Hol tartunk a RitArt Franchise-zal?


Helyzetjelentés a franchise rendszerem háza tájáról.

A nyár négy – már szerződött – Franchise Partnert hozott, és három továbbival vagyunk tárgyalásban.

A költözésem kapcsán már tavaly óta – pontosabban a lábtörésem és műtétem óta – nyomasztott az a gondolat, hogy “mi lesz ezzel az egésszel nélkülem?”. Tudtam, hogy franchise rendszert fogok létrehozni, és már januártól láttam a lépéseket nagyjából, de az apró lépcsőfokokat, és az időpontokat nagyon nehéz volt előre belőni.

Igazából alapelvem, hogy határidőket szigorúan véve kijelölni igencsak balgaság, hiszen a világra többnyire nem vagyunk közvetlen hatással.

A MOST-ban hiszek, meg a lehetőségek mihamarabbi kiaknázásában, így a fejemben az volt, hogy “amint lehet”, és az, hogy “amilyen profin csak lehet”.

Elég volt a franchise lehetőségét viccesen megemlíteni az egyik kreatív írás képzésen, egy hét múlva ott állt előttem az első RitArt Franchise partnerem, hosszú szoknyában, és világító kék szemekkel. Ő Andi, aki olyasmire készül a szakmájában, amilyenre még nem volt példa.

Aztán, egy kellemetlennek tűnő közjáték kapcsán beszélgetésbe elegyedtünk Edinával, és az egyébként is megnyugtató végkifejlet közben személyében köszönthettem második franchise partneremet. Edina az orosz nyelvet tanulókat fogja segíteni.

Aztán Teller Ági, régi motoros RitArt Trénerem közölte, hogy őt érdekli az Oktatóstúdió Franchise, ma már a kreativ-iras.hu oldalon szervezi a képzéseket, továbbépítve a művemet a saját sugárzó egyéniségének különlegességével.

És nem olyan rég csatlakozott Bea, aki olyan jó ötlettel állt elő, amire szerintem sokan már évtizedek óta várnak, és mindenki életét könnyebbé teszi.

ritart franchise

Pillanatkép egy Író születik képzésről

Négy vállalkozónő vágott már bele a RitArt Franchise-ba, és jönnek sorra a komoly – és olykor komolytalan – jelentkezők. Őszintén hiszek abban, hogy meg fogjuk reformálni a tanácsadói és felnőttképzési szakmát, mert hát valljuk meg őszintén: ráfér…

Őszintén hiszek a könnyed tanulásban, az élményszerű oktatásban, és abban, hogy ha van mögötted egy segítő társ, akkor ezerszer könnyebb vállalkozni. Erre jó a RitArt Franchise.

Mi a cél?

Egy végtelenül jobb agyféltekés éjszakán a következő számokat pötyögtem be a telefonom jegyzettömbjébe, félig alvó állapotban:

-        100+ tréner

-        25+ oktatóstúdió

-        41+ minőség franchise

Határidő nincs :).

Gyorsan. Most!

Még csak az út elején állunk, heteken belül elindulnak az új jobb agyféltekés képzések, amiken majd te is letesztelheted, hogy tényleg működik a dolog, és még én sem tudom pontosan, hogy hova fog ez burjánzani, de az biztos, hogy ha a saját konkurenciám lennék, akkor most nem lenne őszinte a mosolyom ;).

Franchise-om legyen, vagy saját cégbirodalmam? 2. rész


Az első részt itt olvashatod: Franchise-om legyen, vagy saját cégbirodalmam? 1. rész>>

A franchise ereje

A franchise-t megfontolni nemcsak az egyszerűsége, életszerűsége és praktikuma miatt érdemes, hanem hatástöbbszörözési szempontból, üzletileg való VÉDETTSÉGI szempontból, és piacvezető-kihívó-követő felosztás szempontjából is.

Franchise

Franchise

Hatástöbbszörözés

Azt szokták mondani a hozzáértők, hogy a marketing egy hatástöbbszöröző eszköz: ha van valami jó terméked, jó marketinggel, megsokszorozhatod a jó terméked piaci hatását. Pici szépséghiba, hogy egy rossz termék jó marketingje ugyanúgy hatástöbbszöröző erő! Tehát, ha valamit jól csinálsz, a marketing erejével sokszoros hatékonysággal fog terjedni,de ha valamit rosszul csinálsz, akkor az olyan erővel fog terjedni, ami meghazudtol minden természeti törvényt, főként a fény terjedési sebességét fogja lepipálni…

Namost, a franchise-t is hatástöbbszöröző erőnek tartják a szakemberek, és az is, mégis teljesen más, mint a marketing, mert a franchise egyben képes jobbá is tenni a dolgokat. Ugyanis, ha valami nem jó, nem vonzó üzletileg, akkor senki nem fog rá jelentkezni franchise bérlőként, illetve, mire egy ötletet végigviszel a franchise kidolgozásának procedúráján, addigra tökéletes lesz!

De akkor tegyünk is tisztába néhány fogalmat!

Franchise: az a rendszer, az a know-how, az az üzleti és szakmai tudáshalmaz és módszertan, amit kulcsrakész módon, a rendszer kitalálójának és kidolgozójának szándéka és instrukciói alapján bárki működtetni tud, aki betartja az adott rendszer szabályait.

Általában franchise rendszeren egy üzleti kiszolgáló-egység megtervezésétől, létrehozásától, működésének megkezdésétől kezdve, a működtetésen át, az üzletből való kiszállási stratégia mentén történő lezárásig értjük egy duplikálható vállalkozás életét.

A Norbi Update pékség egy franchise rendszer egy egysége.

A BioHair fodrászüzletek egy franchise rendszer egy-egy egységei.

A kisebb CBA üzletek a franchise egységei, de így működik a legtöbb MOL töltőállomás is, illetve ami biztosan ismerős lesz: ilyen a McDonalds, a Burger King, és a KFC is.

Franchise bérbeadó: az az ötletgazda, aki kitalálta, kipróbálta, élesben tesztelte, majd rendszerbe formálta, és a lehetőséget más vállalkozások számára átadja.

Franchise bérlő: az, aki megveszi a jogot arra, hogy egy egységet üzemeltessen.

Mesterfranchise: mikor az ötletgazda kizárólagos franchise bérbeadói jogot ad olyan vállalkozásnak, aki majd egy adott országban a bérlők számára adja tovább az egységüzemeltetés jogát. A nemzetközi terjeszkedés legfőbb eszköze a franchise esetében.

Licenc: jog az egység üzemeltetésére, amely jogot csak bérelni lehet, örökös megvásárlásra nincs lehetőség, ez által pl. nem örökölhető! Vannak franchise-ok, amikben éves bérleti jog van, és van olyan, ahol csak egyszeri licenc díjat kell befizetni.

A variációk száma a díjakat és árakat tekintve a végtelennel határos.

Havi díj: lehetséges, hogy havi bérleti díjat is kérnek a franchise használat után, vagy jutalékot a forgalom, vagy a vevők száma alapján. Külön kiköthető még havi hozzájárulásként marketingdíj, ami az egész rendszer marketingjét, és az ezzel kapcsolatos innovációkat támogatja.

Ha valaha a passzív jövedelem definícióját kerested, akkor a franchise-ban pont azt találod meg!

 

Franchise-om legyen vagy saját cégbirodalmam?


A Starbucks alapítója, Howard Schulz írja le részletesen a “Sztárkávéház” című könyvében azt a gondolatmenetet, aminek folyamán és végén, rendszeresen, és újra és újra úgy döntött, hogy NEM franchise rendszerben fogja terjeszteni a cégét, hanem saját tulajdonban tartja az egyes egységeket.

