudod kezelni a tiltet, és a pénzt is. Tudod, hogy fejlődnöd KELL, és fejleszted is magad, és állandó kontroll, pontosabban szabályozás alatt tartod a játékodat. Variálgatod a stratégiákat, a helyzetnek, a játékosoknak, a lelkiállapotodnak, vagy épp a verseny fázisának megfelelően. Mindenből tanulsz, és bár néha a fejedet vered a falba, hogyan emelhettél ekkorát különböző színű A2-vel, de legközelebb meg pont azért vered majd, mert nem emeltél. Tanulsz pszichológiáról, személyiségtípusokról, árulkodó jelekről, statisztikáról, matematikáról, esélyekről, meg mindenről, ami jön még közben. Eszedben sincs NEM tanulni!

Ezzel szemben mit csinálsz vállalkozóként?

Először is, vaknak, süketnek, bénának tettetnéd magad a legszívesebben bizonyos helyzetekben – pl. mikor számon kér valamilyen hatóság, vagy a vevő -, másodszor is azt hiszed, hogy a vállalkozás elindításának napján jogod van a rengeteg normális vevőhöz, akik zsákban hordják majd hozzád a pénzt, és ha ez valami pokoli balszerencse okán mégsem történik meg, akkor szidod az államot, a pártokat, a hülyéket, a konkurenciát, a tescot, a cba-t, meg mindenkit, ahova láthatóan bejárnak az emberek és vásárolnak, és különben is, mindenki kapja be!

Illetve emellett még szidod magadat is.

Természetesen ne vedd magadra ezeket a szavakat, ha nem igazak rád. De előbb-utóbb igazak lesznek ezek még a legjobb, legtudatosabb vállalkozókra is, mert olyan nincs, hogy egy vállalkozás életében mindig süt a nap, sosincs felhő az égen, és sosem csúszik alatt az út.

Csakhogy, míg egy pókeres, ha sorozatosan veszít, ugyanúgy felteszi magának a kérdést, ahogy a vállalkozó is, hogy „mit csináltam rosszul?”, de ez még kevés. A jó pókeres felteszi magának a következő kérdést is: mit tanulhatnék még? Mit nem tanultam meg?

Nagyon kevés vállalkozó jut el oda, hogy az a feltevés megjelenjen a fejében, hogy „mit és kitől tanulhatnék még?”.

Ez persze az iskolarendszer hibája is, hiszen a jó pap holtig tanul mondást diszkréten csak a papokra vonatkoztattuk, és elhittük azt, hogy a legutolsó bizonyítványunk készhezvétele után már semmit nem kell tanulni. Készen vagyunk.

Aztán természetesen gyorsan gyanítjuk, hogy ez nincs így, és mindenfélét tanulunk életünk során, csak azt nem tanuljuk meg, hogy vállalkozóként napi 24 órás iskolába járunk.

A vállalkozási szakértelem nem merül ki abban, hogy „hogyan tudok eladni valamit jó haszonnal”, mert vállalkozóként a következő dolgokhoz kell hihetetlenül jól értenünk:

-        stratégiai gondolkodásmód,

-        vállalkozói taktikák,

-        üzleti modellek,

-        vállalkozás életciklusai,

-        növekedés veszélyei,

-        modern és kevésbé modern marketing elvek és módszerek,

-        marketing csatornák működési mechanizmusai,

-        vevők lelki világa,

-        alkalmazottak lelki világa, csoportdinamika,

-        értékesítés, eladási módszerek,

-        pszichológia, pedagógia, vezetői kompetencia,

-        kreativitás, találékonyság, innováció,

-        jog, adózás, könyvelés, pénzügy, gazdaságtan,

-        adminisztráció,

-        kommunikáció, tárgyalástechnika,

-        önmagunk,

-        és még csak ekkor jön a képbe a SZAKMA, amivel alapvetően foglalkozunk,

-        stb.

Természetesen nem kell mindezeket neked profi szinten elsajátítanod. De ha te nem teszed, akkor alkalmaznod kell valakit – vagy meg kell bíznod -, hogy profi legyen ezekben helyetted.

Az élethosszig tartó tanulás manapság nagyon divatos fogalom, de azt nem teszik hozzá, hogy éjjel-nappal tartó, alvásról, evésről, WC-re menésről leszoktató dologról beszélünk.