Inkább befektetőket vont be – az első egység megnyitása utáni egységek nyitásához hónapokig semmi mást nem csinált, csak pénzért kilincselt, sokszor megalázkodva -, és adott nekik hatalmat a cégben, mintsem kiszolgáltatta volna a tudást és a gondolkodásmódot független vállalkozók számára. Ő abban hitt, hogy azt az értékrendet, amit létrehozott, és amit az első kávézója közvetít, csak az ő állandó és szoros felügyelete képes magas színvonalon tartani, nem mellesleg az új célokat is csak úgy tudja elérni, ha minden egy kézben összpontosul.

Ugyanakkor később el kellett ismernie, hogy franchise-t létrehozni valószínűleg ezerszer könnyebb lett volna, kevesebb munkával sokkal több profitra tehetett volna szert. Sok-sok év elteltével mégis kénytelen volt nyitni a franchise irányába, mert például repülőtereken nem nyithat bárki üzleteket, mint ahogy a világ minden zugába is igen nehéz eljutnia egyetlen szűk – bármilyen bőséges erőforrásokkal is rendelkező – kis csoportnak.

Mikor jó a saját cégbirodalom?

Amikor üzleted van, ahol eladsz, akkor könnyű eldönteni, hogy vállalod-e az újabb egység megnyitását, vagy pénzért átadod-e másnak a lehetőséget franchise rendszerben, közben annak is részesülve a javaiból.

Ha nem akarod letarolni az egész országot, hanem csak egy szűk területre akarsz fókuszálni – pl. egy vidéki nagyvárosban 2-3 bolttal -, akkor nincs szükséged franchise-ra, az is jó, ha te tartod kézben a három boltodat, de azt azért tudni kell, hogy már egy bolt felügyelete is a rémálom kategória lehet, főleg, ha sikerül felvenned bolti szarkát eladónak… Ha három boltod van, legalább háromszorozódik a kockázat.

Egy boltot könnyű duplikálni, akár te akarod csinálni, akár valaki másnak adod át a titkokat, de fontos kiemelni, hogy a boltfranchise-ok leginkább a termék nagykereskedelem céljából jönnek létre! Tehát minden franchise-partnerük egyben leginkább a kiskereskedelmi felvásárló egységük is. Tehát sok-sok franchise leginkább csak látszat franchise, mert leginkább termékforgalmazó hálózat, egy kis plusszal (plusz arculati elemek, marketing támogatás, üzleti tanácsok, stb.)

Hogy működnek általában?

A nagykereskedő – gyártó – létrehoz egy kiskereskedelmi egységet, teszteli a bolti értékesítést, majd kidolgozza rá a franchise-rendszert, és azt vonzóvá teszi független vállalkozások számára. Ezek után gyakran már azt az egy kiskereskedelmi egységet is eladják – átadják működtetésre – franchise partnernek, hiszen számukra a pénzt a nagykereskedelem hozza leginkább!

Franchise

Franchise

A cégbirodalom – egyetlen egység, jól felépített hierarchiával – jó megoldásnak tűnhet olyan esetekben, mint amilyenben te is vagy: te vagy az arca, lelke, motorja a vállalkozásnak, és a növekedést úgy oldod meg, hogy embereket veszel fel különböző területek (osztályok) irányítására, és maximum olyan embereket képzel ki magad “alá”, akik csak a töredékét tudják annak, mint amit te tudsz.

De ez – az én tapasztalatom szerint – nagyon nehezen járható út.

Ugyanis óriási a kérdés: KI-MI HOZZA A VEVŐKET?

A tudatos marketingtevékenység, aminek eleinte biztosan te vagy a közepén, és amikor már nem bírod a hajtást, akkor kiszervezed.

Ami óriási hiba lenne, soha ne kövesd el!

Az utóbbi 4-5 évben óriási lendületből fantasztikus eredményeket elérő cégek vezetői két dolgot mondhatnak el magukról: nem adták ki a kezükből a stratégiát, és nem adták ki a kezükből a marketinget.

Lehet, hogy felvettek asszisztenseket, de a döntés, a stratégia, és a marketing mindvégig megmaradt a tulajdonos kezében. Erre kiváló példa a Mannaszappan.

Lehet nagyon nagyra fejlődni, de azt el lehet felejteni, hogy majd valaki csinálja helyetted a húzós dolgokat, és leveszi a válladról a döntések terheit. Leveheti, csak azt nem fogod később magadnak megköszönni.

A saját cégbirodalom – klasszikus céghierarchia – további árnyoldala egy tanácsadó vállalkozás esetében, hogy ha hozzáférhetőnek tűnik a szellemi anya/atya – tehát te, mint főtanácsadó ott vagy a csúcson -, akkor az alattad lévő tanácsadók ereje irtózatosan erodálódik a te jelenléteddel, mert amíg a forrás elérhető, addig senki nem akar a csapról inni…

Folytatása következik….

Kellene egy tuti biznisz?


Emlékszem, évekig ábrándoztam arról még alkalmazott koromban, hogy “istenem, de jó lenne, ha internetezésből meg lehetne élni…” Egyszerűen imádtam a net előtt ülni, beszélgetni, információkat keresni, és azt kutatni, hogyan lehetne ezzel pénzt keresni.

Annak idején még az volt az alap üzleti modell, hogy csinálsz egy nagyon informatív, rengeteg cikket felvonultató oldalt, amihez persze szerkesztőgárda sem árt, és hirdetéseket jelentetsz meg rajta, és így a hirdető fizet neked, ez által megfinanszírozva a felhasználók számára létrehozott tartalmat.

Láttunk már ilyet akkoriban is, ott volt az index.hu, az origo.hu, és sok más kezdeményezés, amik aztán gyorsan eltűntek a süllyesztőben.

Mire észbe kaptam, már itt volt a web2.0, ami csavart az üzleti modellen: már nem biztos, hogy a szerkesztőségek állítják elő a tartalmat, hanem inkább adjunk publikálási lehetőséget – és nem olvasói levél formában – a látogatóknak, ők generálják a minőségi tartalmat, és helyezzük el a hirdetéseket az általuk gondozott felületeken!

Hódító útjára indult a WordPress, a különböző fórumok, és a nagy portálokhoz csatlakoztatott blogszolgáltatók – blog.hu -, vagy épp a saját lábukon megállni kívánó blogközösségek – blogter.hu – amik viszont leginkább eltűntek a süllyesztőben.

Évekig hittem azt, hogy csak ez az egyetlen üdvözítő modell létezik az Interneten, de aztán szerencsére beletanultam kicsit a marketingbe, és rájöttem, hogy igazából bármit el lehet adni a neten, nemcsak hirdetési helyet. Terméket, szolgáltatást, tagságot, bármit.

De aztán jött a következő kérdés – mert ezek a kérdések már csak ilyenek: ha megválaszolsz egyet, máris ott liheg a nyomában a következő, kínzó kérdés -, hogy: de mégis MIT érdemes eladni, amit biztosan nagy tömegek akarnak majd megvenni?

Nem mesélem el az elmúlt 8 év történetét, de erre a kérdésre is az a válasz, hogy BÁRMIT. Mert bármit megvesznek, amiről azt gondolnánk, hogy úgysem kell senkinek, illetve tutinak tűnő termékkörrel is mellé lehet lőni.

Ami viszont észveszejtően fontos, és amit a saját bőrömön is megtanultam, hogy bármit is adsz el, jóval nagyobb haszonnal kell eladnod, mint amennyiért megvetted.

Arra nem lehet hosszú távon alapozni, hogy megveszel egy terméket, és eladod majd 15-20%-kal drágábban. Ez nem lehet tuti biznisz mert abból a 15-20%-os árrésből kell MINDENT fizetned, beleértve a családod nyaralását, az új autót, a nagyobb lakást, stb.

Persze, hanyatthomlok-rohanósan jó bulinak tűnik, hogy ha megkeresed a minimálbért ezekből a 15-20%-okból, de ha drasztikusan nem tudod növelni az eladások volumenét hónapról-hónapra, akkor előbb utóbb befullad az egész, és nem lesz növekedési lehetőséged…

Tehát a tuti biznisz mindig ott kezdődik, hogy a HASZON mekkora tud lenni egy termék vagy szolgáltatás eladásán.

Konzultációs szolgáltatást akarsz eladni, és az óradíjad 30ezer forint? Nem rossz! (Persze arra ne alapozd a következő 50 évedet, hogy a hét minden napján majd 100 órát fogsz dolgozni…)

De mennyit kell egy órádba befektetned? Irodabérlés? Rezsi? Biztosítás? Utazás? Stílusos megjelenés? Stb.? Ezeket neked vajon a méhek hordják össze?

Senki nem fogja tudni megmondani, hogy tuti-e a bizniszed, csak te magad, és ehhez semmi más nem kell, csak számológép!

Az összes kiadást számításba kell venned – a családét is, elvégre oda keresel a vállalkozásoddal (remélhetőleg) -, mondjuk egy évre (igen, mert szezonálisan mások lehetnek a költségek), és aztán ezt a számot először meg kell szoroznod 1,5-tel (mert tutira kifelejtesz egy csomó mindent, például a hirdetési és marketingköltségeket!), és ezt a kapott eredményt el kell osztanod az egy évre jutó ügyfelek számával. Ez lesz egy ügyfél költsége.

Egyetlen ügyfélé.

Ezek után tudnod kell, hogy mennyit fizet a kasszádba átlagban (mindent összeadni, és elosztani az ügyfelek számával) egy ügyfél, és a leggyakrabban mennyit fizetnek az ügyfelek (módusz). Kosárértéknek is szokás ezt a számot nevezni, de általában csak a mediánt nézik, ami igen félrevezető lehet – persze nem csoda, hogy ezt nézi mindenki, általános iskolában ezt tanítják! Mindkét értéket meg kell vizsgálnod, ha vannak már ügyfeleid. Ha még nincsenek, akkor természetesen vakon repülsz egy darabig, míg nem lesznek adataid, de ha a költségeiddel kapcsolatban őszinte voltál, akkor ügyesen be tudod lőni az árakat.

Ha az ügyfél által fizetett ár, és az egy ügyfélre eső költség között nincs legalább 1.5-szörös szorzó, akkor veszélyes vizeken evezel… Ha 2szeres a szorzó, akkor nagy gond nem lehet, de ha 1,1-1,3 között van, az akár életveszélyes is lehet.

Akkor futhat a szekér egy darabig, mert az árstratégia a szélesebb közönséget célozza, de ha csak egy szeg is kiesik a szekérből – pl. egy szolgáltató megemeli az árait, ami az utóbbi években, rezsicsökkentés ide vagy oda, bizony a vállalkozásokkal megesett -, akkor összeszakad alattad a járgány.

A tuti biznisz titka a matek.

Nem túl bonyolult, általános iskola 5. osztály.

És persze egy kis őszinteség sem árt, meg szembenézés az olykor rusnya tényekkel, amiket a számok mutatnak.

Mi a garancia arra, hogy egy üzlet sikeres lesz?

Garanciát csak egy esetben kaphatsz, ha franchise rendszerhez csatlakozol>>

Minden más esetre ott a végtelen bizonytalanság és a mastercard.

Hogyan lehet aktivitásra bírni a látogatókat?


Negyedik örök kérdés a weboldalak tartalmával kapcsolatban, – első három örök kérdés itt>> – illetve állandó probléma a weboldal tulajdonosok számára, hogy “mégis hogy a bánatba bírjam a látogatókat kommentelésre, hozzászólásra, urambocsá’ megosztásra?”

Az oldalról való megosztást erőltetni általában teljesen felesleges, mert sokkal jobban működik, ha te megosztod a rajongói FB oldaladon a tartalmat, és majd onnan továbbosztják a rajongók. A weboldalakon lévő megosztás gombok nem mindig úgy funkcionálnak – pl. nem illeszkednek szorosan a dizájnnal, kilógnak, nem látszódnak fontos dolgok -, ahogy azt elképzeljük, és azt is figyelembe kell venni, hogy az Olvasók óriási csoportja netezik már mobilról, onnan megosztani meg pláne bajos. Tehát a weboldaladon a cél leginkább a hozzászólások generálása lehet, már csak az a kérdés:

Hogyan lehet elérni, hogy hozzászóljanak a cikkekhez?

A válasz: kérdéssel, vagy nagyon megosztó tartalommal, illetve azzal, hogy az oldaladat klubnak használják a látogatók, ahol jót lehet beszélgetni.
Menjünk sorban!
Kérdés: ha a cikkben, vagy kifejezetten a cikk végén kérdést teszel fel, akkor az Olvasó válaszolni akar, ez ennyire egyszerű. Persze az, hogy válaszol-e végül, az sok minden függvénye. Ma az Internetezők közel fele mobiltelefonról böngészi a netet, mobilon márpedig elég nehéz bármit is bepöntyörészni… Mire átjutunk az “Add meg a neved, email címed, és a honlapod címét, ha van” mezőkön, már ötször leizzadtunk, és akkor hol van még a hozzászólás java?
Szóval, az, hogy akarnak válaszolni, vagy ki akarják fejezni egyetértésüket, hozzáfűzni valójuk van a témához, az nem jelenti azt, hogy fognak is. De tudd, hogy sokan akarnak, csak végül nem teszik meg, mert olyanok a körülmények. Ezt a verziót lehet ötvözni a “hálálkodós tartalommal”, amikor annyira hasznos anyagot adsz, amit egyszerűen nem lehet nem megköszönni!

Megosztó tartalom: a megosztó – mindenki ért hozzá – tartalmak képesek sok hozzászólást generálni, csak kérdés, hogy minek… Annak idején hatalmas öröm volt, ha bárki hozzászólt az oldalunkhoz, de ennek ma már nincs akkora jelentősége. Attól nem lesz több vásárló, ha minden poszt alatt véres veszekedés van, és akkor sem, ha a posztok alatt rózsaszín ködfelhőt vél kirajzolódni az újonnan érkező látogató. Az egyik elriasztó, a másik pedig bekapcsolja az “aha, biztos minden ilyen szép és kerek, ahogy elmondjátok…” gyanakvás kínzó érzését.
Szóval nem érdemes vitákat generálni, hogy több legyen a hozzászólás, mindamellett állást illik foglalni olyan témákban, amik megosztóak, és kapcsolódnak a te témádhoz. Ha véleményvezér akarsz lenni, akkor vezérkedni kell, ez van. Az “inkább nem mondok semmit, csak legyen béke és szeretet” kommunikáció nagyon cuki, csak ez által sok pénz maradhat az asztalon (nem a hozzászólások száma miatt, hanem a nem karakteres imázs miatt.)

Klubszobának használják a blogodat, és bármi is a téma, beszélgetnek egymással: ez szép eredménynek tűnhet, sok felhasználót mozgató blogoknál látszik, hogy a cikkek többsége alatt több száz hozzászólás születik, de tudni kell, hogy ezek szubkultúrákat érintő, főként az ő problémájukról értekező oldalak, általában bevétel nélkül… A sok irreleváns hozzászólás ráadásul gyengítheti az oldal SEO erejét is, így erre üzletileg erre alapozni teljességgel felesleges.