Soha ne akarjon olyasvalaki vállalkozó lenni, aki ezt a fajta leterheltséget nem akarja bevállalni. Én azt mondom, hogy szerencsére magas a kerítés. Aki bejut, és benn is tud maradni, az jó eséllyel túlél. De soha ne feledd – másik neonfelirat a fejlődés mellé -, mindig új készségeket, új szakterületeket kell megtanulnod: TANULÁS.

Folytatjuk!

Vidi Rita

Előzmények:

1. Konyhapénzből vállalkozás? – A beülő

2. A padlóról jelentjük – a TILT fogalma és kezelése

3. A folyamatos önfejlesztés szükségessége

 

Amit a pókeresek jobban tudnak a vállalkozóknál – 3. rész

Folyamatos önfejlesztés – Már a tilt-nél is láthattuk, hogy a pókeresek, ha nem is az önismeret bajnokai, de odafigyelnek az érzéseikre. Emellett tudatosan odafigyelnek saját tudásuk fejlesztésére is. Folyamatosan gyakorolnak, játszanak, rengeteg pókerről szóló szakirodalmat olvasnak el, és több hónap időtartamra tehető videót néznek meg, a profik és kevésbé profik játékáról. A póker egyik legnagyobb öregje, Doyle Brunson mára már klasszikussá vált mondása: A póker szabályait jól megtanulni 2 nap is elegendő, de megtanulni jól játszani egy élet is kevés.

A vállalkozások számára is elérhetőek a képzési programok, rengeteg könyv és oktatóanyag született már, amelyek széles körben hozzáférhetőek. Sorra rendeződnek meg a vállalkozásoknak szóló, valóban hasznos tartalommal bíró konferenciák, tréningek, készségfejlesztő műhelyek. De ettől függetlenül még mindig kevés az a vállalkozó, aki tudatosan fejleszti önmagát. Így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a vállalkozások sem fejlődnek, és a vállalkozók sem.

Magyarországon jelenleg körülbelül 500ezer működő vállalkozás van. A vállalkozók fejlesztését célzó civil szervezetek, tanácsadó és trénercégek viszont pontosan tudják, hogy a célpiacuk alig 20-30ezer vállalkozásra tehető. Nincsenek ugyan pontos statisztikáim, de ha jóindulatú vagyok, és ezt az ominózus nyitott célpiacot megduplázom, akkor is a vállalkozások kb. 10%-a kötelezi el magát az önfejlesztés és a folyamatos tanulás (=fejlődés) mellett.

Csodálkozunk ezek után, ha a válságban a cégek-vállalkozások alig 10%-a az, amelynek nincs oka panaszra?
vállalkozást tervezőknek

Vegyük sorra, milyen területeken és hogyan fejlesztik magukat a pókeresek, amiből a vállalkozások is tanulhatnának.