Ezek alapján azt gondolom, hogy a hálálkodásra okot adó tartalmak, és esetleg ezek végén a kérdés feltevés az, ami előremutató lehet, a másik kettőre viszont nem érdemes alapozni.

Hogyan írjunk hasznos tartalmat? Mi számít manapság hasznosnak?
A Marketing- és Webszövegírás tréningen nemcsak kiderül, de meg is valósítod>>

3 örök kérdés a weboldalak szövegével kapcsolatban


1.) Milyen rendszerességgel kell írni a weboldalra?

Nagyon nagy valószínűséggel sokkal többször, mint eddig csináltad, vagy mint amennyit a szíved mélyén szeretnél. Ha megnézzük a jelenleg is nagyon sikeres oldalakat, akik az elmúlt 1-2 évben lettek igazán sikeresek, és nem tekint vissza a márkájuk 8-10 éves múltra, azt kell mondanom, hogy a heti három, másképp kifejezve az évi 150 cikk az egy nagyon jó eredményeket hozó cél lehet.

Mi van akkor, ha ennél kevesebbet tudsz csak írni? Máris mehet a levesbe az oldalad?

Nem! Ezek a számok nagy piaci versenyben működő oldalaknál tekinthetőek alapvetően célnak, ha a te piacodon nincs olyan hatalmas tolongás, mint például a nyelviskoláknál, akkor ennél kevesebb cikk is elég LEHET. De ne ringasd magad abba a hitbe, hogy “á, elég lesz kéthetente egyszer írnom”, mert szerintem mindig résen kell lenni: bármikor jöhet egy grafomán konkurensed, aki pont a te célközönségedet célozza, és néhány hét alatt elszipkázza az Olvasóidat, ügyfeleidet, csupán csak azzal, hogy sokat ír. Mindig írj, amikor csak lehet, és ha egy-két hétig nem jön az ihlet, nem kell kétségbe esni, de aztán gyorsan fel kell majd venni a fonalat.

2.) Tegeződjünk vagy magázódjunk?

Örök kérdés, mióta létezik az Internet: tegeződjünk, vagy magázódjunk az oldalunkon? Most, 2015-ben, 15 évvel az évezredforduló, és kitudja hány évvel az Internet elindulása után azt kell tudnunk, hogy a tegeződés az alap az internetes kommunikációban.

Velem rengetegszer előfordult már, hogy 80-90 éves Olvasóimmal tegeződtünk a levelekben, majd amikor személyesen találkoztunk, még külön megegyeztünk, hogy “akkor továbbra is tegeződünk, jó?” Már a szépkorúaknál is természetes a tegeződés a neten, és pozíciótól is független.

Ugyanakkor vannak területek, ahol még mindig a magázódás áll inkább “kézre, szájra, agyra”. Például az ingatlaneladásnál. Vagy magas áras üzleti csomagoknál, de nagykereskedőtől is láttam már, hogy magázódik, és egyáltalán nem hat furán.

Ha számodra az Ön a természetes, akkor maradj annál, csak tudd: a tegeződés nagyon elfogadott ma már, és ez az alap, és sokkal közvetlenebbnek hat a magázódásnál. Nyugodtan tegeződj, senki nem fog megsértődni! (Aki igen, az meg úgysem vásárolna tőled.)

3.) Milyen hosszú legyen egy cikk?

Ha keresőoptimalizálási céloknak is meg akarunk felelni – márpedig miért ne akarnánk? Akarjunk, pont ez az egyik legfontosabb cél! -, akkor legalább 300 szót kell tartalmaznia a cikknek, ami azt jelenti, hogy majdnem egy A/4-es oldal pl. a Wordben. Ugyanakkor van egy olyan szám is, hogy maximum 500 szó legyen.
Nálam okosabb SEO guruk majd biztosan elmagyarázzák, hogy miért is pont maximum 500 szó a határ, de úgy gondolom, hogy az ilyen számok alapvetően nem stimmelnek a Google irányelveivel… Ugyanis a Google számára a legfontosabb a felhasználó  – naná, az adatainkból és szokásainkból élnek! -, és ha egy összetettebb témát 500 szóba préselünk, akkor a felhasználó nem biztos, hogy boldog lesz. Azt gondolom, hogy ha egy cikk jóóóóóóó hosszúra sikerül, és vannak Olvasói, akkor főnyeremény, és lényegtelen, hogy hosszabb 500 szónál.
De azt is gondolom, hogy az ilyen számok sem véletlenül forognak közkézen, valami valóságalapjuk lehet azért. Szerintem nem kell erre rágörcsölni, hogy maximum 500 szó lehet, inkább a minimum 300-at kellene figyelembe venni. (Meg hát ugye, ha a 300 igaz, akkor az 500 miért ne lenne az?)

Ha hosszúra sikerül egy cikk, azért ne törd ketté, hogy két 490 szavas legyen belőle, mert az Olvasók sikítófrászt fognak kapni, ha állandóan kattintaniuk kell a folytatásért, de a ló túloldalára sem kell átesni, mely szerint “tojok én a szavak számára”, mert nagy eséllyel csak hónapok múlva fog kiderülni, hogy rossz volt a végletes stratégia. Legyen IS-IS! Ilyen is, olyan is.

Folytatás a Kreatív Marketing- és Webszövegírás tréningen>>

A telefonhívás 2.


(Az első részt itt találod: A telefonhívás>>)

Zsuzsa a következő hetekre úgy emlékszik, mint valami rózsaszín, meleg szélviharra. Elindította a honlapját, feliratkozott az összes online marketinges és marketinges hírlevelére, itta magába a rengeteg, néha egymásnak ellentmondó információt, és közben Dani segítségével saját youtube csatornát is indított, melyre óriási elánnal gyártotta a videókat. Nap mint nap leült a videót is vevő fényképezőgépe elé, és úgy beszélt különböző témákról, mintha egy barátnőjének mesélne róla.

Élvezte a pörgést, a nyüzsgést, az újdonság varázsát… de egy kellemetlen dologgal nem számolt. Azzal, hogy minden szabad, és csak látszólag szabad percét a neten töltötte, a honlapját bütykölgetve, videókat töltögetve, és már a következő lépésen morfondírozva, hogy hogyan szólítsa meg az embereket a Facebookon, ismét telefonhívást kapott. De ez a hívás most nem jó, hanem rossz hírt hozott. Az egyik fodrászlány volt az a szalonból, aki röviden bejelentette, hogy a pangásra való tekintettel megválik a csapattól, és másik helyre megy.

Zsuzsa hosszú percekig állt a már süket telefont a fülére szorítva, és úgy érezte, mintha a padló imbolyogna a talpa alatt. Agyában mantraként villódzott a “pangásra való tekintettel – pangásra való tekintettel”. Pangás. Pangás??? Kérdezgette magától félhangosan.

Azonnal autóba pattant, és a fékpedált teljes egészében kihagyva a munkából, elszáguldott a szépségszalonhoz. Már az gyanús volt számára, hogy meg tudott állni az üzlet előtt, hiszen az volt az alap, hogy meg kellett kerülnie a háztömböt, hogy végre parkolóhelyet találjon, és a lehető legrosszabb sejtésekkel lépett be az ajtón.

De odabenn látszólag minden rendben volt. Egy ügyfél ült az egyik székben, egy másik pedig éppen időpontot egyeztetett a műkörmössel, aki a legutoljára felvett alkalmazottja volt Zsuzsának, és bár a várakozó fotelek üresek voltak, de hát ilyen bármikor megeshet, hogy a jó szervezés következtében nem torlódnak össze az ügyfelek!

Egy hatalmas légvételt követően kifújta magából a felgyülemlett stresszt, és amikor az időpontot egyeztető ügyfél kilépett az ajtón, intett a lányoknak, és összeültek a hátsó kis konyhában egy gyors beszélgetésre.

–Lányok, most hívott Dóri, percekkel ezelőtt, és bejelentette, hogy nem jön többé. Mi történik itt??? – bármennyire is igyekezett, képtelen volt letörölni az arcáról a kétségbeesés és az értetlenség nyomait.

A lányok – Tünde és Andi – csendesen ültek egymás mellett, kezük a mellkasukon összefonva, és csak a padlót bámulták szomorúan.

–Mi folyik itt csajok? – Zsuzsa komolyan kezdett megijedni, de az ijedtségbe már idegesség is feszült. Hát mit szórakoznak ezek itt vele a hallgatásukkal, amikor neki azonnali információkra van szüksége?

Andi és Tünde egymásra néztek. Tünde egy aprót biccentett, mire Andi vett egy nagy levegőt, és nekikezdett:

–Az a helyzet Zsuzsa, hogy mióta rákaptál erre a netes hülyeségre – ne értsd félre, imádom a videóidat, és imádok itt dolgozni, és szerintem Tünde is így gondolja -, de azóta itt se vagy! Sorra mondtuk le az ügyfeleket, és az van, hogy mostanában már fél napokat csak a lábunkat lógatjuk, és egymást bámuljuk. – Fejezte be hirtelen, majd hozzátette – Meg a videóidat a telefonunkon…

Zsuzsa nem kapott levegőt, legalábbis úgy érezte, hogy nehezére esik beszívni, kifújni, mintha a feltoluló dühös gondolatok, és számonkérő kérdések útját állták volna az oxigénnek a szervezetében.

–Mi… mi… ki… miazhogy, hogy itt se vagyok? De hát állandóan itt vagyok! A szabadidőmből veszem el a pillanatokat, hogy a weboldalt meg a videókat csináljam! Nem tehetek róla, hogy most éppen fizetésnap előtt vagyunk, és kevés az ügyfél, tudjátok, milyen ez! – a szeme villámokat szórt, bár ő inkább azt érezte, hogy kiszáradtak és égnek, és mindjárt kitör belőle egy jóféle síráscunami.

Tünde vette át a szót, közben kezét megnyugtatólag Zsuzsa karjára helyezte. Halkan beszélt, de határozottan.

–Zsuzsa, én megértem, hogy magával ragadott ez az online világ, de hidd el nekem, amit te perceknek érzel, azok órák! Az, amikor a múltkor itt csináltad az üzletben azt az 5 perces rövid videót, emlékszel, a hajfestés legalapvetőbb titkairól – Zsuzsa itt bólintott egyet, hogy igen, emlékszik -, az KÉT ÓRÁBA tellett! – nyomta meg Tünde a szavakat jelentőségteljesen. – 5 percért megéri a két óra, Zsuzsa? – tette hozzá a kérdést.

Zsuzsában egyből fellázadt a kisördög:

–Dehogy két óra, ne viccelj már, hát… – de amikor látta azokat a szomorú szempárokat, ahogy rászegeződnek, rájött, hogy hiába is magyarázkodik.

Igen, ettől félt a szíve mélyén… Hogy az, amiben ő annyira jól érzi magát, az egyrészt eredményt sem hozott még, másrészt azok a percek tényleg lehetnek órák…

–Mennyire súlyos a helyzet? – kérdezte alig halható hangon.

Tünde megköszörülte a torkát, és elkezdte sorolni, Zsuzsa számára olyan hosszan, hogy rájött, ebből a szituációból már fél perc is sok.

–Dóri nem véletlenül ment el, megunta, hogy nem lehet téged elérni, nem foglalkozol itt semmivel, az ügyfelek pedig azt unták meg, hogy várniuk kell rád. És már pénz is alig van a kasszában – vonta le a végső konklúziót nagy lendülettel. De még volt egy utolsó tőrdöfés a tarsolyában: –Ez a hölgy, aki most volt itt, akivel beszéltem… na, ő is lemondani jött…

Zsuzsa úgy érezte, rászakadt az ég. Reszkető kézzel kotorászott a határidőnaplója után, és felütötte annál a napnál, amikor a TV-ben volt. Azóta 8 hét telt el, és ahogy lapozgatott, kénytelen volt szembesülni azzal, amit bármelyik nap megláthatott volna, ha akar: a tévészereplés hetében már elkezdtek ritkulni az beírások, és az utolsó hat hétben már üresen tátongtak az oldalak a határidőnaplóban.

Már maga sem tudta hogyan, de elköszönt a lányoktól, beült valahogy a kocsiba nagy nehezen, de mintha sem a keze, sem a lába nem akartak volna engedelmeskedni az akaratának. Beindította a motort, majd hagyta, hogy elárassza a mindent elmosó zokogás.

“Mit csináltam rosszul? Mit csinálok rosszul? Miért pont most történik ez?”

Néhány percnyi – vagy órák teltek el? – sírás után elindult haza. Ahogy belépett a lakásba, az első, amire a pillantása esett, a monitor volt, rajta a hívogató, elvarázsoló weboldallal, amire olyan büszke volt, és a tálca jobb alsó sarkán rögtön látta azt is, hogy 8 üzenete érkezett. Biztos a hírlevelek – gondolta, amiket úgy olvasott, olyan izgalommal, mint kislány korában a paplan alatt a zseblámpa fényénél Robinson Crusoe történetét.

Elgyötörten húzta ki a dugót a konnektorból, a gép pedig egy rövid “bzz” hanggal leállt.

Leroskadt a legközelebb eső székre, újra elővette a határidő naplót, és azt lapozgatta, főleg annál a TV-s napnál időzve sokat, mintha a papírok pergetése adná meg a választ.

Eszébe jutott, hogy mit olvasott annak idején a vállalkozásépítésről szóló könyvekben… hogy nagyon nem mindegy, hogy céget építesz, vagy munkahelyet magadnak… mert ha ez utóbbit, és kiszállsz, akkor összeomlik az egész.

Bele sem mert gondolni, hogy mekkora a baj, de igazság szerint nem az aggasztotta, hogy nem lesz pénze, hogy nem tudja kifizetni a költségeket, hanem attól a gondolattól esett kétségbe, hogy nem foglalkozhat azzal, amit szeret.

Élete során mindig igyekezett azzal foglalkozni, amit szívvel-lélekkel tudott csinálni, mert abban mindig sikeres is volt, anélkül, hogy nagyon meg kellett volna feszülnie.

Most, hogy ott ült, és ahogy egyre inkább elszürkültek a fények, majd rásötétedett, rá kellett jönnie, hogy az, ami húsz éven át működött, az nem biztos, hogy ma is működőképes, és ami mostanában nagyon menő, az nem jelenti azt, hogy azonnal eredményeket is hoz.

Az utcai lámpa fénye bevilágított a nappaliba, és Zsuzsa meglepve vette észre, hogy a fény megcsillan a határidőnapló gerincén, ott, ahol arany betűkkel az évszám van rányomatva. Ezt hirtelen jelnek vette. Kezébe vette a könyvet, és azt figyelte, hogy az év eddigi időszakát jelző lapok mennyire gyűröttek, míg a még el nem jött napok lapjai mennyire simák és frissek.

Megpörgette a lapokat, és meg sem lepődött, hogy kis cetlik tucatjai estek ki közülük, ringatózó himbálózással közelítve a padló felé. Volt idő, amikor még cetlikkel kellett kipótolni a napokat, mert nem fért fel az a rengeteg telefonszám és időpont egy naphoz, de hát mégis oda tartoztak.