  • Önismeret – érzelmek uralása céljából: Az előző cikkből már kiderült, hogy ez miért fontos a pókerben. Ha nem tudunk higgadtak maradni, ha feszültek vagyunk játék közben, akkor rossz döntéseket hozunk, és rendre veszíteni fogunk. A vállalkozók életében ugyanez a szituáció nemcsak éles „játék” közben érvényes, hanem életük minden percében. Ha valaki ismeri önmagát, ismeri a saját gyengeségeit és erősségeit, akkor tudja saját előnyére – és vállalkozása előnyére – fordítani a tulajdonságait. Ha nem ismered magad, vakon repülsz.
  • Emberismeret – játékostársak és szituációk „uralása” céljából: Az önismeret folytatása az emberismeret. A pókernél tagadhatatlanul fontos, hogy ismerjük játékpartnereinket, és ebben még az a nehéz, hogy játékpartnereink meglepetésszerű gyorsasággal változhatnak körülöttünk a pókerasztalnál. A pókeresek igyekeznek emberismereti készségüket tökélyre fejleszteni, ezzel szemben a vállalkozók erre alig fektetnek hangsúlyt. Holott, ha egy vállalkozás vezetője nem ismeri a célpiacát, a vevőit, a beszállítóit, az üzleti partnereit, akkor nem tud a saját stratégiája szerint üzletelni, a körülmények áldozataként fog megjelenni minden szituációban. Itt persze a szerencse még mindig közbeszólhat, mint ahogyan a pókerben is, de a gyakorlati tapasztalat szerint ez inkább a szerencsétlenség szokása.
  • Játékstratégiák variálásának megtanulása és gyakorlása: Mikor pókeresként már tudjuk, hogy nekünk milyen játékstratégia fekszik – feszes, agresszív, és ezek variációi -, illetve milyen játék a kedvencünk, akkor szembesülünk azzal, hogy ha mereven ragaszkodunk a jól bevált, számunkra könnyű stratégiához és játékhoz, akkor elvész a póker szépsége, és marad kizárólag a matematika, meg a favágás-fíling. A pókerben muszáj variálni a stratégiát, és muszáj színesíteni a saját játékunkat, mert ha nem tesszük, akkor gyorsan megutáljuk a pókert, illetve az ellenfeleink számára nyitott könyvekké válunk.
    Vállalkozóként is van „játékstílusunk”, és biztosan van vállalkozási stratégiánk. Mivel a világ és a piac mindig mozgásban és fejlődésben van, ezért vállalkozóként is kötelező elem, hogy ismerjünk más vállalkozási stratégiákat a sajátunkon kívül, sőt, ezeket használni is kell. Azért, hogy egyrészt ne váljon unalmassá az üzlet, másrészt azért, hogy mindig mi uraljuk a helyzeteket, és ne azok uraljanak bennünket.
  • Konzultáció más játékosokkal: A pókeresek gyakran megosztják egymással játékélményeiket, sőt, konkrét döntéseiket is meg szokták beszélni más játékosokkal, még akkor is, ha azok a játékosok nagy eséllyel legközelebb az ellenfeleik lesznek. A másokkal való megbeszélés tágítja a látókörünket, és olyan részletekre is rávilágíthat az adott esettel kapcsolatban, amikre egyedül sosem csodálkoztunk volna rá, tehát a tanulságait sem tudnánk levonni. Ugye ezt nem kell magyaráznom a vállalkozások szemszögéből?
  • Nagy ellenfelek elleni játék – kudarcokat belekalkulálva: Sok videót láthatsz a youtube-on arról, amikor amatőr pókeresek kerülnek profikkal szembe. Szinte minden videón tetten érhető az amatőrök részéről a maximális tisztelet a profik (olykor sztárok) iránt, a felfokozott izgalom, és még az elveszített játszmák végén is ezt nyilatkozzák a kezdők: Veszítettem, de összességében mindenképp nyertem.
    Minden amatőr pókeres vágyik arra, hogy minél többször játszhasson profik ellen, mert ilyenkor nyer szó szerinti értelmet a TANULÓPÉNZ kifejezés. A tanulságokért fizetnünk kell, és butuska az a vállalkozó, aki minden kudarcot veszteségként értékel. A veszteség csak akkor veszteség, a kudarc csak akkor kudarc, ha nem vonjuk le a tanulságokat, és nem építkezünk belőle. Ne félj veszíteni nagy ellenfelek ellen vállalkozóként sem – pl. ártárgyaláson, pályázaton -, mert olyan tanulságokra tehetsz szert, amiket semmilyen iskolában nem tanítanak!
  • Fizikai állóképesség fejlesztése – sport, edzés és kikapcsolódás: Egy-egy pókerverseny vagy parti akár órákig is tarthat, sőt, napokig. Ez azt jelenti, hogy bár el lehet menni enni-inni, pár percet pihenni, könnyíteni magunkon, de aztán – bizonyos esetektől eltekintve – vissza kell ülnünk, és játszanunk kell tovább, főleg, ha pozitív egyenleggel akarunk kiszállni. Ez idő alatt megfeszített koncentrációra van szükség, mert ha lanyhul a figyelmünk, akkor tévedünk, rosszul döntünk. Ha valaki edzett pókeres, akkor egyre könnyebb végigülnie az akár 12 órákat is, de minden haladó pókeres egyetért abban, hogy ha előtte nem is volt jelen a sport az életünkben, a pókerezéshez mindenképp kell valamilyen fizikai állóképesség növelő sport rendszeres beiktatása a mindennapokba. Csak ülj egy helyben 12 órát, garantálom, hogy alig bírsz felállni a végén…