És akkor bevillant az ötlet.

Telefonszámok!

Zsuzsa felugrott, azonnal villanykapcsolót keresett, és úgy érzékelte, hogy azon mozdulattal a komód felső fiókját is kinyitotta, és az abban tárolt régebbi határidőnaplókat kereste a tekintetével. Ott volt az elmúlt 10 év összes napja egy fiókba zárva.

Kivette az előző két évet, majd nekiült, és elkezdte kiírni az összes telefonszámot és hozzá tartozó nevet egy félbehajtott A/4-es lapra. Amikor teleírta, újat kezdett. Aztán még egyet. Ekkor már megszállottként dolgozott, és persze közben felmerült benne, hogy mi van akkor, ha egy számot többször is felír, vagy egy névhez több szám is tartozik? De egyelőre nem aggódott ezen, egyszerűen hajtotta a vágy, hogy megtudja, mekkora adatbázis van a birtokában.

1893 – hogy mi történt abban az évben, az Zsuzsát a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, de mire hazaért a család többi tagja, addigra ő kisimult arccal, boldog mosollyal nézett a következő napok elé. Mert tudta, hiszen eldöntötte: mindenkit fel fog hívni a listáról,mind az 1893 embert, akinek a száma megvolt a határidőnaplójában.  Azokkal kezdi, akik lemondták az időpontokat az utóbbi hetekben, és akiknek várható volt a felbukkanásuk, de nem jelentkeztek be. Van remény! Újra kezébe veszi a dolgokat, újra ezer százalékon tér vissza az üzletbe, azt meg majd szépen apránként, valakinek a segítségével megoldja, hogy a weboldal is épüljön, és a Facebookon is megtalálják a szalont a hölgyek. Van remény, van idő, van telefon, vannak lehetőségek, ez a lényeg.

A férje a vacsora utáni mosogatógépbe való pakolászás közben megkérdezte a magában halkan dudolászó feleségét:

–Mi jár a fejedben?

–Á, semmi, csak 1893 telefonhívás…

Vége

Tanácsadó Akadémia azoknak, akik inkább nagyban akarnak gondolkodni>>

 

A telefonhívás


Zsuzsa vérprofi tanácsadó volt a szakterületén, és élvezte is ennek minden előnyét. Hosszú út vezetett a csúcsra, nyugodtabb pillanataiban – amikből nem volt túl sok az életében -, szerette is végiggondolni a pályáját. Ő tipikusan az az ember volt, aki sosem felejtette el, honnan indult, és hogyan jutott el oda, ahol most volt.

A középiskola befejezése után, mivel a szülei nem tudták taníttatni, rögtön dolgozni ment. Egy éppen privatizált, hatalmas gyártócégnél talált adminisztrátori munkát, amiben nagyon jól érezte magát. Rengeteget dolgozott, élvezte a pörgést, a nyüzsgést, úgy érezte, kivirágzik munka közben. A támogató közegben úgy döntött, tanul még. Elvégzett néhány, a munkájához szükséges okleveles képzést, és a maga örömére is tanult, ha csak ideje engedte.

A házasságkötés és a családalapítás boldogságban fürdő évei közben úgy döntött, nem megy vissza dolgozni kicsiny gyermeke mellől, hanem saját vállalkozást alapít. Néztek is nagyokat az ismerősök, rokonok, kollégák, honnan van ennyi bátorsága; és persze volt olyan is, aki megkérdezte “mi jogosít fel arra, hogy vállalkozz?”

De Zsuzsa ment előre, mint egy tank, eltökélt volt, szívós, és kreatív. Azt találta ki, hogy kisvállalkozások számára fog könyvelési- és adótanácsokat adni. Ő maga nem végzett könyvelési munkákat, csak tanácsokat adott, a külső szemlélő objektív perspektívájából.

Néhány évig ment is a dolog, de a kezdeti növekedési lendület abbamaradt, és Zsuzsában már érlelődött is a váltás gondolata.

Mindig is szerette a szépet maga körül, és még annak idején, a gyári adminisztrátori munkája időszakában elvégzett több, szépséggel kapcsolatos tanfolyamot is. Volt műkörmös, kozmetikus, sminkes, pedikűrös végzettsége is, csupán a maga örömére, így egy olyan héten, amikor egyetlen ügyfele sem jelentkezett, úgy döntött, hogy indít egy szépségipari vállalkozást IS.

Zsuzsa úgy érezte magát ezekben a hajtós, egymás után száguldó napokon, mint annak idején a gyárban. Ismét kivirult, úgy érezte, megint van előtte jövőkép, és a pénz is szépen csengett a kasszában.

Néha persze úgy érezte, hogy állva el tudna aludni, de mit számított egy kis fáradtság!

Teltek a hónapok, évek, Zsuzsa feladta az adótanácsadói praxist, és kizárólag a hölgyekkel foglalkozott, akik szépülni jártak hozzá. Már két fodrász is dolgozott mellette, így teljes körű szolgáltatást tudott nyújtani.

Imádta ezt csinálni. Imádta, hogy bejött hozzá egy kócos, elgyötört arcú nő, és néhány óra múlva egy üde tekintetű, büszke járású csinos hölgy lépett ki az ajtón.

Közben rengeteg tanáccsal látta el az ügyfeleket. Mit vegyenek fel, hogy a friss, fiatalos arcszínük ne tűnjön sápadtnak. Milyen ruhát öltsenek magukra különböző eseményekre; kinek milyen viselet nem ajánlatos, és így tovább a végtelenségig.

Igazi átváltoztató szalont működtetett, ami kívül-belül segített megfiatalodni, megszépülni.

Zsuzsának már az ősidők óta volt mobiltelefonja, bár nem a táska méretűvel kezdte, de a féltégla-szerű monstrum már neki is megvolt.

Kezdetben imádta, amikor a készülék megszólalt azon a jellegzetes hangján, mert az mindig ügyfél jelentkezését jelentette.

Egy napon – már több, mint másfél évtizeddel az első telefonja megvásárlása után – csörgött a telefon. Ez már kicsi volt, már okos volt, már internetezni is lehetett rajta, és igen diszkréten pittyegett. Zsuzsa meglehetős sóhajjal nyúlt a készülék után, mert arra a hónapra már nem tudott új ügyfeleket fogadni, és félt attól, hogy ha ezzel a kuncsaftok szembesülnek, akkor inkább elmennek máshoz, így kissé idegesen szólt bele a telefonba.

–       Tessék, Palotai Zsuzsa vagyok, miben segíthetek? – még kislány korában azt tanulta, hogy mindig készségesen és tisztelettudóan kell beleköszönni a telefonba, és az azóta eltelt évtizedek során már ezerszer megtapasztalta, hogy ez a fajta készségesség egy igazán jó befektetés.

–       Üdvözlöm, Kiss Tamás vagyok a TV2 egyik producere. Egy barátnőm adta meg az Ön telefonszámát. A holnap délelőtti műsorunkba szeretnénk meghívni beszélgetni a női szépségről, mint szakértőt.

Zsuzsa majdnem elejtette a telefont a meglepetéstől, és alig tudta visszatartani a feltörő örömsikolyát, de megemberelte magát, és kissé száraz torokkal, de közben fülig érő szájjal vigyorogva igent mondott. A részletek megbeszélése után reszkető lábakkal rohangált fel és alá az üzletben, és percenként hívott valakit, hogy átütemezze a másnapi ügyfeleket, és persze mindenkinek boldogan újságolta, hogy “megyek a TV2-be!”

A vendégeskedés a tévében nagyon jól sikerült. Egy új világba csöppent bele, de a kamerák és reflektorok kereszttüzében is komfortosan érezte magát. Az kicsit meglepte, hogy mennyi kábel fut a földön, és mennyire sötét van azokon a területeken, amiket az operatőrök és szerkesztők nem akarnak megmutatni a nagyközönségnek, de még ez is tetszett neki. A stúdió egyszerre idézett meg egy elvarázsolt világot és egy űrhajó pilótakabinját, de Zsuzsa számára úgy hatott, mintha otthon lenne. Furcsa, és egyben bizsergető érzés volt.

A beszélgetés pörgős, lényegretörő, de Zsuzsa számára óriási élmény lett. Most érezte át csak igazán azt, hogy mennyire ért a szépség témájához. A  bájos műsorvezető hölgy és sármos műsorvezető kollégája minden kérdésére csípőből válaszolt, egy pillanatra sem tudták elbizonytalanítani a látszólagos naiv kérdésükkel. Zsuzsa érezte, hogy ez az ő terepe: azonnal kérdések  és azonnali válaszok, mint a parlamentben.

Hazafelé autózva azon mosolygott, hogy az ő blokkja után odahajolt hozzá a műsorvezető hölgy, és tanácsot kért a hajviseletével kapcsolatban, és Zsuzsa egy másik hajszínt javasolt neki, meg azt, hogy picit növessze meg.

Hogy honnan volt ehhez bátorsága, miközben a műsorvezetőket stylistok találják “ki”? Maga sem tudta, de azt közölte a hölggyel, amit mindig is gondolt róla már akkor is, amikor még csak a tévé képernyőjén látta.

Zsuzsa megtáltosodva ért vissza a szalonba, és mire belépett az ajtón, már új terv volt a fejében.

“Kell egy honlap, amin keresztül sok embert elérek.”

Keze, mint mindig, a telefont kereste a táskájában, de most nem ügyfelet hívott, nem kollégát, hanem a fiát.

Mikor az akkor már 18 éves Dani beledörmögött a telefonba, Zsuzsa egy orkán erősségével fújta ki a levegőt a száján, és úgy hadarta egymás után a szavakat, mintha attól félne, hogy nem lesz bátorsága végigmondani, ha nem mondja elég gyorsan:

–       Danikám, mit is mondtál a múltkor, hogyan kell youtube csatornát csinálni?

Folytatjuk…

A Tanácsadó Akadémiáról addig is itt olvashatsz:

Tanácsadó Akadémia online üzleti tréning>>

 

Volt egyszer egy tanácsadó


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanácsadó.
A vállalkozását fillérekből indította, és az volt a legfőbb célkitűzése, hogy sok ügyfele legyen. A pénzt jutalékból szerezte, saját szolgáltatása, saját terméke nem volt.

Jól ment a szekér, reggeltől-estig tárgyalt, sokszor még hétvégén is, az ügyfelek egymásnak adták a kilincset, és terjesztették tanácsadónk hírét az ismerőseik körében.

A családnak végre mindenre jutott: nyaralásra, a legújabb kütyükre, divatos ruhákra, autóra, új lakásra.

Teltek az évek, tanácsadónk fáradhatatlan lendülettel és lelkesedéssel tette a dolgát, de valami mintha megváltozott volna.

Reggelente már nem az az arc nézett vissza rá a tükörből, aki annak idején az első tárgyalásokra csinosítgatta magát, hanem egy kissé püffedt tokájú, fáradt, meggyötört, de még azért csillogó szemű arc.

Más is változott: hiába a lótás-futás, deréktájon egyre növekedtek a zsírpárnák. Az eleinte még fiatalos lendülettel, kettesével szedett lépcsőfokok a régmúlt homályába vesztek, és tanácsadónk eljutott oda, hogy tárgyalásai telefonos egyeztetésekor mindig rákérdezett: Ugye van lift az épületben? Ha nemleges választ kapott, akkor egy kávézót javasolt találkahelynek, amelyről tudta, hogy földszintes…

Egy idő és rengeteg munka után saját irodára is tellett: a belvárosban, egy impozáns épületben, ahol portaszolgálat is volt.

Tanácsadónk sokat tanakodott a saját iroda kibérlése előtt, hiszen a több milliósra rúgó kaució-berendezés-első bérleti díj, névjegykártya, és minden nyomtatott prosi lecserélése újra az új cím miatt, igencsak a kisebb vagyon kategóriába estek…

De fő a látszat, adjunk magunkra! – mondta mindig.

A csillogó-villogó külső viszont egyre több gondot rejtett.
Ugyanis minduntalan felbukkantak az üzletben az ifjú titánok.
Akiknek még lobogott a haja a reggeli szélben, akik még kettesével vették a fokokat a lépcsőn, akik még tiszta szívből tudtak mosolyogni, és belenevetni a világ arcába.

Tanácsadónk, egy reggel, amikor az ügyfele a találkozó előtt tíz perccel odatelefonált az irodába, hogy mégsem jön, mert talált egy kedvezőbb jutalékkal dolgozó szakembert, elővette a régi, még középiskolai évei alatt kapott számológépét, és kiszámolta, hogy a tanácsadói pályán eltöltött 20 éve alatt hány munkaórát töltött el az ügyfelekkel.

Nem akart hinni a szemének. Az eredmény láttán arra gondolt, hogy biztosan elromlott a számológép, nem csoda, harminc éves a masina …
De mikor újra bepötyögte a számokat, és újra ugyanazt az eredményt  látta, akkor kénytelen volt elfogadni a tényt: több időt töltött az ügyfeleivel, mint a családjával és alvással együttvéve.

De még egy nyugtalanító gondolat fészkelte be a fejébe magát.

Vajon mennyi lehetett az óradíja ez alatt a húsz év alatt?

Gyorsan felhívta a könyvelőjét, és kért tőle egy táblázatot az elmúlt 20 év bevételeiről. Cseppet sem nyugodt lelki állapotban várta a választ…

Mikor megérkezett, újra elővette a számológépet, és megint nekikezdett számolni.

Tanácsadónk ekkor döbbent rá, hogy ha az elmúlt húsz évet a McDonalds pultja mögött tölti, akkor ugyanazt az órabért kapta volna, mint a saját tanácsadó vállalkozásában.

“De hát a szabadság!” – horkant fel dühösen ennél a gondolatnál.
“Az mindennél fontosabb!” – döntötte el, és beseperte a papírokat az asztalfiókba.

De onnantól kezdve már nem volt nyugodalma többé.
Ha ügyfél érkezett, előre kiszámolta, mennyit fog keresni az ügyleten, és a számok láttán valahogy többé már nem volt őszinte a mosolya.

Egyre nyugtalanabbul aludt, rászokott a körömrágásra, és lelke legmélyebb bugyrában már azt fogalmazgatta, hogy felhagy az egésszel, amikor meglátta ezt, és minden jóra fordult:

http://www.vidirita.com/tanacsado-akademia/

Hogy ez NEM a te történeted, ez nem rád vonatkozik?
Holnap már lehet, hogy a tiédet írom meg :).

Ha tanácsadó, szakértő, tréner vagy, esetleg a szolgáltatóiparban dolgozol, és folyamatosan emberekkel vagy körülvéve, akkor a te sztorid is sorra fog kerülni.

Akkor is, ha ilyen vállalkozásokat fontolgatsz éppen.

Holnap folytatom! Ne nyugodj meg, hogy rád nem vonatkozik ;)

Szeretettel,

Vidi Rita

Termelés 7 vesztesége


Általában gyártó, vagy feldolgozó cégek szembesülnek a leginkább azzal, hogy ha kicsit is nem tökéletesek a folyamataik, akkor gyakorlatilag minden szinten veszteséget termelnek. Van az a vicc is, tudod: Abból élünk, hogy hétvégén zárva vagyunk. (Bármiféle áthallás a közéleti dolgokra, tévképzet szüleménye, csak szólok ;)).