    A vállalkozók gyakran azt hiszik, hogy ha jól megy a bolt, akkor az mindig úgy marad, amikor meg nem annyira megy jól, akkor meg majd reagálnak. Aztán a gyakorlatban meg kiderül, hogy minden áldott napjuk rohangálással, intézkedéssel, jövés-menéssel telik, közben alig pár falatot esznek, és a vállalkozói lét elejétől kezdve igaz rájuk a mondás: két végéről égetik a gyertyát.
    A vállalkozók a pókeresekkel ellentétben nem monoton testi terhelésnek vannak kitéve leginkább, hanem az állandó stressznek, és az alapvetően egészségtelen életvitelnek, ideértve a mozgáshiány mellé még a táplálkozási anomáliákat is.
    Egy pókeres nagyon gyorsan ráérez, hogy oda kell figyelnie magára, mert azonnali visszacsatolást kap arról, ha nem megfelelő a kondija a játékhoz. Egy vállalkozónál csak évek múlva jön a visszajelzés, de akkor általában már sajnos súlyos betegségek formájában. Ugye te nem várod ezt meg?
  • Mentális állóképesség fejlesztése: Minden pókeres álma, hogy ugyanolyan szellemi frissességgel bírjon a játéknap legvégén is, mint amilyen frissen leült az asztalhoz adott esetben. A pókerezés közben változik a mentális megterhelés, leginkább össze-vissza ugrál, ami kiszámíthatatlanul nehézzé teszi a játékot. Sok pókeres folyamodik afféle ártalmatlan babonákhoz a mentális képességének maximumon tartására, mint például kabalák kéznél tartása, mindig ugyanazon szemüveg viselése, fura sapkák hordása, és így tovább. Ezek a külső imázsjelek segítik elfedni a valódi mentális felkészültségét a többiek és a nézők elől – ami már versenyelőny lehet, hogy pl. jobb színben tüntetjük fel magunkat, mint amilyenben igazából vagyunk, hiszen ez a is a blöff része -, másfelől pedig valódi kabalaként „hatnak”. De minden, magára valamit adó pókeres tudja, hogy ha túl sokat iszik, túl nehezet eszik, hagyja, hogy hasson rá a külvilág – pl. az aktuális politikai helyzet -, és nem alszik eleget, nem mellesleg pedig nem is mozog semmit, akkor az agya képtelen lesz a maximumot nyújtani. Sok pókeresnek vannak szertartásai, hogy sebességbe tegye az agyát – pl. ima, mantrázás, erős koncentrálás-összpontosítás valami fura tárgyra, megszokott zene hallgatása -, és nem ártana, ha a vállalkozók is ragaszkodnának ilyesmikhez.
    Ugyanis segítenek. Nekem meggyőződésem, hogy az egyik legjobb módszer a mentális állóképesség – sőt, a pókeres és vállalkozói képesség – fejlesztésére a Transzcendentális Meditáció, és ha valaki naponta kétszer 20 percet meditál ezzel a módszerrel, akkor pl. előfordulhat vele, hogy ő válik a legjobb pókeressé, vagy teszem azt, kiválasztják a legjobb vállalkozók közé.
    De ha se kabalánk, se más módszerünk nincs, akkor nagyon gyorsan bevethető a vizualizálás. Sportpszichológusok azt mondják, hogy amit el tudsz képzelni, azt képes vagy elérni is, csak épp vállalkozók azt sem tudják sokszor, hogy mit is kellene elképzelniük. Hát nem a terepjárót, meg a bőrfejet… ;). Tessék álmodozni, sokat aludni, meditálni, egészségesen étkezni, kicsit lefogyni vagy meghízni, ha az szükséges, megfelelő vitaminokat és ásványi anyagokat bevinni, vérnyomást és vércukrot szinten tartani, jókat beszélgetni, barátkozni, örülni, ÉLNI, és minden reggel elmondani magadnak a tükörben: nincs előttem lehetetlen!

 

Ez életben egyetlen előre megjósolható dolog van: a változás. Minden változik. Jó, ha ezt fejlődésként értelmezzük, és még jobb, ha teszünk is a fejlődésért.
Kizárólag a külső körülmények hatására fogunk változni – és csak a jó Ég a megmondhatója, hogy milyen irányba -, ha nem irányítjuk ezt tudatosan. Akár vállalkozó akarsz lenni, akár pókeres, mindig lebegjen egy szó a szemed előtt: FEJLŐDÉS (vizualizálás gyakorlása céljából képzeld el, ezt a feliratot neoncsövekből kirakva, a házad fölött folyamatosan villogva ;)).

Mindig fejlődnöd kell, mindig fejlesztened kell magad, mert ha nem teszed, biztosan lemaradsz, és helyetted mások lesznek sikeresek.

Vidi Rita

Előzmények:

1. Konyhapénzből vállalkozás? – A beülő

2. A padlóról jelentjük – a TILT fogalma és kezelése