Szóval, ha gyártasz valamit – pl. muffinokat -, akkor szemmel látható a veszteség. Kikeversz X mennyiségű masszát, de X-n mennyiséget tudsz csak felhasználni, és mindig megmarad valamennyi, amennyi semmire sem jó, és felelős muffinsütő-kisiparos nem teszi el a következő napra…

De sok a veszteség ott is, ahol csak szolgáltatás zajlik, de pl. vesznek a szolgáltatás kivitelezéséhez eszközöket, anyagokat, vagy dolgoznak eszközökkel, alapanyagokkal (számítógép, papír, nyomtatópatron, stb.)

Lássuk a klasszikus “Termelés 7 vesztesége” metódust!

Ha konkrét kérdésed adódna közben/végén, szívesen válaszolok a hozzászólások között.

1. veszteség – Anyagmozgatás, szállítás vesztesége

Az anyagmozgatásból, szállításból, vagy emberi helyváltoztatásból eredő veszteségek. Ha hozol-viszel dolgokat, ha jössz-mész, mert úgy szoktad, akkor érdemes megállni, és elgondolkodni: meg lehet ezt oldani kevesebb utaztatással is? (Biztos, hogy meg lehet.)

2. veszteség – Készletveszteség, készletgazdálkodásból eredő veszteségek

Készletveszteség – a szükséges minimumnál több készlet tartása, ami magában hordozza azt, hogy a tárolási, raktározási költségek növekednek – egy irodában nem kell túlbonyolítani, ha folyamatosan polcokat, szekrényeket kell venned, mert egyre gyűlnek a tárolandó dolgok, az már veszteség lehet -, szoftvereket kell alkalmazni kockás füzet helyett, ezek használatát meg kell tanulni, sőt, karban is kell ezeket tartani. Aztán, ha jól bevásárolunk dolgokból, mert rosszul tervezzük a kapacitásainkat, vagy épp jó áron lehet kapni, akkor bekövetkezhet az elavulás esélye is, és mire felhasználnánk, már pont nem kell… A készletet ne a hivatalos számviteli vagy áfatörvény alapján definiált készletnek tekintsd, hanem bármilyen fizikailag, három dimenzióban megnyilvánuló dolgot, tárgyat, cuccot, bármit.

3. veszteség – Mozdulati veszteség

Minden felesleges mozdulat veszteség. Ha valamit hatékonyan akarsz csinálni, akkor minden felesleges mozdulatot le kell csupaszítanod a tevékenységről, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség miatt is. Minden felesleges mozdulat egyben plusz hibalehetőségeket is magában rejt. Mikor szoktak előjönni a felesleges mozdulatok? Amikor rosszul vannak elhelyezve a dolgok, illetve eleve rosszul van kitalálva a dolgok helye (vagy épp ki sincs találva, csak hevernek itt-ott-amott, céltalanul, beazonosítatlanul).

4. veszteség – Várakozás

Bárminemű várakozásból eredő veszteség. Ha vársz az árura, az infóra, az ügyfélre, a mosdóra, vagy akármire is vársz, veszteség keletkezik, hiszen ez idő alatt nem lehet értékteremtő tevékenységet végezni. Illetve de, lehet! Az okostelefonoknak hála most már bármikor is kell várnunk, közben kitölthetjük a tátongó űrt hasznos dolgokkal, pl. tanulhatunk, beszélhetünk valakivel, kereshetünk a neten, elintézhetünk dolgokat, stb. Nagyon nem szoktam csípni, mikor milliónyian megosztják a szerintük elrettentő képet arról, hogy emberek tömegei az okostelefonjaikba vannak fordulva – mondjuk a metrón, vagy a vonatra várva -, és juj, ez de borzasztó! Egyáltalán nem borzasztó! Amíg nem voltak okos telefonok, addig sem beszélgettünk vadidegenekkel a vonatállomáson, de most meg ott van a világ egy képernyősimításnyira. Egyáltalán nem baj az, hogy ha a várakozás veszteségét így kerüli el az ember!

5. veszteség – Túltermelés vesztesége

Túltermelésből eredő veszteség – a túltermelés magával hozza az anyagmozgatással, szállítmányozással (1. veszteség), készletgazdálkodással (2. veszteség), a felesleges mozdulatokkal (3. veszteség), és akár még a várakozással kapcsolatos veszteséget is (4. veszteség). Bármennyire is jó ötletnek tűnik túlteljesíteni a tervet, ha a vevő nem fizeti ki a többletet, illetve nem finanszírozza a többleteredményeket, akkor gyakorlatilag veszteséget termelünk.

6. veszteség – Felesleges tevékenységek

Felesleges tevékenységekből, látszattevékenységekből eredő veszteség, amiket vagy teljesen el lehet hagyni, vagy valami sokkal egyszerűbbel, hatékonyabbal, modernebbel ki lehet váltani. Olyan, a folyamat hiányosságaiból eredő többletmunkáról beszélünk itt, amit végül senki nem fizet ki. Pl. a papír alapú számlázás, vele együtt az adminisztrálás (borítékolás), postára járkálás, ott a várakozás, mind-mind felesleges tevékenységek, egyszerre pénz és időpazarlás, mióta feltalálták az elektronikus számlázást, és a papír alapú számlákat is el lehet már küldeni pdf-ben. Néha nagyon nehéz felismerni a felesleges tevékenységeket, de ha nyitott szemmel járunk a világban, akkor képesek leszünk rácsodálkozni arra, hogy “jé, ezt mások másképp csinálják?”

7. veszteség – Hibákból és javításukból eredő veszteségek

Minden hiba, és minden javítási tevékenység – legyen ez utóbbi bármennyire is profin, frappánsan kivitelezett – egyértelműen veszteség, értékteremtő hatása gyakorlatilag negatív előjelű. Akkor is veszteség, ha selejt lesz belőle, és akkor is, ha ki tudjuk javítani a hibát. Általában kijelenthető az is, hogy minden, ami kicsit is megborítja a már kiegyensúlyozott folyamatunkat, az rögtön veszteséget okoz, mert az által, hogy extra figyelmet igényel, az extra költséggel is jár. Pl. ha egy adatbekérő űrlapon fogadjuk a megrendeléseket, de hirtelen valaki telefonon akar rendelni, akkor nem optimalizált folyamaton indul el a tevékenységsorozat, hanem kerülő úton.

Sok kicsi sokra megy

Nincs olyan folyamat, amiben ne lenne veszteség, de a tökéletesre érdemes törekedni. Azért, mert ez egy kreatív, innovatív hozzáállás, és így sosem fenyeget az a veszély, hogy valami oltári nagy baklövést nem veszünk észre.

Ha nekiülsz számolgatni, hogy a felsorolt 7 veszteségtípus alapján hol könyvelheted el a legnagyobb hibákat, gondolhatod majd azt is, hogy “á, ez semmi, ezek csak fillérek”.

De egy folyamat általában nem egy lépésből áll – hiszen akkor nem folyamat lenne, hanem lépés -, és ha minden lépésnél elszivárog némi fillér, az a nap végére sűrű forintokat fog eredményezni. Ha ezeket összeadod egész évre, és kiszámolod azt is, hogy már mióta csinálod…

Na, akkor durva számok tudnak kijönni.

Tedd nyitottá a szemedet és az elmédet a veszteségek jelei iránt, és lépj a profi szintre a “garázsvállalkozásból”!